Júniusban látható utoljára a Top Dogs a Katonában

2018. április 13. - Malik Andrea

Június 25-én látható utoljára a Katona József Színházban Urs Widmer Top Dogs című drámája, amelyről nyugodtan kijelenthetjük, hogy az alatt a 16 év alatt, amióta folyamatosan műsoron van, kultikus előadása lett a színháznak. A Bagossy László által rendezett darab számos vendégjátéka mellett 415 alkalommal volt látható a Kamrában.

top_dogs_1.jpgElőadásfotó a Top Dogsból (Fotó: Lehotka Judit Zolka)

A cikk folytatása...

Sikeres volt Józan László jótékonysági kampánya

2018. március 26. - Malik Andrea

Március 24-én adta át Józan László az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársainak segítségével a „Mert adni egyszerűen jó” elnevezésű kampánya keretében összegyűjtött több, mint 420 ezer forintnyi adományt a Mezővári Református Egyházközség Beteggondozó Szolgálatának. A Vígszínház színművésze által életre hívott kezdeményezés kilenc rászoruló családot juttatott tartós élelmiszerekhez, higiéniai csomagokhoz, de volt, akik íróasztalt és mosógépet is kaptak.

jozan_laszlo_jotekonykodas.jpgA 93 éves Erzsi néni és Józan László (Fotó: Rózsavölgyi Szalon)

A gyűjtés internetes aukción keresztül zajlott, ahol Józan László a Vigyél haza! kutyamentő alapítvány naptárát, illetve "A Pál utcai fiúk" premierjére készült egyedi dedikált pólót ajánlotta fel. „Azért is a közösségi médiát választottam a jótékonysági árverés „helyszínéül”, mert ezen keresztül a fiatalokat is jobban meg tudjuk szólítani, felhívjuk a figyelmüket a szolidalitásra. Úgy gondolom, az ismertség kötelességgel és felelősséggel is jár: kötelességünk a rászoruló emberek mellé állni. És a segítség sokat jelent a nélkülözőknek.” – mondta a színész a kampány kapcsán.

Színházat karácsonyra - Jurányi Ház

2017. december 12. - Malik Andrea

A Jurányi Ház idén ugyan nem készül karácsonyi árengedményekkel, ám mégis fontos, hogy jótékonysági kezdeményezésükről hírt adjunk sorozatunkban.

karacsony_juranyi.jpgGrecsó Zoltán és Grecsó Krisztián (fotó: Dömölky Dániel)

Az „Egyél jót, tegyél jót” elnevezésű karitatív rendezvény keretén belül december 14-én Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán ragad fakanalat és készít ebédet a Jurányi Suterene pop up látványkonyhájában. 11:00-től várják az érdeklődőket, 12:30-tól pedig már kóstolhatja is minden kedves vendég az elkészült fogásokat.

A cikk folytatása...