Kerekasztal beszélgetés a Deszkavízió és a Hatszín Teátrum közös szervezésében

2018. május 21. - deszkavizio

Holnap este 19 órától lesz látható a Hatszín Teátrumban „A Grönholm-módszer” című darab, amely Jordi Garcelan drámaíró számára azonnal meghozta a nemzetközi ismertséget. A történet szerint négy pályázó, egy nő és három férfi, egy multinacionális cég középvezetői állásáért versenyez, amikor is közös interjún kell részt venniük. Ezen furcsábbnál furcsább feladatok elé állítják őket a láthatatlan HR-esek, melyek során felmerül a kérdés, mit hajlandóak megtenni azért, hogy kereskedelmi igazgató váljék belőlük?

a_gronholm_modszer_1.jpgBotos Éva, Simon Kornél, Vass György és Ficzere Béla (Fotó: Kortárs PR)

A cikk folytatása...

Május utolsó vasárnapján zenés irodalmi műsorral vár a Karinthy Színház

Május 27-én különleges eseménnyel, egy zenés irodalmi műsorral várja a Karinthy Színház nézőit. "A hinta és a tulipán" Karinthy Vera, a jól ismert író dédunokájának, és Bornai Tibor, a KFT együttes szerző-előadójának közös produkciója. Bornai több mint két évtizeden át Koncz Zsuzsa szerzője és zenei producere is volt, ezek a dalok finoman, lírai vonalakkal rajzolják meg életünk apró drámáit, a hétköznapi emberek csodálatos pillanatait.

hintaestulipan_1.jpgBornai Tibor és Karinthy Vera (fotó: Karinthy Vera)

Erről szól a Repülő ember, a Hinta és a tulipán (az előadás címadó szerzeménye), a „B” osztály című dal és még sok más szerzemény. A zenés irodalmi műsorban a két művész "társa" egy gitár lesz, és nem csak a hangokra, dallamokra, hanem a csendekre is érdemes lesz odafigyelnie a közönségnek május 27-én, 15 órától.

Szép, lírai pillanatokkal leszünk gazdagabbak, ha beülünk erre a különleges humorral átitatott műsorra, és úgy megyünk haza, hogy barátaivá váltunk Karinthy Verának és Bornai Tibornak, akik a Karinthy-szellemiség szárnyain lebegve valami emberit, valami közvetlent, valami igazit tudnak nyújtani a hallgatóságnak - áll az előadás ajánlójában.

Forrás: Karinthy Színház

"Nagyon intim és erős anyag lett, mert minden táncos száz százalékig érintett" - interjú Varga Kingával

A DART kortárs táncegyüttes művészeti vezetőjével

Május végén kezdődik a Zsidó Művészeti Napok, melynek egyik első produkciója a DART kortárs táncegyüttes előadása, a kimondottan a ZsiMüre készített Nesama lesz. A társulat által megalkotott darabot május 27-én, vasárnap este adják elő a Bethlen Téri Színházban. Ennek kapcsán beszélgettünk a DART művészeti vezetőjével, az előadás koreográfusával, Varga Kingával.

varga_kinga_interju_6.jpgVarga Kinga (fotó: ameliephoto.hu)

A cikk folytatása...

Ismertette a 2018/19-es évad műsortervét a József Attila Színház

A József Attila Színház 4 nagyszínpadi, egy stúdió- és egy beavató színházi bemutatóval várja közönségét a 2018/19-es évadban. Az új darabok között találhatunk musicalt, zenés vígjátékot és szerelmes históriát is, így a már megvásárolható bérletek előadásai között mindenki megtalálhatja a számára legizgalmasabbat.

jozsef_attila_szinhaz_evad_20182019_1.jpgÉvadismertető sajtótájékoztató a József Attila Színházban (Fotó: Kállai-Tóth Anett)

A cikk folytatása...

Különleges, önálló esttel ünnepli 70. születésnapját Gálvölgyi János

Hetvenedik születésnapja alkalmából önálló esttel jelentkezik a Játékszínben a Kossuth-díjas színművész, Gálvölgyi János. A zenével fűszerezett összeállítás május 26-án lesz látható, és "A Gálvölgyi" címet viselő előadás a bemutató után a színház repertoárján is marad.

a_galvolgyi_jatekszin.jpgFotók: Juhász G. Tamás (első és második) és Szalóky Béla (harmadik)

Gálvölgyi János születésnapi estjének hetében hat alkalommal is színpadra lép a Játékszínben. Látható lesz Bánsági Ildikó partnereként a "Mennyei hang!"-ban és Tóth Enikővel együtt a "Legyen a feleségem!" című vígjátékban is két-két alkalommal, valamint Hernádi Judit oldalán a "Jutalomjáték"-ban. Különleges, ünnepi előadásában alkotótársa volt Janicsák István, Lőkös Ildikó, Hermann Anett, Pajor Patrícia és Dicső Dániel is.

A cikk folytatása...

A Playboy és az Umbrella az áldozathibáztatás ellen készített videókat

A Playboy és az Umbrella ismert színészek bevonásával „oktatóvideókat” készített, melyek segítségével irányt szeretnének mutatni a férfiaknak, hogy hogyan viselkedjenek úriemberként különböző szituációkban. „A gentleman always knows a 'no'” mottó foglalja össze a legprecízebben a videók üzenetét, azt hogy egy mosoly, egy intim testhelyzet vagy egy szexi ruha nem változtatja igenné a nemet. Az alkotók hangsúlyozták, hogy a videókkal az áldozathibáztatás ellen lépnek fel.

A filmekben szerepel: Kurta Niké és Adorjáni Bálint, Lovasi Rozi és Mészáros Béla, Farkas Franciska és Hajnal János. A rendező Szilágyi Fanni.

A cikk folytatása...

Négy előadásunkat és az egyik bemutatónkat ki kell vinnünk külső helyszínekre - interjú Kováts Adéllal

A Radnóti Színház előadásai immáron harmadik éve szerepelnek zsinórban a POSZT versenyprogramjában, a Lear Király és a Futótűz után idén Andrei Serban rendezésével, a III. Richárddal vannak versenyben. A próbafolyamatról, a darab jelentőségéről, és a színház életében a felújítás miatti izgalmas kihívásokat tartogató következő évadról beszélgettünk Kováts Adéllal. 

kovats_adel_interju_5.jpgKováts Adél (Fotó: Dömölky Dániel)

A cikk folytatása...

Székely Kriszta nagyszínpadi rendezése zárja a Katona 2017/18-as évadát

A Katona József Színház Székely Kriszta nagyszínpadi rendezésével, az Ithakával zárja a 2017/18-as évad bemutatóinak sorát ma este. Az előadás Odüsszeusz trójai háború utáni bolyongását mutatja be, azt a húsz évet láthatjuk, amikor a hős férfi az otthon őt váró felesége helyett mindig a hosszabb utat, az újabb kalandot választja. A főszerepet Nagy Ervin játssza, partnerei Ónodi Eszter, Jordán Adél, Rezes Judit, Mészáros Blanka, Rujder Vivien, Kiss Eszter, Bodnár Erika és Fullajtár Andrea lesznek. A szöveget Závada Péter és Szabó-Székely Ármin írta, a díszletet és jelmezt Balázs Juli és Pattantyús Dóra tervezte, a koreográfus pedig Hód Adrienn.

Dog Story: Fotók a Játékszín legújabb musicaljéről

Május 19-én mutatja be legújabb előadását a Játékszín. A Dog Storyt hazánkban és Európában most láthatja először a közönség. A darab a szerelemről, hűségről, felelősségről szól, fülbemászó slágerszámaival üdítő szórakozást ígér. Kedves történet, szerethető hősökkel és romantikus fordulatokkal, melyben egy kiskutya, Ámor is fontos szerepet kap.

Fotók: Várady Nikolett

A négyszereplős előadást kettős szereposztásban láthatják a nézők. Foki Veronika mellett Solti Ádám és Nagy BalázsPuskás Peti és Sándor Dávid, valamint Tóth Angelika és Török Anna áll majd színpadra. Az előadás rendezője Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója.

Női látlelet a férfiakról a Katona Kamrájában

Ma este tartja az évad utolsó előtti bemutatóját a Katona József Színház, a Kamrában lesz látható 19 órától Pelsőczy Réka rendezésében az „Ürgék” című darab. A rendezőnő egy korábbi interjúban elmondta, hogy közel áll hozzá a dokumentumszínházi műfaj, ide sorolható a Bán János, Ujlaki Dénes és Szacsvay László főszereplésével készült előadás is. A rövid történetekből összefűzött cselekmény betekintést nyújt a férfiak lelkivilágába, amiről nekünk, nőknek a legtöbbször csak sejtésünk van. Az előadásban játszik még Dér Zsolt, Tasnádi Bence, Pálos Hanna és Pálmai Anna, dramaturg Török Tamara, zenei vezető Wágner-Puskás Péter.