Nyílt nappal, és a Dorian Gray bemutatójával kezdi az évadot a Spirit Színház

2018. szeptember 12. 8:27 - deszkavizio

Indulásának harmadik évfordulóját nagyszabású évaddal, és egy új játszóhely megnyitásával ünnepli a Spirit Színház. A teátrumban idén és a jövő év első felében színpadra lépnek olyan vendégművészek mint Voith Ági, Igó Éva, Kocsis Judit, Bodrogi Gyula és Elek Ferenc is. Több ősbemutatóval, valamint újabb előadásokkal készülnek, miközben a régieket is játsszák tovább. A Spirit Színház a szezont egy különleges programsorozattal nyitja.

spirit_szinhaz_nyilt_nap_dorian_gray_2.jpgEszes Szabolcs a Dorian Gray próbáján (fotó: Lantos Zsuzsanna)

Szeptember 15-én nyílt napot tart a teátrum. 11 órától négy alkalommal is kulisszajáró színházi sétát indítanak, melyeken színművészek kalauzolják végig a nézőket. Nagy Enikő és Jantyik Csaba mellett Papadimitriu Athinával is találkozhatnak az érdeklődök, a színésznő ráadásul a túra után koncertet is ad. Kora délután lehetőség lesz bepillantani két készülő előadás, a Mario és a varázsló, valamint a Dorian Gray próbájába is. A nyílt napon 20%-os kedvezménnyel lehet jegyet váltani az előadásokra.

spirit_szinhaz_nyilt_nap_dorian_gray_1.jpgPerjési Hilda és Réti Barnabás (fotó: Lantos Zsuzsanna)

A Spirit Színház idei első premierje a Dorian Gray lesz, melyet szeptember 20-tól láthat a közönség Czeizel Gábor rendezésében. A korának botránykönyveként elhíresült mű görbe tükröt tartva mutatja be a társadalmat, amelyet elvakítanak a külsőségek, s ahol bármit képesek megtenni az élvezetek hajszolásáért. A történet szerint a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké szép és fiatal maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. A címszerepet Eszes Szabolcs alakítja, további szerepekben színpadra lép Réti Barnabás, Perjés János, Bakonyi Alexa, Perjési Hilda és Pásztor Tibor is. 

A Spirit Színház nyílt napjának programja:

Kulisszajárás:
11.00 - Nagy Enikő és Jantyik Csaba vezetése
12.00 - Papadimitriu Athina vezetése, utána koncert Kutik Rezső gitárkíséretével
13.00 - Gulyás Dénes operaénekes vezetése.
15.00 - Eszes Szabolcs és Réti Barnabás kalauzolja a nézőket

Nyílt próbák (regisztrációhoz kötött)
14.00 - Mario és a varázsló
16.00 - Dorian Gray

Forrás: Spirit Színház

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.