Arany János, a tavasszal született őszi ember

Kritika a „Kinek az ég alatt már senkije sincsen” című előadásról

2018. május 12. - Jasinka Ádám

2017 tavaszán mutatták be a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban az Arany János életéről készült ifjúsági előadást, amit íróként Vecsei H. Miklós, rendezőként pedig ifj. Vidnyánszky Attila jegyez. A „Kinek az ég alatt már senkije sincsen” egy évvel a premier után megérkezett a Vígszínházba, ahol új szereposztással, „víges” színészekkel és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival állították színpadra.

kinek_az_eg_alatt_mar_senkije_sincsen_2.jpgFotó: Dömölky Dániel/Vígszínház

A cikk folytatása...

Szeretem az olyan jellegű feladatokat, amikor nem csak az alapján gondolkodnak bennem, ami első ránézésre eszébe jut rólam a rendezőnek - interjú Petrik Andreával

2018. április 02. - Malik Andrea

Petrik Andrea, a minden szerepében új arcát megmutató színművésznő, az április 7-én a Hatszín Teátrumban bemutatandó Szenteste című darabra készül, éppen próba után volt, amikor leültünk beszélgetni. Szóba került a Radnóti, Nasztaszja Filippovna, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, nem lehetett megkerülni a Kincsemet sem, és mesélt élete első hangoskönyvéről is. 

petrik_andrea_interju2.jpgPetrik Andrea az "Iván, a rettenet" című darabban (Fotó: Dömölky Dániel)

A cikk folytatása...

A kis herceg a cserépkályha tetején

Kritika a Vígszínház "A félkegyelmű" című előadásáról

2018. március 17. - Jasinka Ádám

Sosem jó előjel, ha egy előadás bemutatóját nem kíséri hangos siker, hiszen vannak darabok, melyekről már a főpróba után megjelennek a dicsőítő írások, és egyre több hozzászólást lehet olvasni a színházas csoportokban arról, érdemes-e megnézni azt az új bemutatót. „A félkegyelmű” kapcsán nagyon kevés véleményt és még kevesebb kritikát találni, amit pedig mégis elcsíptem, nem volt túlságosan lelkesítő. Ebből már sejtettem, hogy egy nehéz darabra kell felkészülnöm.

felkegyelmu_7.jpgPetrik Andrea, Vecsei H. Miklós és Orosz Ákos (fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház)

A cikk folytatása...

6 orosz klasszikus, amit feltétlenül meg kell nézned

2018. február 25. - Malik Andrea

Az orosz irodalom kétségkívül nagy hatással van a színház világára, mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy a legtöbb budapesti teátrum repertoárjában megtalálhatóak többek között Tolsztoj, Dosztojevszkij, Csehov történetei. Hogy miben rejlik töretlen sikerük? Abban az időtlenségben, mely lehetővé teszi, hogy mondanivalójuk, tanulságaik minden korban hatással legyenek mind az alkotókra, mind pedig a nézőkre.

orosz_darabok_7.jpg

Válogatásunkban összeszedtük azokat a most játszott darabokat, melyeket jó szívvel ajánlunk bárki számára, aki a télből még megmaradt néhány sötét estét a klasszikus irodalom gyöngyszemeinek színpadi változataival töltené.

A cikk folytatása...

"Meg kell, hogy érezz valamit az illető lelkéből" - interjú Puska Judittal

2017. december 24. - Jasinka Ádám

Novembertől december közepéig volt látható Puska Judit fotóművész "Színház feketén-fehéren" című kiállítása a Kaszásdűlői Kulturális Központban. A látogatók nem csak a különféle előadás- és portréfotókból nézhettek meg válogatást, hanem egy-egy fényképen keresztül bepillantást nyerhettek a kulisszák mögött zajló eseményekbe is. Puska Judittal beszélgettünk a színházi- és portréfotózásról.

puska_judit_interju4.jpgPuska Judit és Csufi (fotó: Garas Csilla)

A cikk folytatása...

Vágd zsebre az irodalmat!

Új zsebkönyvsorozat indul jövő tavasszal

2017. december 18. - Jasinka Ádám

A Váci utca Budapest belvárosának talán legforgalmasabb utcája, ahol - legyen akár éjjel, akár nappal, hétvége vagy hétköznap - rengeteg ember sétál a kirakatok csábító fényében. December 17-én kora délután azonban nem csak a szokásos tömeggel találkozhattak a gyanútlan turisták. Az utcában található Pesti Színház bejárata előtt ugyanis nem sokkal fél három előtt már izgatottan várakozó rajongók kígyózva tekergő sora állt.

poket_kis.jpgZacher Gábor és Vecsei H. Miklós (fotó: Jasinka Ádám)

A színház aulájában könyvbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót tartott Vecsei H. Miklós, a Vígszínház fiatal színművésze, akit a publikum az Egynyári kaland és a Csak színház és más semmi című tévésorozatokból, valamint A Pál utcai fiúk című előadásból, és legújabb monodrámájából, a József Attila életét és költészetét feldolgozó Mondjad, Atikám!-ból ismerhet.

A cikk folytatása...

"Minden előadás végén meghasad és ezer darabra szakad a szívem" - interjú Vecsei H. Miklóssal József Attiláról

2017. december 03. - Jasinka Ádám

Pontosan nyolcvan éve, 1937. december 3-án, tragikusan fiatalon hunyt el a magyar költészet egyik legnagyobb alakja, József Attila. Az életét és verseit a legkülönfélébb formákban, a legnagyobb hazai művészek értelmezésében ismerhettük meg az évek során. Ezért is volt igazán bátor vállalás a Vígszínház fiatal színésze, Vecsei H. Miklós részéről, hogy előadásában a költőt talán példátlan módon mutatja meg a közönségnek.

mondjad_atikam_olvasoproba_6.jpgVecsei H. Miklós (jobb oldalt) a Mondjad, Atikám! olvasópróbáján. (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Példátlan, hiszen nem csak olyan részleteket árul el József Attiláról, amiket eddig csak kevesen tudhattak és érthettek, hanem az előadás alatt eggyé válik a költővel, emiatt a Mondjad, Atikám! több mint egyszerűen egy József Attila-est. Egy megrázó utazás, amire érdemes - kell is jegyet váltani. Vecsei H. Miklóssal A Pál utcai fiúk előtt beszélgethettem az előadásról és József Attiláról.

A cikk folytatása...

Megrázó utazás József Attilával

Vecsei H. Miklós József Attila-estje

2017. november 19. - Jasinka Ádám

A kis játszóhelyek, így a Vígszínház Házi Színpada is lehetőséget ad arra, hogy a közönséget és a színészeket a szó szoros és átvitt értelmében is közel hozza egymáshoz. Arra, hogy kevés eszközzel, akár csak pár kellékkel olyan mágikus atmoszférát teremtsenek az alkotók, melyben a közönség elemelkedik mindennapi életétől, és együtt lélegző, együtt rezdülő, formálható, befolyásolható anyaggá válik.

mondjad_atikam3.jpgFotó: Szkárossy Zsuzsa

József Attila életének egyes, kiragadott pillanataival, a fontosabbnak tartott verseivel tanulmányai során mindenki találkozott - ki csak futólag, ki mélyebben is megismerve a művészete mögött álló sorstragédiát, a költeményeiből előbukkanó belső vívódásokat.

A cikk folytatása...