Októberben kerül a mozikba a tabudöntögető romantikus komédia Radnay Csillával és Kovács Lehellel

2018. augusztus 05. - deszkavizio

A nyár elején kaptuk az első ízelítőt Nagypál Orsi (Terápia, Csak színház és más semmi, Tóth János) első nagyjátékfilmjéből. A "Nyitva" főszerepében egy rutinosan összeszokott pár áll, akiknek életéből kikopni látszik a kezdeti, lángoló szenvedély, és azt láthatjuk, hogyan próbálják újjáéleszteni a most csak parázsló tűzet. A pörgő ritmusú, szókimondó romantikus vígjáték október 18-án kerül a hazai mozik műsorára Radnay Csilla és Kovács Lehel főszereplésével. Mellettük láthatjuk többek között Jordán Adélt, Péterfy Borit, Ötvös Andrást, Lénárdt Laurát és Brasch Bencét is. A "Nyitva" író-rendezője Nagypál Orsi volt, a gyártója pedig a Megafilm.

nyitva_elozetes.jpgKovács Lehel és Radnay Csilla (fotó: Megafilm/Piti Marcell)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.