Székely Kriszta nagyszínpadi rendezése zárja a Katona 2017/18-as évadát

2018. május 18. - Malik Andrea

A Katona József Színház Székely Kriszta nagyszínpadi rendezésével, az Ithakával zárja a 2017/18-as évad bemutatóinak sorát ma este. Az előadás Odüsszeusz trójai háború utáni bolyongását mutatja be, azt a húsz évet láthatjuk, amikor a hős férfi az otthon őt váró felesége helyett mindig a hosszabb utat, az újabb kalandot választja. A főszerepet Nagy Ervin játssza, partnerei Ónodi Eszter, Jordán Adél, Rezes Judit, Mészáros Blanka, Rujder Vivien, Kiss Eszter, Bodnár Erika és Fullajtár Andrea lesznek. A szöveget Závada Péter és Szabó-Székely Ármin írta, a díszletet és jelmezt Balázs Juli és Pattantyús Dóra tervezte, a koreográfus pedig Hód Adrienn.

Női látlelet a férfiakról a Katona Kamrájában

Ma este tartja az évad utolsó előtti bemutatóját a Katona József Színház, a Kamrában lesz látható 19 órától Pelsőczy Réka rendezésében az „Ürgék” című darab. A rendezőnő egy korábbi interjúban elmondta, hogy közel áll hozzá a dokumentumszínházi műfaj, ide sorolható a Bán János, Ujlaki Dénes és Szacsvay László főszereplésével készült előadás is. A rövid történetekből összefűzött cselekmény betekintést nyújt a férfiak lelkivilágába, amiről nekünk, nőknek a legtöbbször csak sejtésünk van. Az előadásban játszik még Dér Zsolt, Tasnádi Bence, Pálos Hanna és Pálmai Anna, dramaturg Török Tamara, zenei vezető Wágner-Puskás Péter.

Valami megérett bennem. Ez az életkor hozott nekem valamit, amitől több lehetőséget kapok - interjú Pelsőczy Rékával

A Katona József Színház társulatának tagja, országszerte, sőt határokon túl is elismert rendezőnő, akinek az osztálya most másodéves a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az Ürgék próbaidőszakában követtük egy napját, interjú a sokoldalú Pelsőczy Rékával. 

pelsoczy_reka_interju2_17.jpgPelsőczy Réka (Fotó: Csuport Alexandra)

A cikk folytatása...

Kulka János nem vállal több színpadi szerepet

Kulka János, a Katona József Színház színművésze úgy döntött, hogy nem vállal több szerepet, nem áll többé színpadra. Az ország egyik legkedveltebb színésze 2016 áprilisában kapott stroke-ot, amely következtében beszéd- és mozgáskészsége is sérült. A rehabilitáció során állapota folyamatosan javult, ám most mégis a visszavonulás mellett döntött. A Katona József Színház a következő közleményt adta ki a hírrel kapcsolatban:

"A Katona József Színház Kulka Jánossal kapcsolatban a következőt közli:

Kulka János legnagyobb sajnálatunkra felmondott színházunkban. Munkaviszonya ez év márciusában megszűnt. A Katona József Színház az üggyel kapcsolatban semmilyen további információt nem kíván adni."

kulka_janos_katona_hir.jpgKulka János (Fotó: Nánási Pál)

Szombaton volt az Ürgék nyílt próbája a Katona József Színházban

Szombaton tartották az Ürgék című darab nyílt próbáját, amely május 18-án kerül bemutatásra a Katona József Színház Kamrájában. Pelsőczy Réka, az előadás rendezője elmondta, hogy sokáig izgult amiatt, hogy az összegyűjtött történetek hogyan fognak érdekes és izgalmas cselekménnyé összeállni, de szerencsére Török Tamara dramaturg segítségével egy nagyon szórakoztató példányt állítottak össze. Arról is mesélt, hogy milyen érzés volt számára a saját társulatának tagjait rendezni, köztük a három színészlegendát: Bán Jánost, Ujlaki Dénest és Szacsvay Lászlót. A zenés dokumentumszínházi előadásban játszik továbbá Dér Zsolt, Tasnádi Bence, Pálos Hanna és Pálmai Anna is, a zenei vezető pedig Wagner-Puskás Péter.

Szombaton volt az Ithaka nyílt próbája a Katona József Színházban

2018. április 24. - Malik Andrea

Április 21-én tartották az Ithaka nyílt próbáját a Katona József Színházban. A Székely Kriszta rendezte darab előkészületeire nagyon sokan voltak kíváncsiak, hosszú sorban várakoztak a színházkedvelők a bejárat előtt már a meghirdetett kezdés előtt fél órával.

ithaka_1.jpgNagy Ervin és Rujder Vivien az "Ithaka" nyílt próbáján (Fotó: Kazimir Annamária)

Szabó-Székely Ármin, az előadás dramaturgja elmondta, hogy a homéroszi szöveget viszonylag kis mértében használják, és elsősorban annak bemutatására törekszenek, hogy a trójai háború után Odüsszeusz, „a sikerei csúcsán lévő férfi, hogy jut el odáig, hogy már csak egyetlen dolgot szeretne az élettől, hazajutni”. Székely Kriszta arról beszélt, hogy hozzá közel áll a bolyongás, mint fogalom. „Személyesen kötődöm a bolyongáshoz, mert a fél életem egy elég nagy spektrumú bolyongással telt a balettintézettől Délkelet-Ázsián át a Katona József Színházig.” – mondta.

ithaka_2.jpgAz "Ithaka" nyílt próbája (Fotó: Kazimir Annamária)

Az Ithaka bemutatója május 19-én 19 órakor lesz, Odüsszeusz szerepében Nagy Ervin látható majd, partnerei Bodnár Erika, Fullajtár Andrea, Jordán Adél, Kiss Eszter, Mészáros Blanka, Ónodi Eszter, Rezes Judit és Rujder Vivien lesznek.

6 Shakespeare klasszikus, amit feltétlenül meg kell nézned

2018. április 22. - Malik Andrea

Shakespeare tagadhatatlanul megkerülhetetlen alakja a színházi világnak, nagyon ritkán találni olyan játszóhelyet, ahol ne lenne repertoáron az angol mester legalább egy darabja. Az avoni hattyú komédiái, tragédiái és királydrámái számos magyar alkotót is megihlettek az elmúlt években, így különlegesebbnél különlegesebb értelmezésekben láthatjuk ezeket. 

shakespeare_valogatas_1.jpg

A cikk folytatása...

Idő volt, amíg el tudtam választani egymástól, amit én gondolok, és amit a szerepem - interjú Rujder Viviennel

2018. április 15. - Malik Andrea

2017-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahonnan egyből a Katona József Színház társulatához szerződött, ahol a legkülönfélébb szerepek találják meg. Játszik naivát "A nők iskolájában", hataloméhes, rideg hisztérikát a "Borisz Godunovban" és törtető újságírónőt a "Munkavégzés során nem biztonságos"-ban. A hamarosan bemutatásra kerülő Ithakában ő lesz Nauszikaa, itt végre a pesti közönségnek is megmutathatja tánctudását. A Tóth János és a Korhatáros szerelem flegma karaktereit is könnyedén hozó, ám a valóságban csupa mosoly és kedvesség Rujder Vivennel beszélgettünk. 

vivi_1.JPGRujder Vivien (Fotó: Nánási Pál)

A cikk folytatása...

Júniusban látható utoljára a Top Dogs a Katonában

2018. április 13. - Malik Andrea

Június 25-én látható utoljára a Katona József Színházban Urs Widmer Top Dogs című drámája, amelyről nyugodtan kijelenthetjük, hogy az alatt a 16 év alatt, amióta folyamatosan műsoron van, kultikus előadása lett a színháznak. A Bagossy László által rendezett darab számos vendégjátéka mellett 415 alkalommal volt látható a Kamrában.

top_dogs_1.jpgElőadásfotó a Top Dogsból (Fotó: Lehotka Judit Zolka)

A cikk folytatása...

Kempingező szabadkai színművészek a Katonában

2018. március 31. - Malik Andrea

Nagyon ritkán találkozhatunk azzal, hogy egy színdarab fő alkotói közül három is nő, márpedig a Szabadkai Színházban szeptemberben bemutatott Kemping című előadás színpadi változatát Gyarmati Kata, Brestyánszky B. Rozi és Pelsőczy Réka jegyzik, sőt, utóbbi ült a rendezői székben is. A Háy János „A mélygarázs” és „Hozott lélek” című műveinek felhasználásával készült előadás egy kempingben játszódik, ez a szimbolikus tér adja a keretet a házasság létjogosultságát vizsgáló vidám, ám olykor gyilkos humorral átszőtt történetnek.

kemping3.jpgJelenet a Kemping című előadásból (Fotó: Kovács Attila)

A cikk folytatása...