Kihirdette az Operettszínház 2018/2019-es évadát Lőrinczy György főigazgató

2018. május 09. 10:44 - Malik Andrea

Lőrinczy György főigazgató köszöntötte a sajtó képviselőit az Operettszínház 2018/2019-es évadismertető sajtótájékoztatóján tegnap a Kálmán Imre Teátrumban. „Én világéletemben a közösségi színházcsinálásban hittem.” – mondta, utalva arra, hogy hiába csak néhány ember számára jut rivaldafény egy előadás során, az ő sikerükhöz nagyon sok segítő munkájára van szükség. Néhány szóban ismertette a következő évad tematikáját, amely magyar szerzők és történeteik köré épül majd, illetve felhívta a figyelmet a megújult honlapra és logóra is.

operett_evad_1819_6.jpgLőrinczy György (fotó: Operettszínház

Az évad első premierje az „István, a király” lesz, melyet Székely Kriszta rendezésében már augusztusban láthat a bajai Petőfi-szigetre látogató közönség, ugyanis 24-26. között Dolhai Attila (Koppány) és Kocsis Dénes (István) főszereplésével itt kerül sor a bemutatóra. Szeptember 20-án Feke Pál (Koppány) és Veréb Tamás (István) előadásában debütál Szörényi Levente és Bródy János rockoperája az Operettszínház Nagyszínpadán.

operett_evad_1819_1.jpgFotó: Operettszínház

Szeptember 28-án a Raktárszínházban kerül sor az évad első ősbemutatójára, Boross Martin Semmelweis címmel „oratorikus kórkép”-et állít színpadra. „Az anyák megmentőjé”-nek kalandos életéről szóló opera főbb szerepeiben Szabó P. Szilveszter, Frankó Tünde, Nádasi Veronika és Lévai Enikő lesznek láthatók.

operett_evad_1819_2.jpgFotó: Operettszínház

Október 25-én egy újabb ősbemutatót láthat a közönség, Szabó Magda műve nyomán Szenteczki Zita rendezésében lesz látható a „Tündér Lala” című zenés mesejáték. A Fidelio-díjas rendezőnő otthonosan mozog a műfajban, 2017 májusában már sikerre vitte a „Szegény Dzsoni és Árnika” című előadást, melyhez, ahogy itt is, Závada Péter írta a dalszövegeket. A főbb szerepeket Gábor Márkó, Auksz Éva/Füredi Nikolett, György-Rózsa Sándor/Szentmártoni Norman és Földes Tamás játsszák.

operett_evad_1819_4.jpgFotó: Operettszínház

Az Operettszínház egykori igazgatója, Fényes Szabolcs „Maya” című revüoperettjét november 30-án láthatja először a közönség a Nagyszínpadon. A „Szeretnék egyszer egy kicsit boldog lenni”, a „Luxusvonat” és a „Sweetheart” című közismert slágerek többek között Peller Anna, Fischl Mónika/Borbás Barbara, Szendi Szilvi/Dancs Annamari, Dolhai Attila/Gömöri András Máté előadásában csendülnek majd fel. A rendező Réthly Attila, aki viccesen azt ígérte a sajtótájékoztatón, hogy „Maya” sokkal szexisebb lesz, mint az évad többi bemutatója.

Április 26-án kerül bemutatásra a Molnár Ferenc legismertebb színműve alapján készített musical, a Liliom, mely a vagány hintáslegény és a feltétel nélküli szerelemmel szerető cselédlány megható történetét meséli el. Liliom szerepében Dolhai Attila és Sándor Péter látható majd, Julikát pedig Vágó Zsuzsi és Széles Flóra játsszák majd. A két fiatal művész először énekel majd az Operettszínház színpadán, méghozzá Závada Péter dalszövegeit.

Az évad harmadik ősbemutatója Szerb Antal nagysikerű regényének „A Pendragon legendá”-nak színpadi változata lesz, melyhez a Kálmán Imre Teátrumba varázsolják majd az llanwygani kastélyt, ahol is a nézők közelebbről megismerkedhetnek a kelta misztikummal, ígérte Somogyi Szilárd, a darab rendezője. A zeneszerző Kovács Adrián, a dalszövegíró Galambos Attila lesz, a főszerepben pedig Mészáros Árpád Zsolt lesz látható.

operett_evad_1819_3.jpgFotó: Operettszínház

Az évad utolsó bemutatója június 27-én a Marica grófnő lesz, Kálmán Imre klasszikusa egy év szünet után új előadásban tér vissza a Nagyszínpadra Szabó Máté rendezésében. A fiatal alkotó egyelőre csak annyit árult el az új változatról, hogy Oszvald Marika biztosan felbukkan majd benne, és a legnépszerűbb dalok, mint a „Szép város Kolozsvár”, a „Hej, cigány” és a „Ringó vállú csengeri violám” biztosan fel fognak csendülni.

Továbbá a Nagyszínpadon lesz szeptember 8-tól látható az idei Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatkozó Apáca Show is, mely a Zikkurat Színpadi Ügynökség produkciója, de a társulat több neves színművészét is láthatják a nézők benne. Szente Vajk rendezésében a főbb szerepeket Peller Anna/Sári Évi, Molnár Piroska/Janza Kata, Alföldi Róbert/Szabó P. Szilveszter és Feke Pál/Peller Károly alakítják.

A fenti címek alapján nagyon izgalmas évadra készülhetnek az Operettszínház nézői, a 2018/2019-es évad bemutatói mind olyan művek, melyek legendás, nagy magyar alkotók tollából származnak. A mai naptól elindul a bérletárusítás, az igazi rajongók már most biztosíthatják helyüket a különleges bemutatókra.

operett_evad_1819_5.jpgFotó: Operettszínház

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.