"Színház nélkül az élet tulajdonképpen öncsonkítás lenne" - interjú Hegedűs D. Gézával

2018. július 13. - Jasinka Ádám

Július 27-én mutatják be a Szegedi Szabadtéri Játékok idei egyetlen prózai, nagyszínpados produkcióját, a "Rómeó és Júliát". Az előadás rendezője a Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Hegedűs D. Géza, aki már negyvenöt éve a Vígszínház társulatának meghatározó színművésze. Többek között arról beszélgettünk, miért ezt a Shakespeare-művet választotta, könnyen állt-e össze a szereposztás és milyenek a próbák. A színész-rendező emellett mesélt a diákjaival közös munkáról, összefoglaltat a Vígszínházban töltött eddigi 45 évét, és beszélt a 30 éves "A padlásról" is, melyben jövőre lehet, hogy újra láthatja majd a közönség.

hegedus_d_geza_interju_foto_varady_nikolett_5.jpgHegedűs D. Géza (fotó: Várady Nikolett)

Miért pont a „Rómeó és Júliára” esett a választása?

A Szegedi Szabadtéri Játékoktól, Herceg Tamás igazgató és Harangozó Gyula művészeti vezető kerestek meg és kértek fel arra, hogy rendezzek egy Shakespeare-vígjátékot, én pedig a „Rómeó és Júliát” választottam (nevet). Shakespeare a legcsodálatosabb szerző, a munkássága olyan kincsestára a drámairodalomnak, hogy nincs kor, amiben ha belerévedünk a darabjaiba, akkor ne reflektálna éppen a mi pillanatunkra.

Olyan szép olvasni a történetben - a sivár találkozások hétköznapi útvesztőiben, a középszerűség atmoszférájában, amikor középszerű döntések születnek -, hogy két fiatal, a szerelem kiválasztottjai, az emberi minőség maximumáig fokozzák egymást, s megértik, hogy e világban, amelyben a találkozásuk ilyen magasságokba röpíti őket, nincs lehetőség arra, hogy a szerelmük kiteljesedjen, ezért meghalnak egymásért.

Az az igazság, hogy tulajdonképpen már egy éve eldöntöttem, hogy a „Rómeó és Júliával” szeretnék foglalkozni. A Színművészetin mint tananyaggal, a növendékeimnek köszönhetően számtalanszor találkoztam a művel, miközben én magam sosem játszottam el Rómeót, de minden ember életében van olyan pillanat, amikor ő Rómeó és/vagy Júlia.

Ilyen nagy térre korábban még nem rendezett.

A tér nagysága a dráma szempontjából nem foglalkoztatott. Csak később kezdtem el azon gondolkozni, milyen formai elemekkel kell megoldani, hogy ezen a hatalmas színpadon, négyezer néző előtt igaz módon jelenjen meg a történet. Szerencsére nagyszerű partnerekre találtam Antal Csaba és Kiss Beatrix díszlet- és jelmeztervező, Juronics Tamás koreográfus és Márkos Albert zeneszerző személyében.

hegedus_d_geza_interju_foto_varady_nikolett_6.jpgJuronics Tamás, Antal Csaba és Hegedűs D. Géza a "Rómeó és Júlia" olvasópróbáján (fotó: Várady Nikolett)

Hamar összeállt a szereposztás?

Külön izgalmas és jó lehetőség, hogy megkaptam azt a szabadságot, hogy azokkal a színész kolléganőkkel és kollégákkal dolgozhatom, akik a darab olvasásakor inspirációként megjelentek a képzeletemben. Szinte már úgy olvastam a szövegkönyvet, hogy láttam magam előtt a színészeket. A sok összetevő közül az egyik fontos tényező az volt, hogy a kollégák mind nagyszerű beszédkészséggel rendelkezzenek, hogy Mészöly Dezső drámai, költői szövegű fordítása a legutolsó sorban ülő nézőhöz is hitelesen és érvényesen jusson el. Azon drukkoltam csak, hogy beleférjen az általam felkért barátok életébe ez a nyári munka, és nagy szerencsémre, mindenki, akire gondoltam, itt van (mosolyog).

Hogy állnak a próbák?

Nagyon jól haladunk, már több hete próbálunk, reggel és este, szombaton és vasárnap is. Igen intenzív a munka, de mindenki rendkívül ambiciózus. Kreatív, energikus játékkedv jellemzi a próbákat. Az a szép ebben az egészben, hogy egyszer mindenkinél eljön az a pillanat, amikor az aktuális jelenet megérint nála valami személyes életpontot. Egy próba mindig egyfajta önfeltárulkozás is egymás felé. A legmélyebben, leghitelesebben a próbák során tudunk rácsodálkozni a másik emberre, ekkor ismerjük meg a léptékét, a képességeit.

Több növendéke is szerepet kapott az előadásban. Hogyan teljesítenek eddig? Számukra ez mélyvíz lesz.

Nem csak nekik, sokak számára az lesz, mivel nem mindenki játszott még a Szegedi Szabadtéri Játékok kilencszáz négyzetméteres színpadán. Azért is gondoltam a diákokra, mert egyrészt sok szereplője van a főhősökön kívül a darabnak, másfelől az ő fiatal energiájuk és lendületük, ami át fogja szőni az előadást, rendkívüli dinamikát ad majd egy-egy jelenetnek. Ezt a jelenlétet már most a próbák során érezni.

Jó, ha a növendékek megmerítkeznek egy ilyen munkában, főként hogy egyetemen kívüli feladatot még nem nagyon csináltak. Rácsodálkozhatnak egy felnőtt színházi próbafolyamatra, megismerhetnek nagyszerű kollégákat, láthatják hogyan gondolkoznak, milyen nehézségekkel küzdenek ők is. Megértik ezáltal azt, hogy bár vannak generációs és tapasztalatbeli különbségek, de egy jelenet megoldásánál ezek nem számítanak, leomlanak úgymond a tekintély falai és mindenki ugyanarról a startvonalról indul el, hogy eljusson a szerep megvalósításáig. Örülök, hogy aki tudta, elvállalta ezt a feladatot és itt vannak velem.

hegedus_d_geza_interju_foto_varady_nikolett_4.jpgHegedűs D. Géza (fotó: Várady Nikolett)

A jövő évadtól jó páran ott lesznek a Vígszínházban is.

Ősztől már negyedévesek lesznek, és ez azt jelenti, hogy megkezdik az egyetemen kívüli színházi gyakorlatot. A következő tanév vizsgáit és munkáit már megterveztük, az egyetem élvez elsőbbséget, és ezt tudják a színházak is, így egyeztetnek. Lesznek diákok, akik a Vígszínházba jönnek, de van aki az Örkényben, van aki a Radnótiban, vagy Budaőrsön lesz gyakorlaton, sőt egy-egy főszerep eljátszására szóló felkérésnek eleget téve, vidékre is kerülnek. Az a fontos, hogy oda menjenek, ahol a legtöbbet tudják tanulni.

A „Kinek az ég alatt már senkije sincsen” volt néhányuknak az első külső munkája. Milyen élmény volt, hogy együtt játszottak, tanár a diákkal?

Nagyszerű! Egyfajta nemzedéki vallomástétel ez az előadás, mely Arany János és Petőfi Sándor barátságán keresztül beszél nagyon fontos dolgokról. A magyar és egyetemes irodalom e két ragyogó csillaga, olyan példát mutat szellemi teljesítményből, a világhoz, saját hazájukhoz, nyelvükhöz és kultúrájukhoz való gondolkodásmódból, ami üde, tiszta és magával ragadó. Lehámlik róluk minden ünnepélyes és berögzült konvenció, iskolai máz, és megjelenik két zseniális költő életműve, ami olyan értékként ragyog, hogy mind aki nézi, és mind aki játssza rácsodálkozhat az eredeti, máig ható költői teljesítményre.

Megértjük, hogy kultúránknak biztos alapjai vannak, amikre lehet építkezni, és olyan alkotói, akikre lehet hivatkozni, akiktől lehet inspirációt kapni arról, hogyan érdemes és méltó gondolkozni mindarról, ami minket foglalkoztat. Igazi szellemi, művészi tett Vecsei H. Miklós munkája, aki a reformkor szereplői által ránk hagyott dokumentumokból állította össze az előadás szövegét, és ifj. Vidnyánszky Attila, rendezőként pazar színházi nyelvet talált ki hozzá.

Azt tapasztaljuk, hogy az előadás közel hozza ezeket a reformkori alakokat a nézőkhöz. Leveszi őket a szobor talapzatokról, és szinte a szemünk előtt születnek meg és válnak ugyanolyan vonzó, hús-vér személyiségekké, mint amilyenek ma körülöttünk bolyonganak a világban. Modern, eredetien gondolkozó, szívünkhöz közel álló, klassz, vagány fickók, akik mintaként szolgálhatnak a kamasz, szellemileg nyiladozó gyerekeknek. Hogy ők is lehetnek olyanok, mint az elődeik voltak, követhetik a gondolataikat, és tovább mehetnek azon az úton, amit Arany, Petőfi és társaik már kijelöltek nekünk. Ez szerintem csodálatos, és hihetetlenül jó sütkérezni a “szellem napvilágában”.

hegedus_d_geza_interju_foto_varady_nikolett_1.jpgHegedűs D. Géza (fotó: Várady Nikolett)

A jövő évadban nem csak színészként, hanem rendezőként is részt vesz az új bemutatókban. Ezek közül kettő pedig betekintést enged majd a nézőnek a színházi kulisszák mögé.

Az évad elején a Pesti Színházban rendezem Bulgakov „Bíborsziget” című darabját, amely egy fiatal, tehetséges író művének spontán bemutatójáról szól. Ez a szédületes komédia, színház a színházban. Egy nap alatt kell egy életéért küzdő társulatnak tető alá hoznia a bemutatót, mert a cenzor másnap elutazik nyaralni, hosszú időre, s az engedélye nélkül ősszel nem tud elindulni a színház. A cenzor, a történet végén a darabot betiltja. A sors furcsa játéka, hogy amikor Moszkvában bemutatták Bulgakov “Bíborsziget”-ét, amelyben a fiatal író művét betiltják, az előadást a premier után a valóságban is betiltották. Ötven év múlva engedélyezték, hogy a komédiát könyvalakban kiadhassák.

Ez után maradok a Pestiben, de már színészként. Valló Péter rendezi Ibsen „John Gabriel Borkman”-ját, aminek a címszerepét játszom, s Karácsony környékén lesz a bemutatója. Az évad második felében, 2019 tavaszán pedig átmegyek a Vígszínházba, ahol Szász János irányítja, a John Cassavetes „Premier” című filmje alapján készülő színházi előadás próbafolyamatát, amelyben a középpontban álló Eszenyi Enikő körül lévő három férfi egyikét alakítom.

Azok a darabok, amik megmutatnak valamit a színházból, abból mi történik egy próba során, vagy hogyan él és dolgozik egy társulat, mennyire hitelesek vagy őszinték?

A Bulgakov-darab tulajdonképpen egyik szelete az általa megírt “Színházi regény” című kötetnek, amely a drámaíró Bulgakovnak önéletrajzi ihletésű regénye. A legnagyobb őszinteséggel, tapintatlansággal, öniróniával írja meg a maga korának színházi életét, benne saját magát, a drámaírót is karakteresen, önkritikusan jellemezve. Ez köszön vissza a darabban is. Nagyon jól ismerte ezt a világot, a szépségét, a konfliktusait, és nem csak a színpadon alkotó művészekre koncentrált, hanem mindenkire, akik a színházcsinálásban részt vettek.

Ezt a darabot is én választottam. Pontosan azért, mert ott van benne egy társulat, amely küzd a fennmaradásért, és számomra az a tapasztalat, hogy a színház úgy tud életben maradni és folyamatosan megújulni, ha alkotásaival nap mint nap bebizonyítja nélkülözhetetlenségét a mindennapi életünkben. A „Bíborsziget” pedig erről szól, hogy színház nélkül az élet tulajdonképpen öncsonkítás lenne.

hegedus_d_geza_interju_foto_varady_nikolett_3.jpgHegedűs D. Géza (fotó: Várady Nikolett)

Akkor ez egyaránt szól a nézőknek is és a társulatnak is?

Egyszerre jellemez mindent, élni kell és küzdeni, mert ebből a küzdelemből lesz aztán a szépség. Ez nagyon fontos üzenete a darabnak, miközben tele van vidámsággal, szerelemmel és szenvedéllyel, konfliktusokkal, ragyogó, sugárzó tehetségekkel. Pont olyan, mint egy igazi, vitalitással teli, jövőbe ható energiájú, jó és vonzó társulat, amiben minden generáció együtt lehet. Játszottunk már korábban is „színház a színházban” előadást, és valóban csak úgy érdemes, ha nem elképzelt szituációkat lát a néző, hanem a valóságot, ami jellemez minket. Ez egyszerre követel bátorságot, és valami olyan képességet, hogy rálássunk önmagunkra, és merjük megmutatni azt, amilyenek vagyunk.

Idén 45 éve a Vígszínház társulatának tagja. Sosem vágyott arra, hogy máshol is kipróbálja magát?

1973-ban kerültem ide főiskolai gyakorlatra, Várkonyi Zoltánnak, az akkori igazgatónak a hívására. Horvai István, Kapás Dezső, Marton László voltak a színház rendezői, Radnóti Zsuzsa a dramaturg, és számtalan kortárs magyar író volt mintegy házi szerzője a Vígszínháznak. Most is több, új kortárs darab bemutatójára készülünk. Eleven kapcsolata volt és van a színházunknak az élő irodalommal, és az elmúlt évtizedekben rengeteg vendégrendező fordult meg nálunk.

Ez a sok-sok rendező pedig mind valamely színházi irányzat komoly, progresszív, iskolateremtő alkotója volt. Nem kellett kimozdulnom, elmennem máshova azért, hogy találkozzam velük, ezekkel a nagy kvalitású, színházban gondolkodni tudó művészekkel. Minden feladat új kihívás volt, mindannyian tanítottak, bátorodtam és kiteljesedtem általuk, nagyon jóízű, egymásra kíváncsisító munkák voltak. A Vígszínház az a hely, amelyben megvan az integráló képesség és kíváncsiság a színházi értékek iránt.

hegedus_d_geza_interju_foto_varady_nikolett_2.jpgHegedűs D. Géza (fotó: Várady Nikolett)

A 45 mellett idén egy másik nagy szám is kapcsolódik önhöz. Januárban volt 30 éve, hogy bemutatták „A padlást”, aminek az egyik alapszereplőjét játszotta.

„A padlás”-ban az a gyermeki, játékos és kreatív én jelenik meg, amit ott hordozunk magunkban. Jó megtalálni egy olyan szigetet, ahol bármilyen is legyen a körülöttünk levő világ, hátat tudunk annak fordítani, viszont akikkel együtt vagyunk ezen a szigeten, azokkal egymás szemébe nézhetünk, és azt csinálhatjuk, amit szeretünk, amiben a tehetségünk kiteljesedhet. Mindnyájunknak van valahol egy pici kis padlása, ahol együtt lehetünk az emlékeinkkel, amiket nem vehetnek el tőlünk, az őseinkkel, a valaha élt és mostani szeretteinkkel, barátainkkal. Ezért a szellemiségért él mind a mai napig az előadás, amellett hogy költői a zenéje, vonzó a története, és szárnyalóan vannak jelen benne a kollégák, akik játékkedvükkel harminc éve őrzik, s szülik újjá “A padlás”-t. Az is lehet, hogy vissza fogok térni az előadásba T. Müller szerepében, az új évadban.

Ha vége a munkáknak, mi a terv a nyár hátralévő részében?

Július végén mutatjuk be a „Rómeó és Júliát”, utána három hétig pihenni fogok, és közben készülök is a Bulgakov-darabra. Változó, hogy mikor mennyi szabadidő jut, ha van teendő, akkor azt csinálja az ember, ha nincs, akkor pedig gyűjti magának a tudást, az élményeket, és készül az előtte álló új feladatokra.

Nem érzi magát fáradtnak?

Nem! Jól vagyok, köszönöm, jól érzem magam, és nagy kedvvel vagyok jelen minden nap a munkában. Inspirál a többiek jelenléte, mert ők is lelkesek, és nagy kíváncsisággal készülünk Szegedre térni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.