16 programmal készül a Játékszín a Színházak Éjszakájára

2018. szeptember 19. 14:13 - deszkavizio

Szeptember 22-én rendezik meg hetedik alkalommal a Színházak Éjszakája elnevezésű programsorozatot, melyen idén 31 teátrum közel 200 programmal várja az érdeklődőket. A Játékszín nyílt próbával, kulisszajárással, varietéműsorral és népszerű színművészekkel készül a különleges napra.

jatekszin_szinhazak_ejszakaja_2018.jpgFotó: Juhász G. Tamás/Játékszín

Délután 3 órakor a Bock Színpadon Mesedélután lesz, melynek szereplői Hapci Benő, Mirr-Murr, Pom Pom, Oriza Triznyák, valamint Földes Eszter, Grisnik Petra és Pusztaszeri Kornél. Ugyancsak háromkor kezdődik az első kulisszajárás, amely 45 percenként várja a vendégeket. Az informatív túrákon fel-felbukkan néhány meglepetésvendég is. Ha valaki turnébusszal szeretne utazni, azt is megteheti: ugyancsak 15 órától indulnak a járatok, az első a Játékszíntől a Karinthy Színházig, majd óránként ingázik, mindig más színészpárossal a fedélzeten. A városnézés közben Balázsy Panna készít élő interjút a művészekkel, többek közt Tallós Ritával és Tóth Enikővel, Zsurzs Katival és Gubás Gabival, buszra száll Botos Éva és Szirtes Balázs, de a két igazgató, Bank Tamás és Karinthy Márton sem marad le a turnéról.

jatekszin_szinhazak_ejszakaja_2018_2.jpgFotó: fovarosunkbudapest.network.hu

A Bock Színpadon 16 órakor kezdődik a Vers a'la carte. Az improvizációs szavalást ismét Hirtling István vezeti, aki a közönség játékos kedvű tagjaival közösen instruálja színésztársait. 17 órától Házibuli várja a közönséget: Csonka Pici slágergyűjteménye kiváló felvezetés a nagyszínpad három előadása előtt. A Randikutya (korábban Dog Story) című amerikai musical szereplői Solti Ádám, Nagy Balázs, Puskás Peti, Tóth Angelika és Foki Veronika ugyancsak vendégekkel érkeznek.

20 órától nyílt próbát tartanak a Játékszín idei első, októberi bemutatójából, a Menopauzából. A Menopauza nyilvános próbáján olyan meglepetést kap a közönség, amilyenre a sokat látott Teréz körúti teátrum falai között még nem volt példa. Négy díva: Hernádi Judit, Náray Erika, Szulák Andrea és Tóth Enikő minden tabut ledönt a változókorral kapcsolatban. Ezt követően, 21 órakor a Kamara Varieté lesz látható a nagyszínpadon. Megidézik Kellért, Hacseket és Sajót. Az est konferansziéja Gálvölgyi János lesz, és fellép többek között Benedek Miklós, Lévay Viktória, Szőlőskei Tímea és Ungár Anikó, lesz zsonglőr, és természetesen elragadó táncosnők.

Forrás: Játékszín

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.