Kempingező szabadkai színművészek a Katonában

2018. március 31. - Malik Andrea

Nagyon ritkán találkozhatunk azzal, hogy egy színdarab fő alkotói közül három is nő, márpedig a Szabadkai Színházban szeptemberben bemutatott Kemping című előadás színpadi változatát Gyarmati Kata, Brestyánszky B. Rozi és Pelsőczy Réka jegyzik, sőt, utóbbi ült a rendezői székben is. A Háy János „A mélygarázs” és „Hozott lélek” című műveinek felhasználásával készült előadás egy kempingben játszódik, ez a szimbolikus tér adja a keretet a házasság létjogosultságát vizsgáló vidám, ám olykor gyilkos humorral átszőtt történetnek.

kemping3.jpgJelenet a Kemping című előadásból (Fotó: Kovács Attila)

A cikk folytatása...

Mindenre van magyarázat, csak fantázia kell hozzá

Új színtársulat debütál a fővárosban

2018. március 31. - Jasinka Ádám

Április elején egy új színtársulat mutatkozik be a budapesti közönség előtt. A Fészek Művészklubban tartja első bemutatóját a HeArt Társulat, mely Ray Cooney világszerte ismert vígjátékát, a Páratlan párost állítja színpadra.

paratlan_paros_1.jpgFotó: Németh Melinda

A HeArt Társulat egy fiatal művészekből álló alkotócsoport, akiknek elsődleges célja szórakoztató színművek színpadra állítása. Tagjai olyan színészek, akiknek aktív színházi munkáik mellett komoly igénye van önálló ötletek megvalósítására is közös kezdeményezések mentén. A társulat 2017-ben alakult Kálmán Henrietta társulatvezető és Bródy Norbert rendező irányításával.

A cikk folytatása...

Egy színdarab, amiből tévésorozat is készülhetne

Kritika az Utánképzés ittas vezetőknek című előadásról

2018. március 30. - Jasinka Ádám

Háy János, kortárs magyar író és költő színművét a szegedi ősbemutató után mostantól a budapesti közönség is láthatja, és nagy kár lett volna azért, ha a Pesti Magyar Színházban színpadra állított „Utánképzés ittas vezetőknek” nem kanyarodik fel a fővárosba tartó autópályára. Lengyel Ferenccel a volánnál Háy János darabja ugyanis a színlapján leírtakhoz hűen egy olyan gyomorkeserű komédia lett, amilyenre mindenkor szükség lenne.

utankepzes_ittas_vezetoknek_1.jpgMurányi Tünde, Bede-Fazekas Annamária és Pavletits Béla (fotó: Juhász Éva/Pesti Magyar Színház)

Legyen szó sorozatról, filmről, könyvről vagy színházi előadásról, engem mindig különösen vonzanak azok az alkotások, melyekben a szereplőket összezárják, még ha csak képletesen is, de olyan világba kerülnek, amelyben egymásra lesznek utalva, fény derül azokra az emberi tulajdonságokra és érzésekre, melyek egy sima hétköznap a felszínes beszélgetések árnyékában maradnának.

Háy János ugyan nem zárja kulcsra az utánképzésnek vagy mondhatnánk csoportterápiának helyet adó terem ajtaját, mégis sikerül egy olyan elszigetelt világot létrehoznia, melynek szereplői fokozatosan feloldódva a legmélyebb érzéseiket, múltbeli titkaikat is feltárják számukra vadidegen emberek előtt.

A cikk folytatása...

Még mindig nagyon erős az áldozathibáztatás a #metoo ellenére - interjú Tóth Krisztinával

2018. március 29. - Malik Andrea

Tóth Krisztina neve minden magyar irodalomkedvelő számára ismerős, versei, dalszövegei, prózája és gyermekkönyvei 1989 óta, azaz lassan 30 éve, folyamatosan jelennek meg. 2018-ban végre a színházi világban is találkozhatunk alkotásaival, februárban mutatták be ugyanis a Rózsavölgyi Szalonnak írt családi drámáját, a Pokémon got, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói által színpadra alkalmazott Pixel című novelláskötetéből készült darabot is. A két színdarab kapcsán beszélgettünk az írónővel. 

toth_krisztina_interju_4.JPGTóth Krisztina (Fotó: Marjai Judit)

A cikk folytatása...

Kortárs abszurd tragikomédia Horváth Illés rendezésében

2018. március 29. - Malik Andrea

Április 20-án mutatják be a Pesti Magyar Színházban Lőrinczy Attila Balta a fejbe című Shakespeare parafrázisát. Hogy miért is emlegetjük egy kortárs magyar darab kapcsán Shakespeare-t? Az angol mesterre jellemző drámai történetvezetésen kívül az általa gyakran használt versformában íródott a szöveg, mely izgalmasan ötvözi a magas irodalmi kifejezéseket a jelenkor nyers és olykor trágár szlengjével.

baltaafejbe_reklam3.jpg

A cikk folytatása...

Hernádi Juditot díjazták a Psota-díjátadón

2018. március 28. - Malik Andrea

Március 27-én, a színházi világnapon rendezték meg a Rószavölgyi Szalonban az Almási Éva által életre hívott Psota-díjátadót, immáron második alkalommal. A rendezvény keretében a kurátorok annak a színésznőnek ítélték a pénzjutalommal is járó elismerést, aki tehetségével és színpadi sokszínűségével méltó Psota Irén örökségéhez. A magyarországi színházak idén 90 jelöltet állítottak, akik közül Hernádi Judit vehette át a plakettet az Átrium Filmszínház „A félelem megeszi a lelket” című előadásban nyújtott alakításáért.  

psota_dij_hernadi1.jpgHernádi Judit (Fotó: Csákvári Zsigmond)

Az Ozsgyáni Mihály által vezetett megható ceremónia keretében a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatói, Ladányi Júlia és Brasch Bence olvastak fel részleteket Psota Irén naplójából, illetve Hirtling István érdemes művész méltatta Hernádi Juditot, aki könnyes szemmel köszönte meg az elismerést. „Ez ünnep, Irén ünnepe, a színészet ünnepe, és most egy kicsit az enyém is.” – mondta rövid és a tőle megszokott módon humoros beszédében. A kuratórium nevében Ungváry Tamás szólt néhány szót a díj fontosságáról, hangsúlyozva, hogy nincs Magyarországon másik olyan elismerés jelenleg, amely a nagyok nyomába lépő, a nagyok örökségét továbbvivő művészeket díjazná. Az átadó legtorokszorítóbb része kétségkívül Törőcsik Mari köszöntésének bejátszása volt, a Nemzet Színésze, aki aktívan részt vett a kuratórium munkájában velemi otthonából, egy kedves közös emléket idézett meg, illetve elmondta azt is, hogy „nincs annál nagyobb elismerés, hogy az embert a saját szakmája ismeri el.”

psota_dij_hernadi2.jpgA díjátadó résztvevői Hernádi Judittal (Fotó: Csákvári Zsigmond)

Megtörtént eseményekről szól A színésznő című új magyar tévéfilm

2018. március 27. - Jasinka Ádám

Anna, az Erdélyből áttelepült színésznő Magyarország egyik legnagyobb sztárja az 1960-as évek közepén. Gyönyörű és tehetséges, fürdik a sikerben és a beteljesült szerelemben, amikor szembesül a kommunista diktatúra könyörtelen játékszabályaival, melyeket nem tud elfogadni.

aszineszno_tevefilm_1.jpgSzávai Viktória, a főszereplő (fotó: MTVA Filmfőszerkesztőség)

A fiatal olimpiai bajnok és a színésznő szerelme nem tetszik a hatalomnak, mivel Annával más terveik vannak. A sikeres, vonzó és idegen nyelvet beszélő színésznőt szemelték ki ugyanis "Hófehérkének", a hazánkba érkező baráti országok vezetőit szórakoztató hölgynek. Ám Annát nem könnyű beszervezni, viszont az apparátus mindent bevet annak érdekében, hogy elérje célját.

A cikk folytatása...

Színháztörténeti konferencia a PIM-ben

2018. március 27. - Malik Andrea

Március 26-án tartották a „Magyar színházi emlékezet megőrzése” elnevezésű kutatás sajtótájékoztatóját. A projekt a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet együttműködésében az NKA Színházi Kollégiumának támogatásával jött létre, a szerveződés 2016 decemberében kezdődött, az érdemi munkát pedig 2017 márciusában kezdték meg.

A cikk folytatása...

Hernádi Juditot és Kern Andrást egy festmény hozza össze

2018. március 26. - Jasinka Ádám

Március közepén mutatta be az Orlai Produkciós Iroda a legújabb előadását, John Osborne drámáját, a "Dühöngő ifjúságot". Pár hét múlva pedig egy újabb premiert ünnepelhetnek, ugyanis április 13-án lesz a Hernádi Judit és Kern András főszereplésével készülő "Valódi hamisítvány" bemutatója a Belvárosi Színházban.

valodi_hamisitvany_proba1.jpgKern András és Hernádi Judit (fotó: Pénzes Kristóf)

A két színész nem most először dolgozik együtt egy Orlai Produkcióban, ugyanis "Hitted volna?" című szintén közös előadásukat közel 150 alkalommal játszották már. A "Valódi hamisítvány" Stephen Sachs amerikai szerző végtelenül szórakoztató, lebilincselő vígjátéka, melyet nagy sikerrel játszanak a világ számos pontján és tavasztól immáron magyarul is látható lesz. A Valló Péter rendezésében készülő előadás igazi jutalomjáték a két sziporkázó humorú színésznek.

A cikk folytatása...

Sikeres volt Józan László jótékonysági kampánya

2018. március 26. - Malik Andrea

Március 24-én adta át Józan László az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársainak segítségével a „Mert adni egyszerűen jó” elnevezésű kampánya keretében összegyűjtött több, mint 420 ezer forintnyi adományt a Mezővári Református Egyházközség Beteggondozó Szolgálatának. A Vígszínház színművésze által életre hívott kezdeményezés kilenc rászoruló családot juttatott tartós élelmiszerekhez, higiéniai csomagokhoz, de volt, akik íróasztalt és mosógépet is kaptak.

jozan_laszlo_jotekonykodas.jpgA 93 éves Erzsi néni és Józan László (Fotó: Rózsavölgyi Szalon)

A gyűjtés internetes aukción keresztül zajlott, ahol Józan László a Vigyél haza! kutyamentő alapítvány naptárát, illetve "A Pál utcai fiúk" premierjére készült egyedi dedikált pólót ajánlotta fel. „Azért is a közösségi médiát választottam a jótékonysági árverés „helyszínéül”, mert ezen keresztül a fiatalokat is jobban meg tudjuk szólítani, felhívjuk a figyelmüket a szolidalitásra. Úgy gondolom, az ismertség kötelességgel és felelősséggel is jár: kötelességünk a rászoruló emberek mellé állni. És a segítség sokat jelent a nélkülözőknek.” – mondta a színész a kampány kapcsán.