Átadták a József Attila Színház társulati díjait

2018. június 22. - Jasinka Ádám

Megtartotta évadzáró társulati ülését a József Attila Színház. Az angyalföldi teátrum a 2017/18-as idényét egy erdélyi turnéval zárta; a "Feketeszárnyú cseresznye" című előadásukkal léptek fel a határon túl több alkalommal is. Az évadzárón a színház igazgatója, Nemcsák Károly ismertette, hogy az évadban 367 saját előadásuk volt, melyet 107 ezer néző látott, emellett 36 alkalommal vettek részt tájelőadáson.

jozsef_attila_szinhaz_evadzaro_2018_dijak_1.jpgA díjazottak (fotó: Kállai-Tóth Anett)

A következő évad nyitását megelőzően a József Attila Színház is részt vesz szeptember 1-jén a Pozsonyi Pikniken, ahol ízelítőt kaphatnak az érdeklődők a repertoárból. Szeptember 15-én Utcabál várja a közönséget, egész napos, ingyenes programsorozat keretében ismerhetik meg a kilátogatók a színházat, a művészeket. Szeptember 22-én, a Színházak Éjszakáján a II. Diák Slam Poetry versenynek ad teret a teátrum.

A cikk folytatása...

Erdélyi turnéra indul a József Attila Színház "Feketeszárú Cseresznye" című előadása

2018. június 09. - Malik Andrea

Erdélyi turnéra indulnak a József Attila Színház színművészei, a „Feketeszárú cseresznye” című előadásukat öt városban mutatják be egy hét alatt. Rékasi Károly 2012-ben Hunyadi Sándor színművével tért vissza a színházhoz, mellette a főbb szerepeket Pikali Gerda és Nemcsák Károly játsszák.

feketeszarnyu_cseresznye_2.jpgRékasi Károly és Nemcsák Károly (Fotó: József Attila Színház)

A társulat tagjai június 11-én a nagybányai Városi Színházban, 12-én Szatmárnémetiben, az Északi Színházban, 14-én a Szakszervezetek Művelődési Házában Zilahon, 16-án a nagyváradi Szigligeti Színházban, 17-én pedig a nagykárolyi Városi Színház és Művelődési Központban várják a nézőket. A szerelmi drámát Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész rendezte.

 

Hat előadás, amit együtt nézhet a család

Május utolsó vasárnapja ünnepeljük itthon a nemzetközi gyermeknapot. Erre az alkalomra minden városban és településen rendezvényekkel, különféle játékokkal várják a gyerekeket. A színes szabadtéri programok mellett a színházakba is érdemes lesz ellátogatnia a családoknak, ugyanis több játszóhely is tematikus nappal, valamint a kicsiknek szóló előadásokkal várja a közönséget.

gyereknapi_ajanlo_7.jpg

Ezekből, az egész család számára szórakoztató és kellemes élményt nyújtó produkciókból válogattunk - nem csak gyereknapra ajánlva őket.

A cikk folytatása...

Ismertette a 2018/19-es évad műsortervét a József Attila Színház

A József Attila Színház 4 nagyszínpadi, egy stúdió- és egy beavató színházi bemutatóval várja közönségét a 2018/19-es évadban. Az új darabok között találhatunk musicalt, zenés vígjátékot és szerelmes históriát is, így a már megvásárolható bérletek előadásai között mindenki megtalálhatja a számára legizgalmasabbat.

jozsef_attila_szinhaz_evad_20182019_1.jpgÉvadismertető sajtótájékoztató a József Attila Színházban (Fotó: Kállai-Tóth Anett)

A cikk folytatása...

"Többször megkaptam, hogy jó látni, hogy van ilyen férfienergiájú színész" - interjú Mészáros Andrással

2018. március 18. - Malik Andrea

A Centrál Színházban estéről estére olyan sikeres darabokban látható, mint a Ma este megbukunk, a Pletykafészek vagy a My Fair Lady, Bicsérdi Misiként meghódította a moziközönséget a Kojotban, most pedig a József Attila Színházban alakítja az irodalomtörténet egyik legismertebb férfikarakterét, Vronszkijt. Mészáros Andrással beszélgettünk. 

meszaros_andras_interju6.jpgMészáros András (Fotó: Kállai-Tóth Anett)

A cikk folytatása...

A szerelem emigránsai a József Attila Színházban

Karenina, Anna kritika

2018. március 07. - Malik Andrea

Mindig egy kicsit aggódva ülök be olyan darabokra, amikhez korábbi könyvélményeket társítok, a József Attila Színházban március 3-án bemutatott Karenina, Annára ez pedig különösen igaz volt. Az orosz irodalom iránti mai napig kitartó rajongásomat ez a mű alapozta meg, kamaszként olyan letaglózó hatást tett rám Anna szomorú sorsa, hogy azóta is ezt a kötetet tartom a világirodalom legszebb szerelmes történetének, dacára a tragikus végkifejletnek.

anna_k_1.jpgLétay Dóra és Mészáros András (Fotó: Kállay-Tóth Anett)

A cikk folytatása...

Karenina, Anna - "felébresztheti az elaltatott lelket"

2018. február 22. - Malik Andrea

Márciusban két különböző társulat is műsorára tűzi a világirodalom egyik legszebb és legdrámaibb szerelmi történetéből készült színdarabot, Tolsztoj Anna Karenináját. A József Attila Színház Nagy András értelmezésében és Telihay Péter instrukciói alapján viszi színre az alkotást.

keraninaanna_jozsef_attila_szinhaz.jpgTelihay Péter és Létay Dóra (Fotó: Kállai-Tóth Anett)

A címszerepben Létay Dórát láthatjuk majd, az ő kegyeiért fog Gazdag Tibor (Karenin) és Mészáros András (Vronszkij) versenyezni. A helyszín minden egyes sorsfordító mozzanat esetében egy-egy pályaudvar lesz, Moszkva, Szentpétervár és a vidéki birtok is így jelenik majd meg. A bemutató március 3-án lesz, ne maradjatok le róla, #menjetekszinhazba.