Öt Ibsen-előadás, amit nem szabad kihagyni a fővárosban

2018. június 17. 15:56 - Jasinka Ádám

Henrik Ibsen norvég drámaíró hazánk egyik legtöbbet játszott külföldi szerzője. Történetei ugyan több mint száz évvel ezelőtt születtek, és az akkori korban rendre megbotránkoztatták a közönséget, de ma is ugyanúgy elgondolkodtatják azt, aki látja ezeket. Ibsen műveinek alaphelyzete talán tipikusnak is mondható, a szereplői átlagemberek, első látásra nagy problémáik sincsenek, élnek - egyszerűen.

ibsen_valogatas_6.jpg

A háttérben azonban mindig ott munkál egy olyan élethazugság, ami belülről emészti a szereplőket és amikor ez kirobban, maga alá temet mindenkit, aki a közelben áll. Ibsen tragédiáiban az emberek megelégelik a színjátékot, még ha ezért súlyos árat is kell fizetniük. A norvég szerző művei országszerte és határon túl is népszerűek, összeszedtünk most öt olyan előadást, amit a fővárosban nem szabad kihagyni.

Kísértetek

Igazán bátor választás volt a Centrál Színház részéről Ibsen ritkán játszott darabját színpadra állítani. A "Kísértetek" ugyanis az író azon drámái közé tartozik, melyben nem csak, hogy nem kap helyet a humor, de lehetősége sincs feltűnni semmi könnyedségnek. A titkok, a ki nem mondott vágyak, az elfojtott indulatok a felszín alatt felemésztettek egy családot, és amikor minden előtört, nem csak a boldogság látszatát repesztette szét, hanem a gyerekeket is tönkretette. Alföldi Róbert elérte, hogy a színészei estéről estére "levetkőzzenek" a színpadon, puritán, végtelenül őszinte és ezért ismerős és pont emiatt zsigerileg ható és ijesztő minden, amit látunk. Básti Juli végig küzd, de nem magával vagy a szereppel, hanem anyaként egy olyan problémával, aminél rosszabbat nem lehet elképzelni. A döntése utáni pillanatban az addig kemény és erős asszony a szemünk előtt veszíti el minden erejét és ezt a traumát látva csak akkor merünk újra levegőt venni, amikor kialszanak a fények.

ibsen_valogatas_1.jpgÓdor Kristóf és Básti Juli (fotó: Jasinka Ádám)

Hol látható: Centrál Színház
Főbb szerepekben: Básti Juli, Ágoston Katalin, Gáspár Sándor, Gáspár Tibor, Ódor Kristóf
Rendező: Alföldi Róbert

A vadkacsa

A "Kísértetek" után három évvel, 1884-ben jelent meg "A vadkacsa", melyben szintén csak álca az idilli család képe, ám ellentétben az előbbi drámával, ebben több alkalom jut arra, hogy a szerző kigúnyolja, elítélje a saját maga alkotta szereplőket. Mindezt hol viccesen, hol húsbavágó módon teszi. "A vadkacsa" főszereplőinek életét az évek alatt a szőnyeg alá söpört titkok gáncsolják el. A családtagok egytől egyig arccal zuhannak a piszokba, elnyeli és eltorzítja őket, vagy éppen hogy felfedi igaz valójukat a káosz, melyben ismét az ártatlanok bűnhődnek a felnőttek vétkei miatt. "A vadkacsát" Börcsök Enikő és Zsótér Sándor osztályának előadásban láthatjuk az Ódry Színpadon.

ibsen_valogatas_4.jpgFehér András, Konfár Erik, Nagy Katica és Hajdu Tibor (fotó: odryszinpad.hu)

Hol látható: Ódry Színpad
Főbb szerepekben: Konfár Erik, Fehér András, Nagy Katica, Hajdu Tibor, Bajor Lili
Rendező: Fodor Tamás

Nóra - Karácsony Helmeréknél

1879-ben jelent meg Ibsen talán legismertebb műve, "A babaszoba", aminek eredeti címét viszont már jóval kevesebben ismerik. Az itt sorba vett előadások közül a Nóra az, ami nem telepszik a néző lelkére és sokkal színesebb, hangosabb és zsúfoltabb, mint a többi. A címben ugyan nem szerepel az ominózus babaház, azonban a díszlet és a jelmezek, valamint a Székely Kriszta vezette színészek gondoskodnak arról, hogy mégis minden másodpercben jelen legyen. Az előadás kiállítása és színvilága egészen fantasztikus és gyönyörű, mondhatjuk: abszolút nem valóságos. És ez a lényeg. Míg a többi előadásban a felszín alatti világot kapjuk, ami lassú, csendes és nyers, ebben a burkot kívülről szemléljük, és a szemünk előtt válnak a hajszálrepedések vastag törésvonalakká az álvilág felszínén.

ibsen_valogatas_3.jpgÓnodi Eszter és Fekete Ernő (fotó: Horváth Judit)

Hol látható: Katona József Színház
Főbb szerepekben: Ónodi Eszter, Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Pelsőczy Réka, Kocsis Gergely
Rendező: Székely Kriszta

Rosmersholm

"A vadkacsa" után jelent meg a "Rosmersholm", melyben ezúttal nem a gyerekek (mivel nincsenek is), hanem maguk a felnőttek bűnhődnek meg saját tetteikért. A főszereplő, Rosmersholm ura, Rosmer kilép az egyház kötelékéből és saját útját járva szeretné lélekben gazdagabbá tenni az embereket, véget vetni a gyűlölködésnek. A politikai csatározásban, társadalmi kérdések megvitatásában nem áll be sógora konzervatív nézeteket valló táborába, Rosmer vállalja, bármennyire veszélyes is manapság, hogy kitart elvei mellett. Ebben hű társa és támogatója azonban nem pont az az ember, akinek mondja magát. A tragédia talán elkerülhető lett volna, de a múlt bűneiért már kiállították a számlát, és valahogyan fizetni kellett. A Rózsavölgyi Szalonban látható előadást magát a főszereplőt is alakító Fesztbaum Béla rendezte.

ibsen_valogatas_2.jpgFesztbaum Béla és Láng Annamária (fotó: Jasinka Ádám)

Hol látható: Rózsavölgyi Szalon
Főbb szerepekben: Fesztbaum Béla, Láng Annamária, Gyabronka József, Lukáts Andor, Zrinyi Gál Vincze, Kútvölgyi Erzsébet
Rendező: Fesztbaum Béla

Peer Gynt

Ebből a felsorolásból a "Peer Gynt" a legrégebbi darab. A történet főszereplője a címben is szereplő Peer Gynt, aki állandóan úton van, csak hogy sehová se kelljen megérkeznie. A Stúdió K előadásának különlegessége, hogy szó szerint utazószínház, és nem a képzeletünkben járunk be nagy távolságot, hanem valójában is. Peert ugyanis a színháztól egészen egy pincerendszerig követhetjük, ahol a zegzugos, labirintusos csupasz térben elevenednek meg a főszereplő emlékei, a felnőtté válásának drámája és azok a kételyek és gyötrődések, amelyek mindannyiunk életének részei. A több mint négyórás előadás egy olyan különleges élmény, amit át kell élni.

ibsen_valogatas_5.jpgNagypál Gábor (fotó: Slezak Zsuzsi)

Hol látható: Stúdió K
Főbb szerepekbenNagypál Gábor, Homonnai Katalin, Horkay Barnabás, Kurta Niké, Lovas Dániel, Meszléry Judit, Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, Sipos György, Spilák Lajos
Rendező: Hegymegi Máté

+1 Nóra II

Július 6-án a Szentendrei Teátrumban mutatják be az Orlai Produkciós Irodával közös előadást, a "Nóra II"-t, "A babaház" történetének folytatását. Ezt azonban nem Ibsen írta, hanem Lucas Hnath, fiatal amerikai szerző, aki elképzelte és papírra vetette, hogy Nóra, tizenöt évvel azután, hogy a nagy botrányt kavart és betiltott drámában becsapta maga mögött az ajtót, visszatér szeretteihez. Megtudjuk, mi történt vele az elmúlt években, megérte-e kivívnia függetlenségét, és hogyan fogadja őt a családja.

Hol lesz látható: Szentendrei Teátrum, majd ősztől a Belvárosi Színház
Főbb szerepekben: Kováts Adél, Csankó Zoltán, Bodnár Erika, László Lili
Rendező: Galgóczy Judit

+2 John Gabriel Borkman

A Vígszínház decemberben állítja színpadra Ibsen utolsó előtti művét, melynek főszereplője egy korrupt és önző bankár, aki szentül hiszi, hogy minden rossz, ami vele történt, mások hibája. Leülte büntetését, és most arra vár, hogy a társadalom, az egykori kollégái visszaemeljék őt régi helyére. Eközben felesége, gyermekének anyja, valamint egy Borkman szívéhez igen közel álló nő egymással harcol, és mindent bevetnek azért, hogy megszerezzék a másik elől a fiút, aki képes lehet a Borkman név régi fényét visszaadni. A szerelem ellen azonban az anyai szó sem elég erős. Vajon lehetséges utólag elégtételt venni egy tönkretett életért? Erre is keresi majd a választ Valló Péter, aki rövid időn belül a Radnóti Színház, a Madách Színház és a Belvárosi Színház után a Vígben is rendezni fog.

Hol lesz látható: Vígszínház/Pesti Színház
Főbb szerepekben: Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Börcsök Enikő, Lukács Sándor, Vecsei H. Miklós, Balázsovits Edit
Rendező: Valló Péter

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.