Májusban is Beszélő levelek a Mozsár Műhelyben

2018. május 04. - Malik Andrea

A Beszélő levelek sorozat egykori és ma élő híres emberek, politikusok, és alkotók életébe enged bepillantást nyerni levelezéseiken keresztül. Minden előadás egyedi és megismételhetetlen, hiszen minden alkalommal más művészek olvasnak fel, most májusban pedig először felolvasó-párok vesznek részt az esten. A különleges élményről ezúttal Bán János és fia, Bán Bálint, Egri Kati és nővére Egri Márta illetve Gryllus Dorka és férje, Simon Kornél fognak gondoskodni. Május 12-én a házigazda Sándor Erzsi lesz, várnak minden nézőt a Böhm György rendezésében látható előadásra a Mozsár Műhelybe.

beszelolevelek_parok.png

Audiovizuális lélekutazás készül A Homokemberből

2018. április 05. - Jasinka Ádám

Honnan származik egy ember tehetsége? Zsigeri félelmeink bennünk lakoznak, vagy rajtunk kívül álló dolgok okozzák őket? A képzelet vagy a valóság határozza-e meg életünket és másokhoz való viszonyainkat? A boldogság miben rejlik? Értelmezhető-e egyáltalán a sötétség a fény nélkül?

homokember_1.jpgAz előadás logója

Május 3-án mutatja be Homokember című összművészeti előadását a Mozsár Műhely. E.T.A. Hoffmann "A Homokember" című művének középpontjában a nyugtalanság és a szorongás áll, a német szerző novellájának parafrázisát Orosz Ákos, a Vígszínház színművészének rendezésében állítják színpadra. Az előadás a színészek és a Biljarszki Maxim által tervezte egyedi multimédiás megoldások szimbiózisára épül.

A cikk folytatása...

Izgalmas road movie ősbemutatójára készül a Mozsár Műhely

2018. március 13. - Malik Andrea

A KV Társulat felolvasószínházi sorozatának részeként 2016 októberében került felolvasásra a Trafóban a Terike & Irén című kortárs magyar színdarab, amelyet a szakma és a közönség is nagy lelkesedéssel fogadott, így az alkotók úgy döntöttek, hogy egész estés előadást készítenek a szövegből. A Mozsár Műhely ad otthont az ősbemutatónak, amelyre április 21-én kerül majd sor, a darab rendezője Markó Róbert, és ő jegyzi a szöveget is Enyedi Éva dramaturggal együtt.

terike_es_iren_2.jpg

A 2016 augusztusában megtörtént valós esetet alapul vevő történet szerint két idős hölgy magukat NAV ellenőrnek álcázva felkeresett egy Budapest belvárosában található fodrászszalont, ahol póthajat próbáltak szerezni. A két főszereplő metsző humorú monológjai során egyre közelebb jutunk az abszurd eset mögött meghúzódó motivációhoz, választ kapunk arra, hogy mi vitt rá két tisztességes, idősödő asszonyt a látszólag értelmetlen bűncselekmény elkövetésére. A darabot Markó-Valentyik Anna, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina és Némedi Árpád játsszák. Ne hagyjátok ki ezt az izgalmas budapesti road moviet, #menjetekszinhazba.

Különleges emberi sorsok

élet.történetek.hu ajánló

2018. január 09. - Malik Andrea

Lengyel Nagy Anna 30 évig gyűjtötte a különleges emberi sorsokat, a száznál is több történet sokáig várt arra, hogy valamilyen formában megtalálja a közönségét. Orlai Tibor és Pelsőczy Réka megtalálták a megfelelőt, az élet.történetek.hu projekt keretében monodrámákként állították ezeket színpadra. Eddig három egész estés darab készült, mindegyik két-két életutat mutat be, ám 2018-ban várható a folytatás. Ne hagyjátok ki, #menjetekszinhazba.

elettortenetek1.jpgEgri Kati és Egri Márta (Fotó: orlaiprodukcio.hu)

A cikk folytatása...

A magyar irodalmárok szerelmes történetei

Így viszik át ajánló

2017. december 31. - Malik Andrea

Ma este mutatják be a Mozsár Műhelyben az Így viszik át című darabot, amely Nyári Krisztián Így szerettek ők kötetei alapján készült. A magyar irodalmi szerelmes könyvek legizgalmasabb darabjait feldolgozó előadás rendezője Erdeös Anna, aki eredeti és könnyen változtatható díszlettel, egyszerű jelmezekkel és három rendkívül tehetséges fiatal színművésszel dolgozott.

igyviszikat11.jpgAz előadás plakátja (fotó: mozsarmuhely.hu)

A cikk folytatása...

Idén korábban érkezik a színházi Mikulás

2017. november 29. - Jasinka Ádám

Immár hagyománnyá vált, hogy az Orlai Produkciós Iroda minden december elején különleges akciót, Mikulás napi vásárt tart, melyen kedvezményesen lehet hozzájutni az előadásaikra szóló színházjegyekhez, és idén először a karácsonyi ajándékbérletükhöz is.

orlai_volegeny.jpgRészlet az Orlai Produkciós Iroda egyik előadásából, a Vőlegényből. (fotó: orlaiprodukcio.hu)

A Mikulás idén pár nappal korábban megérkezik, ugyanis december 2-n indul és két napig tart majd a Mikulás napi vásár. Az Orlai Produkciós Iroda előadásait több helyszínen, többek között a Belvárosi Színházban, a Jurányi Inkubátorházban és a Mozsár Műhelyben is játsszák, és idén a kedvezményes időszak alatt nem csak a helyszíneken, hanem online is lehetősége van az érdeklődőknek a jegyvásárlásra.

A kedvezményes jegyértékesítés december 2-án 0 órától indul és december 3-án éjfélig tart, és vagy az Orlai Produkció, vagy a Belvárosi Színház weboldalait érdemes böngésznie az érdeklődőknek. A decemberi és januári előadások listájáról és a kedvezmények mértékéről ide kattintva mindent megtudhattok.