Kékszakáll ezúttal fergetegesen vicces

Kritika a Kékszakállról, az Operettszínház legújabb bemutatójáról

2018. február 26. 17:34 - Jasinka Ádám

Talán nincs olyan magyar ember, aki ne hallotta volna már azt a szót, hogy kékszakáll. Bartók Béla egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára ugyanis beépült a köznyelvbe, és ha a történetét nem is ismeri mindenki, biztosan sokan találkoztak vele, például tévéműsorokban, mivel a különféle kvízkérdések szinte rendszeres visszatérője.

kekszakall_2.jpgLusine Sahakyan (fotó: Gordon Eszter/Budapesti Operettszínház)

A hazánkban oly’ ismert opera azonban egy komor, drámai változata annak a mesének, ami Jacques Offenbach operettjének is az alapját adja. Magának a műfajnak a megnevezését is meghonosító francia zeneszerző ezen műve mondanivalója ellenére egy lendületes, szórakoztató alkotás, ami február 23-tól már az Operettszínház repertoárját is színesíti.

A mondat utolsó szavát pedig nyugodtan vehetitek szó szerint - és nem csak a címben szereplő kék szín miatt. Székely Kriszta első nagyszínpadi operettrendezése ugyanis elképesztően intenzív és élénk, és harsánysága ellenére egy pillanatig nem érezni, hogy bármilyen kiegészítőből vagy a színészek játékából sok lenne. Az előadás két felvonása alatt folyamatosan szívjuk magunkba a színeket, mintákat, amik a tánckoreográfiák alatt mozdulatokból érzésekké változva jutnak belénk.

kekszakall_7.jpgKözépen Vadász Zsolt mint Kékszakáll (fotó: Gordon Eszter/Budapesti Operettszínház)

A Kékszakáll ugyanis elsodor, felkap és minden irányban oda-vissza megpörget. Olyan mint egy színpadi forgószél, ami még a szünetben is mozgásban tart, hogy a végén, miután kiforgatott a centrumból, tánclépésben tedd meg a hazafelé tartó utat. Ha létezik előadás, ami a színekkel, a dalokkal és a hangulatokkal észrevétlenül kúszik be a bőröd alá, akkor az a Kékszakáll: nem csak feltölt, hanem példamód szórakoztat is.

kekszakall_8.jpgVeréb Tamás mint pizzafutár és Kardffy Aisha (fotó: (fotó: Gordon Eszter/Budapesti Operettszínház)

A történet egy amerikai irodaház egyik felső emeletén játszódik, ahol láthatjuk a dolgozókat (az irodistákat, a takarítószemélyzetet, a vezetőséget és egy pizzafutárt is), akik napi rutinjuk teljesítése mellett az éves szépségversenyre, a „cégvirág-választásra” is készülnek. A vállalat vezetője, Kékszakáll öt felesége után ismét az új nagy Ő-t keresi, miközben a szenátor, akinek kampányát pénzzel támogatja, épp férjhez szeretné adni egyetlen leányát.

A két szándék elsőre nem találkozik, nagy szerencsénkre, hiszen rengeteg mulatságos pillanattól fosztottak volna meg minket. A szereplők élete két szálon fut a közös végkifejlet felé, ahol felszínre kerülnek a már több éve rejtegetett titkok.

kekszakall_5.jpgA szenátor Csuha Lajos (fotó: (fotó: Gordon Eszter/Budapesti Operettszínház)

Nem emlékszem, mikor nevettem színházi előadáson ennyire sokat és ilyen jóízűen, és mikor sajnáltam utoljára ennyire, hogy vége lett egy színpadi produkciónak. A két felvonás alatt a humor lehető legsokfélébb színeivel találkozhattunk: a helyzetkomikumoktól a direkt, szóbeli poénokig mindenre láthattunk példát. Mindezeket pedig a színészek játéka tette igazán fergetegessé, és képesek voltak az esetleg már máshol látott gesztusokat, már hallott poénokat úgy előadni, hogy frissnek, sőt viccesebbnek hassanak, mint bármikor korábban.

kekszakall_6.jpgVadász Zsolt (fotó: Gordon Eszter/Budapesti Operettszínház)

A címszereplőt alakító Vadász Zsolt briliáns volt, folyamatosan könnyed játékosság járta át a mozdulatait. A partnerét, Boulotte-ot alakító Lusine Sahakyan pedig attól a pillanattól kezdve, hogy betolja „az emeleti irodába” takarító kiskocsiját, végig olyan dinamikával van jelen, hogy nem kétséges, a minket is magával ragadó forgószelet is ő táplálja. Boulotte-ja karakán, ellentmondást nem tűrő. Bárkivel is volt közös jelenete, kivétel nélkül csempészett bele valami olyan bravúrt - akár az éneklést, akár a komikai megmozdulásokat tekintve -, hogy szem nem maradt szárazon.

kekszakall_3.jpgKözépen Erdős Attila és Kendi Ludovik (fotó: Gordon Eszter/Budapesti Operettszínház)

A legviccesebb pillanatokat azonban nem is a főszereplővel, hanem Popolanival való incselkedései okozták. Erdős Attila túlmozgásos, buzgó, főnöke kegyét kereső figurája a talpától a feje tetejéig élt, bejárta a színpadot és még le is ugrott róla, hogy minden néző arcára egyesével csaljon mosolyt. Ritka szórakoztató volt minden, amit ők külön-külön mutattak, amikor pedig együtt voltak, kirobbant a nevetés a nézőtérből. Mivel váltott szereposztásban játsszák ezt a darabot is, így az egyes szereplők „értelmezésében” lehetnek eltérések.

A szerző zenéit Dinyés Dániel fogta össze és frissítette lendületes egésszé, amik betöltik Balázs Juli modernnek ható, ám mégis retró irodabelsőt formáló díszletét. Ebben a térben pedig remekül mutatnak Pattantyus Dóra jelmezei (kosztümök, öltönyök, estélyik és a fürdőruhák) és a hozzájuk választott kiegészítők, melyek együtt megidézik az ’50-es és ’60-as évek Amerikáját.

Székely Kriszta rendezésében a Kékszakáll a zenés, vidám darabok kedvelői számára olyan csemege, amihez foghatót talán még nem ízleltek. Ha viszont megkóstolják, nehéz lesz ellenállni az újabb adag csábításának.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

theneverlate_Wizard 2018.02.27. 23:15:07

erdekes lett volna a kritikus gondolatairol is tobbet megtudni, a torteneten tul.