A gömbfejűek és a csúcsfejűek: Fotók a Nemzeti Színház új előadásáról

2018. május 25. - Jasinka Ádám

Május 24-én este tartotta a Nemzeti Színház "A gömbfejűek és a csúcsfejűek, avagy a gazdag gazdaggal társul szívesen" című rémmese bemutatóját. Bertolt Brecht színművéből Zsótér Sándor rendezett előadást többek között Udvaros Dorottya, Mátyássy Bence, Farkas Dénes, Söptei Andrea, Trokán Nóra és Voith Ági főszereplésével. Az előadásról részletesebben ebben a korábbi cikkünkben írtunk.

Fotók: Várady Nikolett

Dog Story: Fotók a Játékszín legújabb musicaljéről

Május 19-én mutatja be legújabb előadását a Játékszín. A Dog Storyt hazánkban és Európában most láthatja először a közönség. A darab a szerelemről, hűségről, felelősségről szól, fülbemászó slágerszámaival üdítő szórakozást ígér. Kedves történet, szerethető hősökkel és romantikus fordulatokkal, melyben egy kiskutya, Ámor is fontos szerepet kap.

Fotók: Várady Nikolett

A négyszereplős előadást kettős szereposztásban láthatják a nézők. Foki Veronika mellett Solti Ádám és Nagy BalázsPuskás Peti és Sándor Dávid, valamint Tóth Angelika és Török Anna áll majd színpadra. Az előadás rendezője Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója.

Rosmersholm: Fotók a Rózsavölgyi Szalon előadásáról

2018. április 05. - Jasinka Ádám

Április 5-én tartja legújabb előadásának, a Rosmersholm bemutatóját a Rózsavölgyi Szalon. Ibsen drámáját Fesztbaum Béla főszereplésével és rendezésében állítják színpadra olyan színészekkel mint Láng Annamária, Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Lukáts Andor és Zrinyi Gál Vince. Fesztbaum Bélával többek között erről az előadásról is beszélgettünk a vele készült interjúban, melyet ide kattintva olvashattok.

Fotók: Jasinka Ádám/Deszkavízió

A Rosmersholm a Rózsavölgyi Szalonban áprilisban négy, májusban pedig három alkalommal látható.

Egerek és emberek: Fotók a Budaörsi Latinovits Színház legújabb előadásáról

Január 13-án, szombat este lesz a Budaörsi Latinovits Színház legújabb bemutatója. A Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezésében készülő Egerek és emberek főbb szerepeiben Ilyés Róbertet, Böröndi Bencét, Bregyán Pétert és Dékány Barnabást láthatjuk. Az előadással kapcsolatos további részleteket ezen a linken találjátok.

Fotó: Jasinka Ádám

Kísértetek: Fotók Alföldi Róbert legújabb rendezéséről

Január 5-én, péntek este mutatják be a Centrál Színházban Alföldi Róbert legújabb rendezését, a Kísérteteket. A főszerepben Básti Julit, mellette Gáspár Tibort, Gáspár Sándort, Ódor Kristófot és Ágoston Katalint láthatjuk.

A bemutató előtti napon, csütörtök délelőtt tartották a Kísértetek fotóspróbáját. A nézőtéren ülve, az előadást sokszor csak a kamerán keresztül figyelve megdöbbentő volt az, hogy a főpróba előtt, vélhetően csak részleteket mutatva milyen hatást gyakorolt rám a színészek játéka. Básti Juli, amikor a darabbéli fiát alakító Ódor Kristóffal veszekedett, annyira őszinte, nyers és tiszta volt, hogy nem csak fotózni felejtettem el, de egy pillanatra mindenről elfeledkeztem. Nehéz szavakba önteni, beszéljenek helyettem a képek.

Fotók: Jasinka Ádám