Közös lemezét mutatja be Szentendrén egy magyar és egy holland együttes

2018. augusztus 15. - deszkavizio

Európa két egymástól távol eső pontján, de közel egy időben alakult meg a Söndörgő, és az Amsterdam Klezmer Band. Előbbi 1995-ben, Szentendrén kovácsolódott a délszláv népzene iránti elragadtatás útján együttessé, míg utóbbi egy évvel később állt össze zsidó dalokat játszó utcazenészekből a klezmert újraenergizáló impulzív formációvá.

akb_sondorgo_1.jpgFotó: Eti Steinberg

Ez a két együttes pedig egymásra talált, melynek eredményeként létrejött egy közös album, és egy azt népszerűsítő koncertsorozat. A turné legközelebbi állomásával a Söndörgő hazatér, ugyanis augusztus 17-én este Szentendrén lépnek fel a MűvészetMalom udvarán, a Szentendrei Teátrum szervezésében. A fergeteges, másfél órás koncerten a két formáció idén áprilisban megjelent lemezéről, a Szikráról hallhat dalokat a közönség.

A cikk folytatása...

Díjátadóval zárult az idei THEALTER fesztivál

2018. augusztus 15. - deszkavizio

Kilenc nap alatt tizenegy helyszínen harminc előadást láthatott a 28. szegedi nemzetközi színházi találkozó közönsége. A fesztivál fontos missziója, hogy minél többek számára tegye elérhetővé a programokat: idén közel hatvan eseményt kínáltak, a színházi produkciók mellett ingyenes előadásokkal, szabadtéri és szakmai programokkal, kiállításokkal és koncertekkel.

thealter_fesztival_felho_a_nadragban.jpgJelenet a "Felhő a nadrágban" című előadásból (fotó: Thealterphoto2018)

A cikk folytatása...

Változatos programok a hosszúhétvégén is a Kultkikötőben

2018. augusztus 15. - deszkavizio

Az augusztus 20-i hosszúhétvégén is pezsgő kulturális kínálattal várja a Balatonra látogatókat és a térség lakóit a Kultkikötő. Kiss Tibi és Vastag Gábor kétszemélyes formációja, az Aranyakkord már hétfőn megnyitotta a programok sorát, ők egymás után három fellépést is adnak, ma Badacsonyban találkozhatnak velük a zenekedvelők. Ugyanitt szombaton Sena, vasárnap pedig a Zagar ad koncertet.

kultkikoto_2018_10.jpgBalsai Móni (Fotó: Kultkikötő)

A cikk folytatása...

"A terrorizmusról beszélünk, ezen a konkrét eseményen keresztül" - interjú László Lilivel

2018. augusztus 14. - deszkavizio

Idén diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem Fullajtár Andrea és Zsámbéki Gábor vezette osztályában, de már évek óta stabil tagja Orlai Tibor laza szervezésű társulatának. A következő évadot Nyíregyházán kezdi, ahol Lady Macbethet fogja játszani, ám előtte még bemutatják a Jurányiban a "Mi és ők" című darabot, melyben ő a női főszereplő. László Lilivel beszélgettünk.

laszlo_lili_interju_4.jpgLászló Lili a "Mi és őkben" (Fotó: Takács Attila)

A cikk folytatása...

Hamarosan indul a Nagy Dráma Kihívás

2018. augusztus 14. - deszkavizio

Szeptember 1-én indul a Nagy Dráma Kihívás, a drámákat népszerűsítő játék. A résztvevők feladata csupán annyi, hogy 12 hónap alatt elolvassanak 12 drámát, melyekhez különböző szempontokat adnak meg a szervezők. Az aktuális tematika mindig az adott hónap első napján kerül megosztásra, így 28-31 nap áll rendelkezésre, hogy a játékban résztvevők teljesítsék a kihívást.

napi_drama_nadasi_veronika.jpgNádasi Veronika (Fotó: Nagy Dráma Kihívás Facebook oldala)

A cikk folytatása...

Performansz az emberélet elértéktelenedéséről a Szigeten

2018. augusztus 13. - deszkavizio

A Tünet Együttes 2002-ben alakult független társulat, ahol színészek és táncosok alkotócsoportként működnek együtt, minden előadásuk épít a szereplők személyiségére és kreativitására. Nem köti őket semmilyen műfaji határ, egyenrangú elemként kezelik a szöveget, a mozgást, a zenét és a különleges technikai és vizuális megoldásokat. Performanszaikkal arra törekszenek, hogy felhívják a figyelmet különböző társadalmi problémákra, a „Te szemét!” című darabjuk például a fogyasztói társadalom nemkívánatos melléktermékét, a szemetet állítja fókuszba. Ezzel érkeztek idén a Szigetre is, a Fidelio Színház- és Táncsátor szabadtéri helyszínén mutatták be tegnap a különleges előadást.  

A cikk folytatása...

Készül a Radnóti Színház évados magazinja

2018. augusztus 13. - deszkavizio

Idén is elkészíti évados kiadványát a Radnóti Miklós Színház, melyet tavaly nyomtatott formában, és részletekben online is lapozgathattak az érdeklődők. Az új magazinban olvashatjuk majd a teátrum színművészeivel és rendezőivel készült interjúkat, kortárs írók szövegeit, ezek mellett pedig találunk benne fotókat Dobos Tamástól és a plakátokért felelős Tóth Andrej grafikáit is nézegethetjük a szeptember 22-én, a Színházak Éjszakáján megjelenő újságban.

radnoti_evados_kiadvany.jpgA képernyőn: Kováts Adél (fotó: Radnóti Színház)

„Nem én a színházban, hanem a színház fontos bennem, ezeket nem szabad keverni” – interjú Szűcs Nellivel

2018. augusztus 12. - Jasinka Ádám

Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas és érdemes művész már huszonöt éve van a pályán, a beregszászi színház egyik alapítója, 2013 óta pedig a Nemzeti Színház társulatának tagja. Három évvel ezelőtt, 2015 októberében mutatta be önálló estjét, a „Fedák Sárit”, melyben az ország talán legismertebb primadonnájának életét jeleníti meg közel két órában. A színésznő legutóbb Szentendrén, a Ferenczy Múzeum udvarán játszotta el az előadást, amit a közönség álló tapssal jutalmazott. Szűcs Nellivel beszélgettünk Fedák Sáriról, az alkotói folyamatról, a közös vonásokról és színészi hitvallásáról.

szucs_nelli_interju_1.jpgSzűcs Nelli a "Fedák Sári-esten" (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

A cikk folytatása...

Ötvös Csöpi filmek Balatonszemesen

2018. augusztus 11. - deszkavizio

Kilencedik alkalommal rendezik meg augusztus 18. és 20. között Balatonszemesen a Bujtor Filmszemlét, az ingyenesen látogatható fesztiválon az elmúlt év magyar és koprodukciós alkotásai versenyeznek négy kategóriában, melyek a következők: játékfilmek, dokumentum- és ismeretterjesztő filmek, animációs, fikciós és kísérleti rövidfilmek és versklipek. Az érdeklődők a vetítések között az alkotókkal való beszélgetéseken is részt vehetnek.

bujtor_istvan_filmfesztival.jpg

A cikk folytatása...

Folytatódik a közös álmodás, jön a 12. Ördögkatlan

2018. augusztus 10. - deszkavizio

Véget ért a 11. Ördögkatlan, melyről a szervezők azt mondják, hogy ez most csak egy átlagos, hétköznapi fesztivál volt, ám aki valaha is ellátogatott Dél-Baranyába a programsorozat ideje alatt, és a helyszínek bármelyikén csak perceket töltött el az alkotókkal, az tudja, hogy pont ezt a két jelzőt egyik évben sem lehetett még használni a Bérczes László és Kiss Mónika álmodásából született rendezvényre.

katlan13.jpgJordán Adél a Budapest Bár koncertjén (Fotó: Ördögkatlan Fesztivál)

A cikk folytatása...