Üvegfigurákba zárt világ

Üvegfigurák kritika

2017. december 28. 16:16 - Malik Andrea

December 16-án mutatták be a Radnóti Színházban az amerikai drámaíró, Tennesse Williams első sikerdarabját, az Üvegfigurákat. A szerző erősen önéletrajzi ihletésű műve ritkán került eddig Magyarországon színpadra, ám Valló Péter úgy vélte, hogy ezt a régi történetet nagyon jó volna újra elmesélni, mivel érvényességéhez nem férhet semmi kétség, ugyanis olyan szomorú emberi sorsokat mutat be, melyek a mai társadalmi viszonyokra is reflektálnak.

uvegfigurak3.jpgAz Üvegfigurák olvasópróbája (Fotó: Dömölky Dániel)

Porogi Ádám, a társulathoz frissen szerződött fiatal színész, játssza az író alteregójaként is jellemezhető Tom Wingfieldet, aki arra vágyik, hogy költő váljon belőle, ám ahelyett, hogy az álmaiért küzdene, kénytelen egy cipőgyárban unalmas raktárosi munkát végezni, mert neki kell eltartania az anyját és a nővérét. Az érzelmi kényszerhelyzetben csak két dolog van a segítségére, az alkohol, mely képes őt „átkattintani”, és az írás. Ádám a Radnótiban először használt kis erkélyről néz le ránk whiskyt iszogatva, nyitómondataival felvázolja a darab környezetét, azaz narrátorként vezet minket végig, ám több jelenetbe is belép résztvevőként, váltogatja a két szerepet.

Ezeket a váltásokat az ötletesen kitalált díszlet mozgatásával érzékelteti, mely Horváth Jenny munkája, függönyöket és falakat húzogatva ugrál térben és időben. Ahogy ürül az italosüveg, úgy válik hangja egyre szomorúbbá, lesznek mozdulatai egyre darabosabbak, tökéletesen érzékelteti, hogy szomorú végkifejlet felé közeledünk, ennyi felgyülemlett és elfojtott feszültség nem vezethet happy endhez. Jelenléte annyira erős, hogy ha csak a színpad szélén állva némán mered is a távolba, akkor is magára vonja a tekintetünket.

uvegfigurak1.jpgPorogi Ádám (Fotó: Dömölky Dániel)

Kováts Adél játssza az anyát, aki gyermekként egy gazdag déli fölbirtokos családban nevelkedett, megszokta a jólétet, az őt körülvevő és kívánságait leső szolgákat, illetve az érte rajongó udvarlók ostromát. Ám mindez a múlt homályába veszett abban a pillanatban, amikor férjhez ment, és egy olyan férfit választott, aki nem csak hogy a jómódot nem biztosította számára, de még magára is hagyta két gyermekével. Amanda a megváltozott körülmények ellenére is ragaszkodik a fiatalsága normáihoz, ezeket rákényszerítve Tomra és Laurára teljesen rátelepszik az életükre, szinte megfojtja őket, ám a jószándék vezérli minden egyes cselekedetét. Egy jelenetben ki is mondja: „áldozatkész szeretetem boszorkányt csinált belőlem”. Konfliktusai főleg a fiával vannak, mivel érzi rajta, hogy menekülne ő is, akárcsak az apja, ebből a nyomasztó közegből, ám hiába veszi el a könyveit, szólja le a verseit, nem tud hatni rá, érzi ő is, hogy el fogja veszíteni a lázadó fiút.

Adél játéka lenyűgöző, tökéletesen hozza a zsarnokoskodó anyát, a közös vacsora alatt azonnal megsajnáljuk a gyerekeit. A Tommal való vitás jelenetek annyira erősek, hogy amikor a fia elrohanása után Amanda a földön marad, mindenkiből egyszerre tör fel a visszafojtott sóhaj. Sajnáljuk az addig inkább ellenszenves nőt. Kibékülésük is megindító, az egyszerűen odavetett „bocs”-ból egy végtelenül bensőséges jelenet lesz, hiszen mindkettőjük szíve tele van, de mégis csak egy család ők, csak egymásra számíthatnak.

uvegfigurak2.jpgPorogi Ádám és Kováts Adél (Fotó: Dömölky Dániel)

Laura egy komoly sérülés miatt kimaradt a gimnáziumból, majd később a titkárnő képzőből is, ám ő ezt nem bánja, jól érzi magát a kis világában, amit saját magának hozott létre, kizárva a külvilág összes tényezőjét, mely esetleg fájdalmat okozhat számára. Gondozza az üveg menazsériáját, hallgatja a régi karcos lemezeit, és próbálja békíteni az anyját és az öccsét, akik konfliktusait egyre nehezebben viseli el. Lovas Rozi rendkívül jól érzékelteti a karakter valóság és az álomvilág közötti lebegését, hálóruhás tánca tele van reménnyel, felszabadultsággal, addig a pillanatig, amíg el nem botlik a sérült lába miatt, onnantól kezdve kiül arcára a csalódottság, a kudarc, a fájdalom. Nem az az ember, akinek készült, nem azt az életet éli, amire vágyott, és nem is tudja elképzelni, hogy mi hozhat változást számára.

uvegfigurak5.jpgLovas Rozi (Fotó: Dömölky Dániel)

Amanda viszont tudja helyette is, a házasság az egyetlen menekülő útvonal mindhármuk számára. Amint Laura férjhez megy, Tom végre elindulhat a saját útján, ő pedig megnyugodhat, mindkét gyermekéről megfelelően gondoskodott, egyiknek a biztonságot, míg másiknak a vágyott szabadságot tudja adni.

Így érkezik meg a darab második felvonására Nagy Dániel Viktor, aki Jimet játssza, a potenciális férjjelöltet. A férfi régen a gimnázium sztárja volt, sportkiválóság, főszereplő a színdarabokban, az iskola legmenőbb lányával járt, ám élete valami miatt nem úgy alakult, ahogy arra mindenki számított. Tom munkatársa a raktárban, de törekszik rá, hogy előrébb jusson, tanfolyamokat végez, hogy papírjai segítségével minél magasabbra emelkedhessen. Őt hívja el Tom Amanda unszolására vacsorára hozzájuk. Hamarosan kiderül, hogy Laura ismeri a férfit, sőt közös történetük is van, így amikor kettesben maradnak meghitt gyertyafényes környezetben, a kínos első mondatok után egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

uvegfigurak6.jpgLovas Rozi és Nagy Dániel Viktor (Fotó: Dömölky Dániel)

Lovas Rozi és Nagy Dániel Viktor nem először játszanak szerelmeseket színpadon, látszik is köztük az összhang azonnal. Annyira behúznak minket a jelenetbe, hogy a lány görcsösségét oldani igyekvő fesztelenül csevegő férfinak egy emberként drukkol a közönség, táncuknál lélegzetvisszafojtva figyelünk. Jim pár perc alatt elhiteti velünk, hogy ő minden lányos anyuka álma, és csak pislogunk, amikor ez az illúzió egy pillanat alatt összeomlik.

Ahogy összeomlik az egész Wingfield család, Amanda azon lamentálva, hogy miért kell a végén mindennek rosszra fordulnia, simogatja a teljesen összetört Laura haját. Eközben Tom térben is időben is távol a családjától beszél arról, hogy 20 évvel később is mardossa a lelkiismeret, nem tud szabadulni a múlt hibáitól.

uvegfigurak4.jpgLovas Rozi és Kováts Adél (Fotó: Dömölky Dániel)

Tennessee Williams 1944-ben megírt karakterei annyira erősek, hogy a Barabás András által újrafordított, ezáltal megfrissített szöveggel tökéletesen rájuk ismerhetünk saját életünkből, együtt tudunk érezni problémáikkal, konfliktusaikkal. A második felvonás végére minden néző úgy áll fel, hogy komoly gondolatokat visz magával, a darab napokkal a megtekintés után is kíséri őket, többek között ezért is javaslom, hogy nézzétek meg, #menjetekszinhazba.

Ha tetszett a cikk, tarts velünk a Facebookon is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.