"Nem feltétlenül és mindig értem a kortárs magyar irodalmi életet és ők sem értenek mindig engem" - interjú Ugron Zsolnával

2018. június 10. 16:57 - Malik Andrea

Első könyve, az "Úrilányok Erdélyben" hónapokig vezette a magyar sikerlistákat, az "Úrasszonyok" trilógia első két kötete pedig az eladási listák élén állt hetekig. "Hollóasszony" című kisregényéből színházi előadás készült, melyet Hámori Gabi, Farkas Franciska, Trill Zsolt és Lukáts Andor játszanak, sőt mesélőként ő maga is közreműködik benne. A héten mutatták be "Az utolsó nagyasszony" című filmet, amelynek a családi kötődésen túl írója és rendezője is. Interjú Ugron Zsolnával. 

ugron_zsolna_interju_5.jpgUgron Zsolna (Fotó: Emmer László)

Híradóztál hosszú évekig, majd a MOL kommunikációs szakértője lettél, ez elég távol áll a regényírástól, honnan jött, hogy akkor írni akarsz?

Amikor elkezdtem híradózni, akkor megvolt bennem egyfajta illúzió, hogy a média valóban a negyedik hatalmi ág, hogy kiderítjük és elmondjuk az igazságot. Aztán szépen lassan kiderült, hogy nem is egyféle igazság van, hanem sokféle, de még ha feltételezzük, hogy találsz is egyet, ami akkor igaznak tűnik, akkor sem biztos, hogy elmondhatod úgy, ahogy szeretnéd. Nyilvánvalóan ennek a mondatnak mindenféle aktuális politikai áthallása van, de ugyanolyan erősen lehetne gazdasági érdekekkel átszőtt áthallása is, és a pontosság kedvéért én a Gyurcsány kormány első napjaiban sokalltam be és álltam fel a közszolgálati Híradóból. Aztán következett egy teljesen más szakasz az életembe, leköltöztem Erdélybe, megszülettek a gyerekeim, évszázados romokat renováltam, nagyon sokat dolgoztam. Közben pedig azt éreztem, hogy szeretnék valami mással is foglalkozni. Volt egy könyvtervem, az apai nagyanyám receptkönyvéből akartam szakácskönyvet írni, a családi legendákat feldolgozva. A kézirat elkerült egy kiadóhoz, és ebből lett az „Úrilányok Erdélyben”. Nem voltak írói ambícióim, ez velem végül is csak úgy megtörtént. A könyv annyira sikeres lett, hogy mindenki meglepődött, leginkább én. Olyan volt ez, mint egy biankó csekk, hogy jó, tudtál írni egy regényt, ami óriási példányszámban ment el, akkor írjál még több könyvet… és így benne maradtam. Az „Erdélyi menyegző”-nél éreztem először azt, hogy író lesz belőlem.

A könyveidben sorra mutatod meg a történelem női arcait, marad ez a törekvés?

Engem nagyon érdekelnek a női sorsok, pofátlanul igazságtalannak tartom a kialakult történelemszemléletet, ami persze nem csak Magyarországra jellemző, hanem teljesen általános. Itthon ráadásul nagyon irodalomközpontú a történelmi tudásunk és azt gondolom, hogy igenis helye van annak, igenis jó, hogy a fikció arról beszél, hogy egyébként milyen női szerepek voltak a beidegződött képeken kívül. Az, hogy a nők a XX. században kezdtek el dolgozni, hülyeség, mert egy nagyon rövid időszak volt a történelemben, és akkor is egy viszonylag szűk társadalmi rétegre volt igaz, hogy egy nő otthon ült és mondjuk irányította a háztartást. Ami egyébként szintén munka, aki próbálta tudja. Arra a korszakra, amiről én írok, ez például egyáltalán nem igaz, mert ha a férfiak hónapokig nincsenek otthon, a végvárakban háborúznak, akkor valakinek aratni, szüretelni kell, a házakat meg kell javítani, az élet megy tovább. Ezeket azok csinálták, akik otthon maradtak, az öregek, a gyerekek és a nők. Jó lenne, ha ezekről többet beszélnénk. Hogy a nők nem áldozatok. Hogy például az Oszmán birodalomban is a sztereotípiáktól egészen eltérő volt a nők nagy részének élete.

ugron_zsolna_interju_6.jpg

Ugron Zsolna

Vagy, most jövök Galambócról, ahol az Aranyok Aranya c. tvműsort forgatjuk, ez a részt Rozgonyiné Szentgyörgyi Cecíliáról, aki Arany balladai hősnője. Megírtam már kisregényben is az alakját, és egy előadásban („Nők Aranyban”) a belső monológját is. Nagyjából azt, hogy az tényleg remek, hogy szültem néhány gyereket, igazgattam egy várépítést, leéltem egy dolgos életet és az egyetlen dolog, ami miatt feljegyeznek a krónikák, az az, hogy megmentettem egy férfit. Ha Rozgonyiné férfi lett volna, nyilván többet tudnánk róla. Ez részben csúsztatás és demagóg, de arról akkor sem beszélünk, hogy Galambócnál hány nő harcolt még Rozgonyiné mellett. Ezek nem gyönyörű csillogó páncélban szexin hajókázó csajok, hanem a gyerekeikért, a férjeikért harcoló nők, akik nem aznap kezdték. Az élet része volt. Nekem fontos, hogy ezt így megmutassam, de nincs benne ekkorra tudatosság, egyszerűen engem ez érdekel.

Nyilván a #metoo mozgalom miatt az utóbbi időben előtérbe kerültek a női hősök, az erős női karakterek, akikről a te könyveidben már sokkal előbb szó volt.

Nem tudom, hogy mennyire kerültek előtérbe. Az jó, hogy tudatosul, a nő áldozatszerepe amit évszázadokon keresztük sulykoltak, az nincs rendben. Nincs rendben, hogy Hamupipőke padlót súrol, amíg gy férfi meg nem menti, és egyáltalán minden hercegnőt meg kell mentsen egy herceg. Ugyanakkor érzek egy másik irányt is. Azt látom, hogy csomó helyzetben az erős nőktől zavarba jönnek nők és férfiak egyaránt. Nem biztos, hogy az feltétlenül jót tesz a férfiaknak, hogy folyamatosan azt mondogatjuk nekik, hogy mi mindent tudunk csinálni, amit ti, ti viszont például nem tudtok gyereket szülni. A legnagyobb baj azzal van, hogy mindent eltolunk a falig. Volt a #metoo kampány, ami rendkívül fontos, hogy felhívta nagyon sok mindenre a figyelmet és remélhetőleg lesz is visszatartó ereje. A kreatív szakmák kerültek előtérbe, de ne áltassuk magunkat, ezek a dolgok megtörténnek a futószalag mellett a gyárakban is. De nagyon fontos, hogy ne mossuk a zaklatást össze azzal, ha valaki egy buliban mélyen belenéz a szemembe, vagy a belecsókol a nyakamba. Az bunkó, vagy nem tud udvarolni. Aki visszaél a hatalmi helyzetével, vagy erőszakot követ el, vagy lelkileg terrorizál évekig az más kérdés. Az zaklatás. Csak jó lenne, ha nem kevernénk össze ezeket. Azért az jó, ha egy férfi tudja mit akar, és ki is tudja fejezni. Ha udvarol. Ezért is tartom fontosnak, hogy minél árnyaltabban és minél többféle női sorsot megírjak, hogy megmutassam, hogy a nők nem mindig áldozatok, kiszolgáltatott lények a történetekben. Hagyjuk a férfiakat, hogy férfiak legyenek, mert Karinthy óta tudjuk, ha egy férfi belép egy szobába, ahol egyedül vagyok, akkor annyira vagyok nő, amennyire ő férfi, és fordítva. A kölcsönhatásokat nem kellene figyelmen kívül hagyni.

ugron_zsolna_interju_4.jpgUgron Zsolna egy interjú felvétele közben 

Olvastam veled 3-4 éve egy interjút, amiben arról beszéltél, hogy a kortárs magyar irodalmi élet nem igazán fogadott be téged. Változott ez azóta?

Több embert ismerek a magyar irodalmi szcénából, van akivel jóban is vagyok. Nem érzem magam túlságosan integrálódva, de azt gondolom, hogy ez nyilvánvalóan az én döntésem. Nem feltétlenül és mindig értem a kortárs magyar irodalmi életet és ők sem értenek mindig engem, valahogy egymás mellett élünk, békességben. Vannak érintkezési felületek, de mindig jobban érdekelt az élet, mint az irodalom. Nem akarom, hogy az irodalom legyen az életem. Nagyon szeretek írni, ez a dolgom, és hálás vagyok, hogy írhatok, hogy az emberek kíváncsiak is arra, amit csinálok, de annál jobban szeretem az életemet, hogy csak az irodalom töltse ki.

Ez elvárás ezek szerint a kortárs magyar irodalomi szcénában?

Nem elvárás, de sokszor így van. Azt látom, hogy a kreatív körök érintkeznek, meg vannak átfedések is, de főleg egymással mozognak. Nem tudsz úgy része lenni egy közösségnek, hogy nem veszel részt a közösségi eseményeken, és én tényleg ritkán teszem ezt. Ez nem azért van, mert nem érdekel, sokszor érdekel, de annyi minden van az életemben… néha elgondolkodom, hogy elmenjek-e egy felolvasóestre, és aztán rájövök, hogy a gyerekeimnél nincs jobb társaság, inkább otthon maradok (mosolyog), csak példaképpen. Lehet, hogy ez változni fog. Nagyon sok embert érdekesnek találok és szeretek, jól érzem magam velük, ha találkozunk, de nincs bennem igény, hogy feltétlenül a szcénához tartozzam. Miután nem tartozom szorosan klikkekhez, ezért az a veszély sem fenyeget, hogy mondjuk megtaláljanak állami vagy kritikai elismerésekkel, vagy túl gyakran hívjanak a Petőfi Irodalmi Múzeumban de azért ezzel együtt lehet élni, nálam nagyobb íróknak is ment. Ellentételezésképpen jó sok olvasóm van, ezzel ki lehet békülni. Meg akarom tartani magamnak azt a szabadságot, hogy különböző kérdésekben lehessen különböző véleményem. Gondolhassak valamit a gyerekvállalásról, az oktatásról, a sajtószabadságról és ezek ne egy kánonba illeszkedjenek. Én utálom ezeket a dobozokat.

Említed az olvasóid, van kapcsolatod velük?

Igen. Nem tudok annyi olvasótalálkozókra menni, ahányra hívnak, vagy szeretnék, sajnos. Elhatároztam, hogy egy évszakban háromra megyek el, ennyi fér bele az időmbe. Levélben, e-mailben is megkeresnek, a tévéműsor miatt többen felismernek, legutóbb épp egy női mosdóban állított meg valaki és kérdezett. Csak nagyon ritkán zavar, örülök minden véleménynek, kérdésnek.

ugron_zsolna_interju_3.jpgUgron Zsolna

A trilógia harmadik részéről mesélhetsz már? Mikor jelenik meg?

Szerettem volna megírni karácsonyra, de nem biztos, hogy meg tudom. Sok dolgot csinálok egyszerre és kevés alkotóidőm marad.

Hogy írsz? Elvonulsz?

Megy bennem, írok fejben, gyúródik bennem az anyag, de a munka kemény része, amikor leülsz a fenekedre és írsz, az nagyobb fegyelmezettséget és rendszerességet kíván, mint amit most én tudok. Elég pánikszerűen írok. Most például valamikor nyáron le fogok ülni és elkezdek őrült tempóban írni, és megpróbálom befejezni őszig. 3-4 hónap alatt megírok egy regényt, ha rászánom magam. Az első másfél hónap elbújós, Ilyenkor brutális mennyiségű napi penzumokat szabok ki magamnak, amíg kész nincs az első verzió, amin persze még dolgozom, de az már könnyebben megy. Nem vagyok kellemes társaság ilyenkor, lehet ez is visszatart, mert az emberi kapcsolataimat nagyon megviseli ez a folyamat. Most már nagyon mocorog bennem a harmadik rész, illetve néhány új történet is.

Milyen új történetek? Maradsz Erdélynél?

A trilógia földrajzi keretrendszerét megszabta a történelem, mert bár fikciót írok, az ismert tényeket nem szeretem megváltoztatni, ezért is kutatok ennyit. Így esik jól, szeretem ezt a játékot… hogy hogy tudom úgy kirakni a teljes képet a puzzle-ből, hogy abból már néhány darab be van ragasztva, és ezeket nem tudom mozgatni. Kihívás (mosolyog). Az új történetek… nagy dilemma, hogy marad-e és ha igen milyen történelmi díszlet. Az biztos, hogy nem nagyon érdekel a hétköznapi valóság a maga jelenlétében, olvasni se szeretem. Nem szeretem, ha a főhős farmeban van. Mágikus realizmus, sci-fi, fantasy, egy ideje ezek a világok érdekelnek. A minket körülvevő szürke valóságból és ennek a nyomorából, elég annyi, amennyit látok, ezeket a kérdéseket másképp dolgozom fel magamban. Évek óta azzal fenyegetem a kiadómat, hogy írok egy fantasyt, de nem örülnek. Egy kicsit el is kezdtem (nevet).

ugron_zsolna_interju_2.jpg"Az utolsó nagyasszony" forgatásán készült kép, középen Pálos Hanna

A „Hollóasszony”-ból hogy lett színházi előadás? Kinek az ötlete volt?

Hámori Gabinak. Elkezdte a Várkertben játszani Gyarmati Fanni „Napló”-ját, beszélgettünk, és mondta, hogy olvasta a „Hollóasszony”-t, és hogy csináljunk belőle valamit. Azt találtuk ki a rendezővel, Seres Tamással, hogy legyen felolvasószínház. Nagyon sok hang van a regényben, de leszűkítettük négy szereplőre és a mesélőre. Nagyon különleges a díszlet is, én vagyok a narrátor, egy széken ülök középen, a négy színész pedig egy keret négy sarkában, a keret pedig forog. A szöveget húzni és dramatizálni kellett, teljesen más dinamikájú az új anyag, mint ami papíron van. Érdekes tapasztalás volt, hogy mennyire más attól, hogy interpretálva lett. Kijöttek olyan helyeken poénok, amire nem számítottam, és olyan logikus érzelmi ívek váltak láthatóvá, ami nekem előtte eszembe sem jutott.

A színészeket te kérted fel?

Gabi egyértelmű volt, a többieket Tamással közösen hívtuk.

Az is adott volt, hogy te leszel a narrátor?

Sokat állok kamera előtt, van valamiféle rutinom, egyetemista koromban szerepeltem vizsgafilmekben, és sok dicséretet kaptam. Tamás ezt látta bennem. A premieren elképesztő módon izgultam, azt hittem, hogy elájulok, hogy nem fogok tudni megszólalni. Bent ülünk, amikor megérkeznek a nézők, ráadásul én kezdem. Eltelt 30 másodperc, és annyira élveztem, hogy azt gondoltam, hogy engem nem fognak tudni többet levinni a színpadról, valami fantasztikus volt, teljesen beleéltem magam. Valószínűleg ez látszott is, mert utána színészek mondták, hogy mennyire jól áll a színpad, gyakrabban kellene ezzel foglalkoznom. Élvezem (nevet).

Sokszor szóba kerül a Várkert Bazár a beszélgetés alatt, mi ott a te szereped pontosan?

Én vagyok a Várkert Bazár arca. Különböző kulturális rendezvényeken moderálok, tegnap például megnyitottam egy kiállítást, illetve programokat találok ki. Ilyen mondjuk a Várkert Irodalom, amihez Juhász Annát is felkértem, aki telt házas esteket szervez hónapok óta. Egy estet ő csinál, ami beszélgetős jobbára, aztán egyet én, ami pedig általában valamilyen kamaraprodukció, mint Gabi „Napló”-ja, vagy Szűcs Nelli Fedák Sári estje, de volt már itt Szávai Viki a Weöres Sándor, Adorjáni Bálint Szabó Lőrinc előadása is. Vannak bőven ötleteim.

ugron_zsolna_interju_1.jpg"Az utolsó nagyasszony" forgatásán készült kép

Június 4-én az összetartozás napján mutatták „Az utolsó nagyasszony” című dokumentumfilmet, te vagy a forgatókönyvírója és a rendezője is, mesélsz erről egy kicsit?

Tavaly nyáron forgattuk. Akit a címben emlegetünk, az utolsó nagyasszony, gróf Mikes Johanna, róla szól, ő nekem Hanna néni, mert a gyerekeim apai dédnagymamájának a húga. Nagyon izgalmas élete volt, végtelenül erős nő, karakán, egy igazi jelenség. A film azzal kezdődik, hogy Hanna néni majdnem albán királyné lesz, ugyanis eljegyezte őt az albán király, és ezt a korabeli sajtó elképesztő szenzációként kezeli, nagy nyugat-európai lapok címlapján hozzák, paparazzik fotózzák őket Rómában. Kettős élete van, egyrészt Erdélyben él egy faluban, ahol egy árvaház munkájában vesz részt, szövödét vezet, székely ruha mozgalmat indít el, fotóz, dokumentál. Másrészt van egy budapesti élete, ahol a színházi lapok arról írnak, hogy hol volt, mit viselt. Ebben persze az is közrejátszik, hogy Bethlen István miniszterelnök unokahúga. Később nagy botrány közepette hozzámegy Teleki Gézához, Teleki Pál fiához, aki három gyerekkel hagyja ott a feleségét miatta, elválik, hogy Hanna nénit feleségül vehesse. Ez azért nem volt megszokott. Bárhova nyúltunk az életében, elképesztő sztorikat találtunk… Budapesten élt már, amikor a National Geographic magyarországi különszámot tervezett megjelentetni, a fotóst, aki ehhez készített felvételeket ő kalauzolta. Ebből az lesz, hogy külön cikk születik Hanna néniről az újságban, mert fogja magát és azt mondja, hogy jó, megnéztük a Hősök terét, kiváló, most elviszem magát a Csarnokba, hogy nézze meg azt is, hogy egyébként hogy élnek itt az emberek. A National Geographic egyébként megvásárolta majd közölte a fotóit is.

Azt gondoltam, hogy nagyon jó volna megmutatni egy nőt, aki a nagypolitika közelében élt, viharos, kemény időszakban, aki egy nagyon erős karakter. Szerettem volna megmutatni, hogy a kivételezettség milyen kötelezettségekkel jár normális esetben, hogy lehet ezt jól csinálni. Amikor már semmije nem maradt, menekült, nehéz élet várt rá Amerikában, akkor is állta a sarat, és minden gondolata az, hogy hogy lehet haza segítséget küldeni. Szóval róla szól a film. Nagyon örülök, hogy az Összetartozás napján került adásba, úgy érzem Hanna néni megérdemli.

ugron_zsolna_interju_7.jpg"Az utolsó nagyasszony" forgatásán készült képen Zsolna nagyobbik lánya, Emma látható

Milyen volt a forgatás?

Nagyon klassz, Erdélyben is forgattunk és itthon is, jó csapattal. Ez egy olyan dokumentumfilm, amiben vannak fiktív részek. Egyébként a gyerek Hanna nénit a nagyobbik lányom játssza, és a kisebbik is szerepel benne statisztaként. Az utolsó erdélyi jelenetet vettük fel, versenyt futottunk az idővel, mert ment le a nap, és nem voltak olyan lámpáink, hogy reprodukálni tudjuk a nappali fényt. Az utolsó jelenetben egy ló is szerepelt. Emma mondta a szövegét, miközben a ló rálépett a lábára, csak egy korabeli szandál volt rajta… semmit nem láttál a gyereken, mert tudta, hogy végig kell mondania a szöveget. Amint a fikciós részekért felelős rendező azt mondta, hogy ennyi, akkor kezdett el üvölteni. Nagyon büszke voltam rá.

Mik a tervek a filmmel így a tévés bemutató után?

Szeretnénk eljuttatni középiskolákba, mert olyan történelmi korszakról szól, aminek jó az emberi arcát is megmutatni. Visszük Erdélybe is, és megpróbáljuk fesztiválokra is eljuttatni.

Tényleg nagyon sok mindent csinálsz egyszerre, változatos feladataid vannak.

Én nem arroganciából mondom, hogy nagyon szeretem az életemet, a sokszínűségét. Azt gondolom, hogy olyan gyorsan változik minden a XXI. században, mint még soha, mosódnak össze a határok, máshogy kommunikálunk. Egyre fontosabb nekem tudatosan lelassulni. Például barátokkal átmulatni egy éjszakát a csillagos ég alatt, vagy csak olvasni és lustálkodni a gyerekeimmel, hosszan, ráérősen főzni társaságban, verset írni valaki születésnapjára. Értelmetlen, szép dolgokban elveszni.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.