"Nekem ez a lehetőség egyik napról a másikra hullott az ölembe" - interjú Schell Judittal

2018. június 15. - Malik Andrea

A Thália Színház hétfőn kiadott szűkszavú sajtóközleménye, amely szerint Csányi Sándortól Schell Judit veszi át a teátrum művészeti vezetését, mindenkit váratlanul ért. Ahogy a színművésznőt is az ajánlat, amikor Kálomista Gábor felkérte a pozícióra, hiszen egyáltalán nem voltak eddig vezetői ambíciói. A kinevezés folyamatáról, a Thália jövőjéről, az új játszóhelyről, amely a Télikert nevet kapta, és a felújítás okozta nehézségekről is beszélgettünk. 

schell_judit_interju_foto_varady_nikolett_5.jpgSchell Judit (Fotó: Várady Nikolett)

A cikk folytatása...

Szombat este folytatódik a Csak színház és más semmi

2018. március 01. - Jasinka Ádám

Két évvel ezelőtt, 2016 januárjában debütált a közmédia Csak színház és más semmi című humoros drámasorozata, mely egy színház működésébe avatja be a nézőket, megmutatva egy előadás próbafolyamatának rejtelmeit is. A Schell Judit, Csányi Sándor, Szervét Tibor és Szávai Viktória főszereplésével készült sorozatból 2017 februárjában érkezett meg a második szezon, idén pedig márciusban indul az újfent hat epizódból álló folytatás.

csakszinhazesmassemmi_harmadik_evadpremier.jpgCsányi Sándor és Schell Judit (fotó: Bara Szilvia)

A Csak színház és más semmi évadnyitó epizódja március 3-án, szombaton 19 óra 30 perckor kezdődik a Duna Televízió műsorán. Az új részekben több karakter élete is gyökeresen megváltozik, és lesznek akik a folytatásban a korábbinál is jelentősebb szerephez jutnak. A visszatérők mellett pedig több új arccal is találkozhatunk majd, érkezik ugyanis Dobó Kata, Bánsági Ildikó, Kamarás Iván és Mohai Tamás is.