Évadbejelentő sajtótájékoztatót tartott a Vígszínház (fotókkal)

2018. május 16. - Jasinka Ádám

Május 16-án tartotta évadbejelentő sajtótájékoztatóját a Vígszínház. Eszenyi Enikő, a színház igazgatója ismertette a jövő évad premier előadásait, rendezőit és főbb szereplőit, valamint kiemelte, hogy a teátrum 123. évadának fókuszában a női alkotók, női történetek állnak majd. A pontos részleteket ebben a cikkünkben olvashatjátok. Kiemelte, hogy a színház nyáron több előadással is fellép a kolozsvári színházban, valamint a Háború és békével a Harbini Operában, Kínában.

Fotók: Várady Nikolett

Emellett pedig beszámolt arról is, hogy a Vígszínház május 13-án először adott otthont az Európai Színházi Unió közgyűlésének. Húsz ország színházi szakemberei látogattak el Budapestre. Bepillantottak a Vígszínház életébe, megnézték a Hamletet, és nagy elismeréssel nyilatkoztak az előadásról. A közgyűlésen Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját választották a szervezet új elnökévé, aki Michal Dočekal csehországi rendezőt, a prágai Nemzeti Színház korábbi igazgatóját váltotta az UTE élén.

Idén is átadták a Vígszínházban a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat

A Várkonyi Zoltán-emlékdíjat a Vígszínház kiváló színészének, rendezőjének és legendás igazgatójának emlékére alapította 1984-ben özvegye, Szemere Vera. A színház dolgozói titkos szavazáson voksolnak egyik évben adminisztratív, a másik esztendőben műszaki munkakörben dolgozó kollégára, akit Várkonyi Zoltán születésének évfordulóján tüntetnek ki. A díjat ebben az évben Hodány Lászlóné kapta.

varkonyi_zoltan_emlekdij_2018.jpgFotó: vigszinhaz.hu

Hodány Lászlóné, Krisztina a Gazdasági Igazgatóság munkatársa, 16 éve a Vígszínház tagja. 2002 óta dolgozik gazdasági titkárként, munkájával a színház gördülékeny napi ügymenetét, zavartalan működését segíti. Munkabírása és színházszeretete példaértékű. Mindig a kollégák rendelkezésére áll, soha nem mond nemet egyetlen kérésre sem, mindig arra törekszik, hogy még a megvalósíthatatlannak tűnő feladatokat is elvégezze. A színházban nincs olyan munkatárs, aki ne tudná ki „Ő”, bármilyen kérdéssel fordulnak hozzá, Krisztina mindig önzetlenül segít.

Nyugodt, jó hangulatú légkör veszi körül, így mindenki szívesen tér be hozzá néhány percnyi pihenésre, feltöltődésre a mozgalmas munkanapokon. Krisztina kedves, odaadó és hűséges munkatárs, akinek - sok kollégájához hasonlóan - a Vígszínház az élete.

Forrás: Vígszínház

Arany János, a tavasszal született őszi ember

Kritika a „Kinek az ég alatt már senkije sincsen” című előadásról

2017 tavaszán mutatták be a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban az Arany János életéről készült ifjúsági előadást, amit íróként Vecsei H. Miklós, rendezőként pedig ifj. Vidnyánszky Attila jegyez. A „Kinek az ég alatt már senkije sincsen” egy évvel a premier után megérkezett a Vígszínházba, ahol új szereposztással, „víges” színészekkel és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival állították színpadra.

kinek_az_eg_alatt_mar_senkije_sincsen_2.jpgFotó: Dömölky Dániel/Vígszínház

A cikk folytatása...

11 bemutatóval várja nézőit a 123. évadban a Vígszínház

Május 1-jén, a Vígszínház születésnapján, az épületnél összegyűlt rajongók, érdeklődők előtt ismertette Eszenyi Enikő, a színház igazgatója, hogy milyen bemutatókkal készülnek a következő, sorban 123. évadra. A teátrum három játszóhelyén 11 új darabot láthat majd a közönség, köztük több ősbemutatót, egy a színház számára írt fekete komédiát, monodrámákat és két film színpadi változatát is.

vigszinhaz_123evad_3.jpgA társulat (fotó: Jasinka Ádám/Deszkavízió)

Az új évad legelső bemutatója Charlie Chaplin nagy hatású alkotása, A diktátor lesz, melyből Eszenyi Enikő rendezésében készül a nagyszínpados előadás.

A cikk folytatása...

Én megpusztulnék, ha nem lennének nők - Ember Márk a Portré vendége volt

2018. április 30. - Malik Andrea

Tegnap este került adásba az RTL Klubon látható Portré című műsor 450. adása, melyben Barabás Éva a Vígszínház művészével, Ember Márkkal beszélgetett. Az interjú során természetesen szóba került az „Oltári csajok”, a zene és az is, hogy a fiatal alkotó miért törte meg a családi hagyományt a tanulmányaiban.

portre_ember_mark_1.jpgEmber Márk (Fotó: RTK Klub)

A cikk folytatása...

6 Shakespeare klasszikus, amit feltétlenül meg kell nézned

2018. április 22. - Malik Andrea

Shakespeare tagadhatatlanul megkerülhetetlen alakja a színházi világnak, nagyon ritkán találni olyan játszóhelyet, ahol ne lenne repertoáron az angol mester legalább egy darabja. Az avoni hattyú komédiái, tragédiái és királydrámái számos magyar alkotót is megihlettek az elmúlt években, így különlegesebbnél különlegesebb értelmezésekben láthatjuk ezeket. 

shakespeare_valogatas_1.jpg

A cikk folytatása...

Platinalemezes lett A Pál utcai fiúk

2018. április 19. - Jasinka Ádám

Másfél évvel ezelőtt, 2016 novemberében mutatta be a Vígszínház Molnár Ferenc regényéből készült zenés játékot, "A Pál utcai fiúk"-at. A darab sikere a premierje óta töretlen, és nem csak a fővárosban hallhatja a közönség Dés László és Geszti Péter dalait, ugyanis a Pannon Várszínház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház repertoárjában is szerepel az előadás.

puf_platinalemez.jpgFotó: Szkárossy Zsuzsa/Vígszínház

Tavaly ősszel játszották 100. alkalommal a Vígszínházban "A Pál utcai fiúkat" és most, fél évvel később félszáz előadással járnak előrébb. Április 18-án este láthatta a közönség a 150. fellépést, melyet követően a színészek és alkotók átvették a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségétől (MAHASZ) az előadás hanganyagának platinalemezét.

A Superbrands Magyarország kutatása alapján a Vígszínház idén is az egyik legnépszerűbb magyar márka lett. Az elismerést egy média- és marketingszakemberekből álló zsűri ítéli oda minden évben.

Forrás: Vígszínház

"Ha azt látják az emberen, hogy szeret, tud és akar is dolgozni, akkor meg fogja kapni a lehetőségeket" - interjú Csiby Gergellyel

2018. április 12. - Jasinka Ádám

Csiby Gergely tavaly szerződött a Vígszínházhoz, ahol ötödéves gyakorlatát töltötte. Első munkája a bemutatása óta töretlen sikerrel futó "A Pál utcai fiúk" volt, amiben ő alakítja Richtert. Az idei évadban három új darabban, a "Lóvátett lovagokban", a "Háború és békében", valamint az "Egy éj a Paradicsomban" című előadásban is játszik.

csiby_gergely_interju3.jpgCsiby Gergely (fotó: Péterfy Bernadett)

Tavaly diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakirányán, azonban nem csak színpadon, hanem filmen és tévében is láthatjuk. Sorozatos szerepei között a legújabb az "Oltári csajokban" volt, míg filmek közül az "Irinyi" a legfrissebb munkája. Csiby Gergellyel beszélgettünk.

A cikk folytatása...

A magyar költészet napján elindult a POKET, az új zsebkönyvsorozat

2018. április 11. - Jasinka Ádám

2017 decemberében jelentették be, hogy idén tavasszal indul a Sztalker Csoport zsebkönyvprojektje, a POKET, melynek során több könyvautomatát is elhelyeznek Budapest forgalmas pontjain. Az elsőt, az Örkény Színház saját automatáját ma a színházban tartott sajtótájékoztató után leplezték le.

poket_sajtotajekoztato_2018_6.jpgVecsei H. Miklós, a POKET ötletgazdája (fotó: Jasinka Ádám/Deszkavízió)

A cikk folytatása...

Sikeres volt Józan László jótékonysági kampánya

2018. március 26. - Malik Andrea

Március 24-én adta át Józan László az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársainak segítségével a „Mert adni egyszerűen jó” elnevezésű kampánya keretében összegyűjtött több, mint 420 ezer forintnyi adományt a Mezővári Református Egyházközség Beteggondozó Szolgálatának. A Vígszínház színművésze által életre hívott kezdeményezés kilenc rászoruló családot juttatott tartós élelmiszerekhez, higiéniai csomagokhoz, de volt, akik íróasztalt és mosógépet is kaptak.

jozan_laszlo_jotekonykodas.jpgA 93 éves Erzsi néni és Józan László (Fotó: Rózsavölgyi Szalon)

A gyűjtés internetes aukción keresztül zajlott, ahol Józan László a Vigyél haza! kutyamentő alapítvány naptárát, illetve "A Pál utcai fiúk" premierjére készült egyedi dedikált pólót ajánlotta fel. „Azért is a közösségi médiát választottam a jótékonysági árverés „helyszínéül”, mert ezen keresztül a fiatalokat is jobban meg tudjuk szólítani, felhívjuk a figyelmüket a szolidalitásra. Úgy gondolom, az ismertség kötelességgel és felelősséggel is jár: kötelességünk a rászoruló emberek mellé állni. És a segítség sokat jelent a nélkülözőknek.” – mondta a színész a kampány kapcsán.