Vadonatúj színházat nyit Győrben Gáti Oszkár

2018. július 06. - deszkavizio

A győri Kossuth Lajos utcában található, egykori zsidó menház épületében kapott helyett a Menház Színpad, mely 2015 óta működik. A színház művészeti vezetője a Jászai Mari-díjas Gáti Oszkár, a nyolcvan férőhelyes nézőtér előtt álló kis színpadon pedig olyan színművészek fordultak meg az évek során mint például Béres Ilona, Udvaros Dorottya, Csákányi Eszter, Bálint András, Haumann Péter, Mácsai Pál, Kern András, Rudolf Péter, Székhelyi József és Szabó Győző.

gati_oszkar_menhaz_szinpad.jpgGáti Oszkár a Menház Színpad nézőterén (fotó: szinhaz.org)

A színház eddigi három évében közel 400 előadást láthatott a közönség, 32 ezer jegyet értékesítettek, a siker töretlen, sőt ki is nőtték a menházat. Gáti Oszkár ezért úgy döntött, teljesen új színházépületet építtet, de maradnak abban az utcában, ahol jelenleg is található a Menház Színpad.

"Az én koromban nem szoktak az emberek színházat építeni, tudom, ez nem szokványos dolog. Február 21-én leszek 70 éves, a születésnapomat ott szeretném ünnepelni a nézőkkel" - mesélte a Kisalföldnek a színművész. "Szeretnék komplex színházi élményt adni a nézőknek, hogy ne csak egy jó előadást, hanem közösségi, társasági élményt is kapjanak. Ne az utcán kelljen megbeszélniük a látottakat, hanem a nézőtéri társalgóban egy ital mellett. Négyszer nagyobb lesz a színpad, igazi deszkákkal, picit nagyobb a nézőtér, lesz büfé, társalgó, kiszolgálóhelyiségek. És egy névváltoztatás is előttünk van."

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.