"Ha azt látják az emberen, hogy szeret, tud és akar is dolgozni, akkor meg fogja kapni a lehetőségeket" - interjú Csiby Gergellyel

2018. április 12. - Jasinka Ádám

Csiby Gergely tavaly szerződött a Vígszínházhoz, ahol ötödéves gyakorlatát töltötte. Első munkája a bemutatása óta töretlen sikerrel futó "A Pál utcai fiúk" volt, amiben ő alakítja Richtert. Az idei évadban három új darabban, a "Lóvátett lovagokban", a "Háború és békében", valamint az "Egy éj a Paradicsomban" című előadásban is játszik.

csiby_gergely_interju3.jpgCsiby Gergely (fotó: Péterfy Bernadett)

Tavaly diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakirányán, azonban nem csak színpadon, hanem filmen és tévében is láthatjuk. Sorozatos szerepei között a legújabb az "Oltári csajokban" volt, míg filmek közül az "Irinyi" a legfrissebb munkája. Csiby Gergellyel beszélgettünk.

Minek a hatására döntöttél úgy, hogy színész leszel? Köthető egy ponthoz, egy személyhez az életedben?

Már kisgyerekként foglalkoztatott a gondolat, volt is egy hullám, ami magával sodort, de aztán idő közben lecsillapodott és utána, mint sok gyerek, hol állatorvos, hol régész szerettem volna lenni. Nyolcadik osztályos lehettem, amikor eljöttünk a Vígszínházba az „Egy csók és más semmire”. Talán ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy ez lesz az utam.

Miközben valahogy mindig is szerettem volna, hogy figyeljenek rám, és a színház az a hely, ahol számít az ember és valóban tartozhat egy közösséghez. Számomra nagyon fontos, hogy egy olyan közegben legyek, ahol szeretnek. Nyílván mindenkinek fontos ez, de én tényleg nem tudok e nélkül működni.

Nem is tudod elképzelni, hogy szabadúszó legyél?

Nem, és most furcsának is tűnik ez a gondolat. Azt érzem, hogy jót tesz nekem az a rendszer, amit a Víg, és a társulati lét ad.

Akkor be van osztva az időd.

Az idő kapcsán egy érdekesség. Lassan egy hónapja, hogy letöröltem a telefonomról a Facebook alkalmazást. Egyszerűen azt éreztem, hogy értékes percek, néha órák mennek el azzal akár otthon vagyok, akár az öltözőben vagy a buszmegállóban, hogy a hírfolyamot görgetem.

csiby_gergely_interju5.jpg

Mi váltotta fel?

Az internetet persze ettől függetlenül ugyanúgy használom, mint korábban, csak sokkal tudatosabban és azt érzem, hogy nagyon jó döntés volt megszabadulni ettől a világtól. Sokkal több kreatív gondolatom támad és elkezdtem agyalni két projekten is, amit idén mindenképpen szeretnék megvalósítani.

A hírektől szabadultál?

Nem, dehogy, szinte az összes hírportált olvasom oldaltól függetlenül, fontosnak tartom, hogy tájékozottak legyünk. A tipikus Facebook hírfolyamos hírekre, posztokra gondoltam, mert ez és a chat az, amik talán rossz irányba viszik el az emberi kapcsolatokat. Attól, hogy a chaten beszélgetünk és megosztjuk a napunkat, küldünk egymásnak néhány fotót, egy-két hangulatjelet, egy-két zenét, akár anélkül, hogy találkoztunk volna, elkezd bennünk kialakulni valami furcsa kötődés.

Persze, valahol ott van a pixelek mögött az ember, de nem látod, nem tudod megtapintani és így valami virtuálishoz kezdesz ragaszkodni. Úgy érzem, hogy ez nagyon eltorzítja az emberi kapcsolatokat, nagyon jó lenne ezen változtatni, hogy ne a netes kapcsolattartás legyen az alapvetés.

Amilyen felszabadultak az emberek ma chaten, és amilyen pontosan tudják, milyen beszélgetés végére milyen emoji kell, nagyon jó lenne, ha ugyanilyen nyíltan, bátran és őszintén tudnánk beszélgetni személyesen is. Milyen különleges ma már úgy találkozni először valakivel, hogy az élet sodor vele össze, és nem a Facebook ajánlja ismerősödnek.

csiby_gergely_interju1.jpgCsiby Gergely (fotó: Péterfy Bernadett)

Ez a fajta függőség beszivárog a nézőtérre is. Amikor a sötétben ül a közönség, akkor elég feltűnő tud lenni, ha valakinek „világítani” kezd az arca a telefonképernyő miatt.

Sajnos előfordul, vagy azért, mert unja az előadást, vagy nem szippantotta be és megnézi, kapott-e üzenetet. Színészként viszont nem is kérdés, hogy letesszük. Ha két jelenet között telefonozol és úgy mész be a színpadra, hogy tíz másodperccel előtte még nyomkodtad, akkor az valahogy meglátszik rajtad.

A szünet kivétel?

Függ az előadástól is, mert van ahol nem sok szabadidőd van. Mondjuk át kell öltözni, vagy muszáj enned valamit a büfében, mert leesett a vércukrod.

Melyik a jobb, ha valami kétfelvonásos, ha három, vagy ha egyáltalán nincs benne szünet?

Van, ahol nem lehet szünetet tartani, úgy kerek egész, ha egyben lemegy a másfél óra. Nekem most főleg kétfelvonásos darabjaim vannak, mivel már az „Egy éj a Paradicsomban” is egy szünettel megy a korábbi kettő helyett. Át lett alakítva, sokkal feszesebb és jót tett az előadásnak ez a változtatás. A két felvonás a klasszikus, a három talán picivel megterhelőbb mind a színésznek, főleg ha nagy szerep, mind a nézőknek. De lényegi különbség nincs, jól kell beosztani az energiát.

Mennyire zavaró, ha bemutató után alakítotok az előadáson? Vagy ez természetes folyamat, kell idő, hogy „beálljon”? Szokták mondani, hogy egy komédiát a nézőkkel lehet igazán bepróbálni.

Ez valahogy így van, valóban. Most a Paradicsomnál meg főleg. Nyolc-kilenc előadás után kezdünk rájönni, hogy mi az, ami igazán működik, és mit kellene kihúzni, hogy még feszesebb, viccesebb és ritmusosabb legyen. Erre valóban most tudunk ráérezni, nyilván nagy változtatások nem történnek, nem férne bele, ahhoz külön próba kellene. De azt gondolom, hogy jó valamit így életben tartani.

'A Pál utcai fiúk'-nál is így volt?

Azt annyira fixre és annyira sokat próbáltuk, hogy azon alakítani nem kellett. Nagyon erős a koreográfia, a zene, és mi is jól működünk együtt. Talán ez az egyik legnagyobb kulcsa az előadásnak.

Részlet "A Pál utcai fiúk"-ból (fotó: Gordon Eszter/Vígszínház)

Elég fiatal előadás, viszont nagyon sokszor játsszátok. Ilyen gyakoriság mellett nincs meg az a veszély, hogy rutinná válik?

Tény hogy sokat játsszuk, másfél év alatt majdnem 150-szer, ami nagyon-nagyon sok bárhogy is nézzük. Örülünk neki, mert nagy tapasztalás, de amikor pár napon belül egymás után már ötödik alkalommal adjuk elő, akkor akaratlanul is fáradtabbak vagyunk, jót tesz ha van pár nap szünet két előadás között.

A csapatból ketten vagytok Ember Márkkal azok, akik rendszeresen, már nagyobb szerepeket szinkronizálnak.

A szinkronnal már az egyetem előtt is próbálkoztam, akkor nehezebb volt, csak tömegbe hívtak, vagy kis szerepre. Majd az egyetemen Aprics László tartott az osztálynak szinkronkurzust, aki utána elhívott a stúdióba, bemutatott a kollégáinak, és szépen lassan elkezdett beindulni ez is.

Meg szokták amúgy kérdezni, hogy ennyi színházi fellépés mellett miért szinkronizálok, és mindig azt mondom, hogy én ezt egyszerűen szeretem csinálni, érdekel és szeretnék az egyik legjobb lenni.

Az egyik régebbi előadásod nagyon érdekesnek tűnik. Azzal, hogy befejezted az iskolát, a „Már nem ott élek” is véget ért?

Nagyon szívesen játszanám megint, de a vígszínházi teendők miatt egy picit háttérbe szorult.

Volt hozzá egyfajta levezető foglalkozás is.

Igen, egy drámapedagógiai foglalkozás. A Marczibányi Téri Művelődési Központtal együtt szerveztük, és amikor eljött megnézni az előadást egy-egy osztály, akkor nekik tartottuk utána ezt a másfél órás foglalkozást. Szeretném újra elővenni, tervezem is már egy ideje. Jó lenne, ha újra mehetne.

csiby_gergely_interju6.jpgRészlet a "Már nem ott élek"-ből

A témája, a problémafelvetése ma is nagyon aktuális.

Ez az előadás minden tekintetben rólam szól, nagyon erős anyagot sikerült találni hozzá és az egyetem alatt ez volt a legfontosabb munkám. Az elfogadás, a másság kezelése a fő témája, és ezt egy indián fiú szemszögén keresztül mesélem el, aki megpróbál beilleszkedni egy fehérek lakta város gimnáziumába, osztályközösségébe, és látjuk, hogy eközben milyen élmények érik, és mit szólnak hozzá a városiak, és ehhez az egészhez a fiú családtagjai.

Végtelenül aktuális, nagyon örülnék, ha minél több fiatalhoz eljuthatna az előadás. Meglátjuk, mi lesz a sorsa, otthon van minden a szekrény tetején, megvannak a zenék, amiket én raktam össze, egy looper alkalmazással.

Telefonnal?

Igen, és nagyon vicces, mert mielőtt még „A félkegyelműben” használtak volna loopert, vagy Keresztes Tomi megcsinálta volna  az „Egy őrült naplóját", én azelőtt mutattam be egy évvel ezt a monodrámát, viszont nem volt pénzem hetvenezres, de még harmincezres looperre se, de egy három eurós alkalmazásra igen. Kísérleteztem, hogy milyen hangzásvilága legyen az előadásnak, saját magamra énekeltem fel szólamokat. Nem is dalok ezek, hanem repetitív, hangulati hangok.

A művészszínházas irány soha nem is volt képben?

Furcsa ezt így kimondani, de nem is volt reális, és vágyam sem volt rá. Azt érzem, hogy nekem talán más áll jól, hozzám más való. Szeretem a nagyszabású zenés előadásokat, a közös koreográfiákat, amikor a dalok között vannak a prózai megszólalások. Szeretem a komplex feladatokat. De a pici, finom, filmszerű munka is érdekel persze, jó lenne egyszer majd a Házi Színpadon is részt venni csak pár emberrel egy olyan folyamatban, ahol csak a tiszta színészet kap teret. Ez a jó a Vígben, hogy az embernek nagyon sokfélét kell csinálnia. Hiszek abban, hogy az a csapat, ami itt összeállt, egyre jobban fog működni, hosszútávon tud értékes dolgokat létrehozni és felmutatni.

Részlet "A Pál utcai fiúk" című előadásból (fotó: Gordon Eszter/Vígszínház)

„A Pál utcai fiúk” ilyen?

Nem várt siker, és körülveszi egy jóféle őrület, de a telt házas előadásoknál fontosabb, hogy azok, akik megnézik, kezdjenek el másképp gondolkodni a színházról, vagy akár a saját kapcsolataikról. Az egyik egyetemi mesterünk mondta, hogy kétféle színész létezik: az egyik, aki kicsit kifelé éli az életét, azért csinálja, hogy önmagát erősítse, megkapja a visszajelzést és ezáltal épüljön az önbizalma. A másik pedig a „kutató színész”, aki minden darabban, minden szerepével valami kérdést próbál feltenni és választ is találni.

Ilyenné szeretnél válni?

Mindenképpen ez a cél, de azt sem szabad letagadni, hogy aki színész - és szívére teszi a kezét egy sötét szobában - egyrészről saját magáért is csinálja ezt a pályát. Miközben szeretnénk, hogy jobb világban éljünk, hogy hassunk az emberekre, álságos lenne azt mondani, hogy csakis ezért lettünk színészek. Mindenkinek, egy művésznek pedig főleg jól esik a visszajelzés.

Nem borította fel "A Pál utcai fiúk" ezt az egészet? Annyira nagy siker lett, hogy hozzá képest kis túlzással minden más csak fél sikernek tűnhet.

Sokunknak ez volt az első, kőszínházi bemutatója és kezdő színészként megtapasztalni ezt a rajongást, hogy sokan csak azért nézik meg többször is, hogy a végén újra átélhessék a „koncerthangulatot”, majd utána találkozhassanak velünk, nagyon veszélyes, mert elkapathatja az embert.

A helyén kell kezelni. Nagyon kemény próbaidőszak volt, sokat dolgozott rajta mindenki, viszont nem szabad ennek a sikernek a tükrében leengedni, újra és újra meg kell küzdenünk mindenért. Az elmúlt másfél év egy nagyon intenzív időszak. Az idei évadban szerintem túl leszek 200 előadáson, ami sok, de mikor ha nem most, pályakezdő, friss diplomás színészként. Még bírom, és persze nem vár otthon két gyerek, meg egy feleség. Még! (nevet)

Nagyon érdekes egyébként, volt nemrég három szabadnapom, nem kellett bemenni este a színházba, ültem otthon és azt éreztem, hogy valami furcsa… el is felejtettem, milyen érzés otthon lenni este hétkor. (nevet)

csiby_gergely_interju7.jpgRészlet a "Háború és békéből" (fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház)

A nyár is ilyen lesz?

Az azért más, akkor tudom, hogy lesz kereken két hónap, amikor nincs színház és máshogyan is osztom be az időmet. Bár ez a két hónap nem pontos, benne leszünk idén az Összpróbatáborban és szerveztem a Sztalker sulisoknak önfejlesztő lovas tábort is. Ahogy vége az évadnak és hazajövünk Kínából a „Háború és békével”, rá másnap kezdjük is a tábort. Szóval marad egy hónap a pihenésre, akkor utazni szeretnék. Sokat.

Kína?

Igen, június 12-től 18-ig ott leszünk és a Harbini Operában fogunk játszani.

A „Háború és béke” egy különös előadás. Elkezdődik, mielőtt elkezdődne.

Alexandr Bargman adott lehetőséget, hogy piciket megvillanhassunk mi is, akik lényegében narráljuk az előadást, és végül is azt a visszajelzést kaptam, hogy lehet rám emlékezni. Fontos, hogy megjegyezzék az embert, és nyilván innen már csak egyre nagyobb feladatokat szeretnék. Jó volt, meg tudtam csinálni ezt is, jöhet az újabb.

Nincsenek irreális vágyaim, nem csupa főszerepről álmodom, de remélem, hogy meg fognak találni azok a szerepek, amikkel szépen lassan megyek tovább előre. Sablonos szöveg, de hiszek abban, hogy a befektetett munka megtérül, és ha azt látják az emberen, hogy szeret, tud és akar is dolgozni, akkor meg fogja kapni a lehetőségeket. Ha nem hinnék ebben, nem tudnám csinálni. Türelmes vagyok, nincs hova ugrálnom, Nem kezdheti mindenki főszerepekkel a pályáját, de ha azt érzem, hogy már nincs rám szükség és csak lyukakat tömök be, akkor megyek tovább. De most minden a Vígszínház.

csiby_gergely_interju8.jpgPillanatkép az "Oltári csajok" című sorozatból

Megtalálnak a filmes szerepek is. Az egyik legutóbbi az "Oltári csajok"-ban volt, a legújabb pedig az "Irinyi" című rövidfilm.

Az "Oltári csajok" pár részes szerep volt, négy-öt napot forgattam. Mivel napi sorozat volt, pörgött a forgatás, három kamerával vették a jeleneteket, és ha jól tudom, napi negyven hasznos percet rögzítettek, ami nem kevés. Nagyon kellett koncentrálni, előtte próbáltunk, összemondtuk a jeleneteket. Az "Irinyi" pedig most mutatkozott be a Friss Húson, nagyon izgalmas munka volt ez is.

Jönnek lehetőségek, nincs bennem pánik, azt szoktam mondani, hogy fontosabb, hogy az embert elhívják a szereplőválogatásra, mintsem hogy megkapja. A lényeg, hogy benne legyél abban a kalapban, amiből kihúzzák a nyerőszámokat. Ha úgy van, úgyis te kapod, ha nem, nem. Mindennek örülök, mindent szeretnék is kipróbálni, most kell tapasztalatot gyűjteni, amíg a munka mellett nincs más kötelezettség. Minden olyan feladat, aminél kamera előtt vagy, még ha kicsi is, segít és edzésben tart.

Ahogy a lovaglás is.

Hosszú idő után 2016 telén ültem újra lóra. A rokonaim erdélyiek, ott ismerkedtem meg a lovakkal, mindig is szerettem őket, különös viszony is fűz hozzájuk, de aztán valahogy háttérbe szorult. Nagyon városi akartam lenni.

Gyakorlaton voltál Debrecenben is. Akkor mindenképpen a fővárosban képzelted el magadat?

Igen, itt élnek a szüleim és azzal, hogy most már a lovam is Budapesttől nem messze „lakik”, már egyre több minden köt a fővároshoz. (nevet) Persze volt, amikor nagyon elvágyódtam, amikor semmi munka nem volt és felmerült, hogy elmegyek külföldre. Kint is voltam New Yorkban két hónapot és volt egy olyan gondolatom, hogy lehet, ott is maradok, és az egyetemet majd befejezem valahogy később. Ami persze lehetetlen lett volna, de nagyon elszánt és elkeseredett voltam egyszerre.

csiby_gergely_interju2.jpgCsiby Gergely (fotó: Dömölky Dániel)

Utolsó előtti évben léptél volna?

Igen, pont mielőtt „A Pál utcai fiúk” jött. Akkor valahogy nagyon szerencsétlenül álltak a csillagok és el voltunk keseredve. Több vizsgánk is elmaradt, nem nagyon láttak minket, kevesen tudtak rólunk, Máté Gábor osztálya volt elől, ők voltak a színész osztály. Nem tagadom, akkor ez dühített, ezért is szerveztem meg azt a két hónapos New York-i utat.

A debreceni gyakorlat után szinte egyből gépre szálltam októberben és decemberig haza sem jöttem. Kint egy színészcsapattal dolgoztam, a Pilvax Productions-szel, Zsédely Timi vezetésével. Tartottam bábos és mozgásszínházi workshopokat, elmentem castingokra, picit feltérképeztem a kinti viszonyokat, annyira amennyire külföldiként lehetséges.

De úgy gondoltam, mégsem adhatom fel az itthoni dolgokat, magyarként elsősorban itt kell dolgoznom.

Most nincs bábszínházi munkád, nem is hiányzik?

Érdekes, mert nem kopott el, azt a tudást, amit az egyetemen megszereztem, minden munkába bele tudom építeni. Ha érkezne egy bábos felkérés, nagyon szívesen elvállalnám, de úgy nem hiányzik, hogy csak ezt csináljam. Azért is vagyok a Vígszínháznál, mert úgy érzem, nekem az élő színházzal, a mozgással való kifejezéssel van dolgom, amihez pedig nagyon jó kiegészítés a báb, sosem fogom elfelejteni, hogy ezen a szakon végeztem.

Egy viccesebb szerepbe gondolom, könnyebben bele lehet építeni.

Lótinak, a Paradicsom inasának például olyan a jelmeze, mint egy játék katonának. Ezért kitaláltam magamban, hogy ez az inas nagyon szögletes, akcentusosan mozog, mindig derékszögben fordul, figyelmes, szemfüles és vége van a mozdulatainak, nem ken el semmit. Az a fajta bábos gondolkodás, amit nekünk tanítottak, nem múlik el nyomtalanul.

Eszenyi Enikő, Hajduk Károly és Csiby Gergely az "Egy éj a Paradicsomban" című előadásban (fotó: Dömölky Dániel)

Meg lehet fogalmazni, hogy mit takar a bábos gondolkodás?

A stilizáció fontosságát, hogy sokkal gazdagabban gondolkozz a tárgyakról, és neked is gondolkodásra késztetőnek kell lenned. Hogyan tudok érzékeltetni valamit tárgyakkal kiegészülve, hogyan tudok valaminek többletjelentést adni anélkül, hogy keze, lába, szeme lenne és elkezdené magát mórikálni. Ez picit összeér a fizikai színháznak bizonyos pontjaival. Ebből is írtam a szakdolgozatomat, a fizikai és a bábszínház kapcsolatából.

Az ilyen színház, az okos stilizáció és az ebből fakadó ráismerés nagy élményt nyújt. Mindig keresem is, hogyan tud egy tárgy többet nyújtani, hogy ne csak egyszerű kellék legyen. Minket ilyesfajta gondolkodásra sarkalltak, hogy minden mindig jelentsen egy picit többet, de legyen is megindokolva.

A színház mellett mit csinálsz még?

Annyira a színházban történik az életem, hogy alig vannak úgymond civil barátaim. Ilyen beosztás mellett nehéz egyeztetni, persze meg lehet oldani mindent, de furcsa hogy a színházi közeg lett az, ahol otthon vagyok és ahol az emberi kapcsolataim is vannak. A másik pedig a lovaglás, nagyon fontos, hogy az életem része. Építi az önbizalmam, határozottabbnak érzem magam tőle és feltölt energiával.

Évad közben mennyire van időd szórakozni, akár moziba, akár színházba járni.

Színházba ritkán, moziba csak-csak. Amiket megnéznék előadásokat, azok akkor vannak, amikor én is játszom. Ha világos van és szép az idő, akkor biztosan lovagolok, este pedig inkább pihenek, vagy ha mégis elmegyek valahova, akkor is a barátokkal borozni, de azt is lightosan, nincsenek nagy szétesések. Van az emberben ez iránt tudatosság, hogy a másnapi előadásra nem lehet szétcsúszva. Lejárok edzeni is. Ezt is csak egyetem után értettem meg, hogy nagyon fontos, hogy az ember fizikailag is rendben legyen, másrészről, és ezt ki kell mondani, jól is kell kinézni.

Sokkal több tudatosságot igényel a színészet, mint azt talán az emberek feltételezik.

Sokan azt hiszik a színészekről, hogy könnyű az életük, és nem mondom, hogy néha nem az, de sok olyan kompromisszumot kell megkötni, amire lehet, hogy nem is gondolnak az emberek. Nekünk például lassan két éve nincs rendes karácsonyunk, mert akkor is játszunk, sőt, akkor dupla előadásokat. De ezt elfogadjuk, hiszen színészként ez a feladatunk.

Rossz, amikor azt mondod a családodnak, hogy csak 24-én érsz rá, vagy nem tudod meglátogatni a távoli rokonokat, de sokan pont az ünnepek alatt vannak együtt, ilyenkor tudnak eljutni színházba és nem hagyhatjuk cserben sem a nézőket, sem a kollégákat azzal, hogy nem vagyunk ott fejben. Nem lehet, hogy kevésbé emelem a lábam attól, hogy vasárnap 11 óra van, nem pedig kedd este 7.

csiby_gergely_interju4.jpgCsiby Gergely (fotó: Péterfy Bernadett)

Mennyire látod előre, hogyan alakul a jövőd?

A következő bemutatókról, szereposztásokról most tavasszal döntenek. Azt érzem, hogy a helyemen vagyok, csinálom a dolgom és próbálok azzal foglalkozni, amivel kell. Amikor aláírtam a szerződést, azt is mondtam, hogy megadom az időt és meglátjuk, ha az ember ezerrel dolgozik, beleteszi az energiát, akkor meg lesz-e az eredménye. Remélem így lesz.

Meg tényleg nagyon szeretem a színházat, a kollégákat és magát az épületet is. Ez egy olyan kötődés, ami - bárhogyan is hozza majd az élet - nem fog elmúlni. Annyira intenzív a létezésünk, annyi időt töltünk egymással, hogy ezek az érzések nagyon mélyre mennek bennünk. Ezért is érinti meg az embert, ha valaki felmond, vagy ha változás áll be valamelyik előadásban.

Minden előadásnak megvan a saját kis zárt világa, és bár javarészt ugyanazokkal az emberekkel dolgozol majdnem mindegyik darabban, mégis mások a szokások, a „poénok”. Ezek szép dolgok és valamiért ragaszkodik is hozzájuk az ember. Az apró figyelmességek, viccek teszik az egészet közösségivé. Amikor pedig egy ilyen megbomlik, akkor az fájó tud lenni.

Az viszont jó, hogy már most tudod értékelni.

Igen, főleg „A Pál utcai fiúk” kapcsán, ami most ki lett kiemelve, de mindannyian tudjuk, hogy nem tart örökké és egyszer el fog jönni az a pont, amikor valaki elhagyja a csapatot. Az onnantól már más lesz.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.