Gryllus Dorka mesélt az "Anna Karenináról" a Pura Poesiában

2018. július 17. 8:03 - deszkavizio

Gryllus Dorka volt legutóbb Juhász Anna vendége a Pura Poesia harmadik részében, ahol beszélt arról, hogy újra elkezdte foglalkoztatni a színház, annak ellenére, hogy korábban inkább filmes színésznőnek tartotta magát. Élvezi, hogy nyugodtabb tempóban dolgozhat, kisebb nyomás hárul rá, illetve az is nagyon fontos számára, hogy az összes alkotó között közös a felelősség egy-egy előadás létrehozásakor. Ő játssza a Trojka Társulat áprilisban bemutatott „Anna Karenina” című előadásának címszerepét, mesélt a Soós Attilával, a darab rendezőjével való közös munkáról, a Kugler Art különleges terei adta megoldásokról, és szóba került az is, hogy a próba során a regény mely részeinek befogadása okozott számára nehézségeket. Az "Anna Karenina" legközelebb augusztus 4-én Szegeden, a Thealter Fesztiválon lesz látható.

Nagy sikerrel zárult a 3. Zsidó Művészeti Napok

2018. június 17. 11:30 - Malik Andrea

Az idén harmadik alkalommal megrendezett Zsidó Művészeti Napok több ezer néző számára kínált változatos szórakozási lehetőségeket, összesen 24 eseményen közel 300 művész lépett fel a két hétig tartó programsorozat alatt. Dr. Vadas Vera, a fesztivál alapító igazgatója elmondta, a szervezőkkel arra törekednek miden évben, hogy olyan egyedi produkciókat mutassanak be, amelyekkel máshol nem találkozhatnak a nézők. Ezt ebben az évben is sikerült megvalósítani.

zsimu_osszegzo_1.jpgCotton Club Singers koncert (Fotó: Kortárs PR)

A cikk folytatása...

Gryllus Dorka arra a kérdésre keresi a választ, hogy van-e Isten?

2018. május 15. 8:47 - Malik Andrea

A Gólem Színház és a Pesti Est közös produkcióját, Anat Gov „Jaj, Istenem!” című darabját május 31-től láthatják a nézők a Hatszín Teátrumban. A 2014-ben elhunyt izraeli írónő drámája azzal a mindenkit foglalkoztató kérdéssel foglalkozik elsősorban, hogy van-e Isten? Persze Ella (Gryllus Dorka) azt is tudni szeretné, hogy ha van, akkor mi a baj vele, miért ilyen kegyetlen és igazságtalan az emberekkel, és hogy egyáltalán mit szól ahhoz, ahogy élünk? A válaszokat Isten szerepében Kálid Artúr adja majd, további szereplők Zselenyánszki Lőrinc és Sándor Áron, a rendező pedig Borgula András.

jaj_istenem_1.jpgKálid Artúr és Gryllus Dorka a "Jaj, Istenem! olvasópróbáján (Fotó: Gólem Színház)

Májusban is Beszélő levelek a Mozsár Műhelyben

2018. május 04. 9:31 - Malik Andrea

A Beszélő levelek sorozat egykori és ma élő híres emberek, politikusok, és alkotók életébe enged bepillantást nyerni levelezéseiken keresztül. Minden előadás egyedi és megismételhetetlen, hiszen minden alkalommal más művészek olvasnak fel, most májusban pedig először felolvasó-párok vesznek részt az esten. A különleges élményről ezúttal Bán János és fia, Bán Bálint, Egri Kati és nővére Egri Márta illetve Gryllus Dorka és férje, Simon Kornél fognak gondoskodni. Május 12-én a házigazda Sándor Erzsi lesz, várnak minden nézőt a Böhm György rendezésében látható előadásra a Mozsár Műhelybe.

beszelolevelek_parok.png