Az operett és a tánc veszi birtokba három napra a Budai Várat

2018. július 12. 12:46 - deszkavizio

Június közepén jelentették be, hogy az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Budavári Palotakoncert már nem csak egyedi esemény, hanem háromnapos fesztivál lesz. A Vadász Dániel és Nacsa Olivér által életre hívott operettgála különlegessége, hogy kiemeli a színházi közegből, az előadások történetéből a klasszikus vagy éppen kevésbé ismert slágereket.

budavari_palotakoncert_1.jpgFotó: Gordon Eszter

A Budapesti Operettszínház szólistáival Lőcsei Jenő balettművész-koreográfus rendez gálaestet, melyet augusztus 3-án és 4-én láthatnak az érdeklődök az Oroszlános udvarban. Az idei előadás a "Bor, dal, asszony" címet kapta és a kétestés összeállításban helyet kapnak a legkiválóbb operettszerzők (Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss, Suppé, Sullivan, Ábrahám Pál és Jacques Offenbach) legismertebb szerzeményei, és méltatlanul elfeledett remekei. A sztárszólistákat a teátrum ötven fős szimfonikus zenekara kíséri, és közreműküök az Operett balettkara is.

„Egészen különös mesék kerekednek abból, hogy az operettslágereket kivettük az eredeti helyükről, az adott művekből, átvittük őket más környezetbe, ezzel más hangulatot, értelmezést kaptak, és mindez átformálta a figurákat is. És miért is ne találkozhatnának különféle operettek szereplői a színpadon?” - nyilatkozta az előadás kapcsán Lőcsei Jenő.

A gálaest egyik fellépője az Operettszínház szubrettje, Szendy Szilvi lesz, aki arról mesélt, hogy milyen sok korosztály képviselteti magát a nézőtéren egy-egy operettelőadásnál: "Tódul a nép. Generációktól függetlenül. A fiatalok éppúgy, mint akár a mai ötvenesek-hatvanasok is, akik a beatkorszakban voltak ifjak, amikor is lázadtak az előző generációk és azok ízlése, vagy a hagyományos műfajok ellen. Most mégis jönnek hozzánk. Sokan azt hiszik, lelassulnak, ha operettet néznek, holott inkább felpörögnek tőle."

budavari_palotakoncert_2.jpgFotó: Dusa Gábor

Az augusztus 3-4-én látható gálaest után, 5-én egy különleges táncszínházi élmény részesei lehetnek a nézők a Budavári Palotakoncert záróeseményén. Az egyik legnagyobb létszámú hazai, hivatásos néptáncegyüttes, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkciója, a "Csárdás! - A Kelet tangója" ekkor lesz látható először Budapesten. Ebben a műsorukban a néptánc és a népzene nyelvén dolgoznak fel egy szerelmi háromszög-történetet. A táncszínházi előadáson a nézők gyönyörködhetnek a Kárpát-medence táncainak szépségében, virtuozitásában, zenei világának sokszínűségében és gazdagságában. A rendezője Zsuráfszky Zoltán.

A Budavári Palotakoncertekre még kaphatóak jegyek, azonban akik nem tudnak eljutni egyik előadásra sem, azok augusztus 20-án a Duna Televízión megnézhetik majd a műsorokat, ugyanis ahogy eddig minden évben, ezúttal is rögzítik a gálaesteket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.