Platinalemezes lett A Pál utcai fiúk

2018. április 19. - Jasinka Ádám

Másfél évvel ezelőtt, 2016 novemberében mutatta be a Vígszínház Molnár Ferenc regényéből készült zenés játékot, "A Pál utcai fiúk"-at. A darab sikere a premierje óta töretlen, és nem csak a fővárosban hallhatja a közönség Dés László és Geszti Péter dalait, ugyanis a Pannon Várszínház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház repertoárjában is szerepel az előadás.

puf_platinalemez.jpgFotó: Szkárossy Zsuzsa/Vígszínház

Tavaly ősszel játszották 100. alkalommal a Vígszínházban "A Pál utcai fiúkat" és most, fél évvel később félszáz előadással járnak előrébb. Április 18-án este láthatta a közönség a 150. fellépést, melyet követően a színészek és alkotók átvették a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségétől (MAHASZ) az előadás hanganyagának platinalemezét.

A Superbrands Magyarország kutatása alapján a Vígszínház idén is az egyik legnépszerűbb magyar márka lett. Az elismerést egy média- és marketingszakemberekből álló zsűri ítéli oda minden évben.

Forrás: Vígszínház

"Ha azt látják az emberen, hogy szeret, tud és akar is dolgozni, akkor meg fogja kapni a lehetőségeket" - interjú Csiby Gergellyel

2018. április 12. - Jasinka Ádám

Csiby Gergely tavaly szerződött a Vígszínházhoz, ahol ötödéves gyakorlatát töltötte. Első munkája a bemutatása óta töretlen sikerrel futó "A Pál utcai fiúk" volt, amiben ő alakítja Richtert. Az idei évadban három új darabban, a "Lóvátett lovagokban", a "Háború és békében", valamint az "Egy éj a Paradicsomban" című előadásban is játszik.

csiby_gergely_interju3.jpgCsiby Gergely (fotó: Péterfy Bernadett)

Tavaly diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakirányán, azonban nem csak színpadon, hanem filmen és tévében is láthatjuk. Sorozatos szerepei között a legújabb az "Oltári csajokban" volt, míg filmek közül az "Irinyi" a legfrissebb munkája. Csiby Gergellyel beszélgettünk.

A cikk folytatása...

Sikeres volt Józan László jótékonysági kampánya

2018. március 26. - Malik Andrea

Március 24-én adta át Józan László az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársainak segítségével a „Mert adni egyszerűen jó” elnevezésű kampánya keretében összegyűjtött több, mint 420 ezer forintnyi adományt a Mezővári Református Egyházközség Beteggondozó Szolgálatának. A Vígszínház színművésze által életre hívott kezdeményezés kilenc rászoruló családot juttatott tartós élelmiszerekhez, higiéniai csomagokhoz, de volt, akik íróasztalt és mosógépet is kaptak.

jozan_laszlo_jotekonykodas.jpgA 93 éves Erzsi néni és Józan László (Fotó: Rózsavölgyi Szalon)

A gyűjtés internetes aukción keresztül zajlott, ahol Józan László a Vigyél haza! kutyamentő alapítvány naptárát, illetve "A Pál utcai fiúk" premierjére készült egyedi dedikált pólót ajánlotta fel. „Azért is a közösségi médiát választottam a jótékonysági árverés „helyszínéül”, mert ezen keresztül a fiatalokat is jobban meg tudjuk szólítani, felhívjuk a figyelmüket a szolidalitásra. Úgy gondolom, az ismertség kötelességgel és felelősséggel is jár: kötelességünk a rászoruló emberek mellé állni. És a segítség sokat jelent a nélkülözőknek.” – mondta a színész a kampány kapcsán.

"Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim" - interjú Fesztbaum Bélával

2018. március 24. - Jasinka Ádám

Fesztbaum Béla a főiskola elvégzése óta, most már több mint húsz éve a Vígszínház színművésze. Számtalan előadásban láthatjuk: ő alakítja Témüllert "A Padlásban" és Rácz tanár urat "A Pál utcai fiúkban", önálló estjén meséli el Molnár Ferenc életét a Rózsavölgyi Szalonban, jelenleg pedig rendezőként és főszereplőként egy Ibsen-darabon dolgozik.

fesztbaum_bela_5.jpgFesztbaum Béla "A Pál utcai fiúk" című előadásban (fotó: Gordon Eszter/Vígszínház)

Az elmúlt közel tíz év számára a színház mellett tanulással és írással is telt. Tanulmányozta a Vígszínház történetét, valamint Molnár Ferenc életét és munkásságát, tavaly pedig megjelent a színház első igazgatójáról, Ditrói Mórról írt doktori dolgozatának könyvváltozata. Ezek mellett zenél is a nemrég alapított vígszínházi fiúzenekarban, valamint nem csak a színpadon, hanem a televízióban is láthatjuk. Ő játssza Jánost, a jelenleg harmadik évadában járó Csak színház és más semmi című magyar sorozat egyik szereplőjét.

A cikk folytatása...

A Pál utcai fiúk kétszer

A Vígszínház és a Vörösmarty Színház előadásának összehasonlítása

2018. február 19. - Jasinka Ádám

Hosszú, utólag érthetetlenül hosszú, színházi előadásoktól mentes időszaknak lett vége az életemben tavaly ősszel, amikor megnéztem A Pál utcai fiúkat. A Molnár Ferenc regényéből készített zenés darab teljesen magával ragadott és elérte azt, hogy fél évvel ezelőtti önmagam ne ismerjen rá jelenkori énemre: ugyanis hónapok óta nincs olyan hét, amikor legalább egyszer ne mennék színházba.

puf_osszehas1.jpgVecsei H. Miklós és Wunderlich József (fotó: MTI/Kallos Bea)

A Pál utcai fiúk ezért is lett meghatározó előadás számomra, és miután újraolvastam a könyvet, ismét megnéztem Fábri Zoltán nemrég felújított filmjét és interjút is készítettem az egyik főszereplővel, kíváncsi lettem, a Vígszínházban több mint egy éve töretlen sikerrel futó előadást hogyan játsszák máshol. A Pál utcai fiúk ugyanis szerepel a Pannon Várszínház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház repertoárjában is

A cikk folytatása...

"Még nagyon szomjazom a tudásra" - interjú Fekete Gáborral

2018. január 29. - Malik Andrea

Fekete Gábor a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés színész hallgatója, aki máris olyan szerepekben bizonyíthatja kivételes tehetségét, mint „A Pál utcai fiúk” Bokája, vagy Rádi „A padlás”-ból. Utóbbi darab utolsó próbája után beszélgettünk vele Pécsett.

fekete_gabor_4.jpgFekete Gábor mint Rádiós (fotó: Körtvélyesi László)

A cikk folytatása...