Különleges emberi sorsok

élet.történetek.hu ajánló

2018. január 09. - Arina Karenina

Lengyel Nagy Anna 30 évig gyűjtötte a különleges emberi sorsokat, a száznál is több történet sokáig várt arra, hogy valamilyen formában megtalálja a közönségét. Orlai Tibor és Pelsőczy Réka megtalálták a megfelelőt, az élet.történetek.hu projekt keretében monodrámákként állították ezeket színpadra. Eddig három egész estés darab készült, mindegyik két-két életutat mutat be, ám 2018-ban várható a folytatás. Ne hagyjátok ki, #menjetekszinhazba.

elettortenetek1.jpgEgri Kati és Egri Márta (Fotó: orlaiprodukcio.hu)

A cikk folytatása...

A hülyék úgyis mindent elhisznek

Holt lelkek ajánló

Ma este kerül bemutatásra a Holt lelkek című darab a Katona József Színház Sufnijában. Gogol művét Dankó István állította színpadra, illetve a szövegkönyvet is ő jegyzi, amely Szakonyi Károly adaptációja alapján készült. Tegnap volt a főpróba, ahol megnéztük István első rendezését.

holtlelkek1.jpgElek Ferenc (fotó: Gergely Bea)

A cikk folytatása...

7 előadás, amit télen feltétlenül meg kell nézned

2017. december 23. - deszkavizio

Elérkezett az iskolások által már oly régóta várt téli szünet, amikor nem csak a diákoknak, de vélhetően a szüleiknek is több szabadidejük jut a közös programokra, így talán a színházi előadásokra is.

teli_darabok8.jpg

A teátrumok az évadok során a legkülönfélébb darabokat viszik színpadra, melyek közül nem egy télen, vagy pontosan a karácsonyi időszak alatt játszódik. Egy ilyen előadás pedig nem is lehetne máskor aktuálisabb mint az ünnepek környékén, ezért összeállítottunk belőlük egy válogatást.

A cikk folytatása...

Az Avantgarde nyílt próbáján jártunk

Nyílt napot tartott a Színház- és Filmművészeti Egyetem

2017. november 25. - Arina Karenina

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ebben az évben is megrendezte az immár többéves hagyományra visszatekintő nyílt napját. Változatos programokkal vártak mindenkit, az érdeklődők bebarangolhatták az épület rejtett zugait, bepillanthattak színészmesterség órákra, és persze voltak nyílt próbák is. Mi a negyedéves zenés színész osztály munkáját figyeltük meg, miközben a vasárnap bemutatandó Avantgarde című darabon végezték az utolsó simításokat.

avantgarde_nyilt_proba1.jpgNagy volt az érdeklődés a nyílt napon (Fotó: Facebook)

A cikk folytatása...

Angol királyné lesz Hernádi Juditból

2017. november 23. - Jasinka Ádám

Karácsony előtt pár nappal debütál az Orlai Produkciós Iroda új drámája, James Goldman "Az oroszlán télen" című darabja Gállfi Lászlóval és Hernádi Judittal a főszerepben.

az_oroszlan_telen2.jpgSzikszai Rémusz, Schruff Milán és Hernádi Judit az előadás próbáján. (fotó: Takács Attila)

A cikk folytatása...