A magyar költészet napján elindult a POKET, az új zsebkönyvsorozat

2018. április 11. - Jasinka Ádám

2017 decemberében jelentették be, hogy idén tavasszal indul a Sztalker Csoport zsebkönyvprojektje, a POKET, melynek során több könyvautomatát is elhelyeznek Budapest forgalmas pontjain. Az elsőt, az Örkény Színház saját automatáját ma a színházban tartott sajtótájékoztató után leplezték le.

poket_sajtotajekoztato_2018_6.jpgVecsei H. Miklós, a POKET ötletgazdája (fotó: Jasinka Ádám/Deszkavízió)

Az így megvásárolható kötetek zsebkönyvsorozat részei lesznek. Az első darabok közt megtaláljuk az "Utas és holdvilág" (Szerb Antal), "A Pál utcai fiúk" (Molnár Ferenc), az "Egy elmebeteg nő naplója" (Csáth Géza), az "Ady Endre éjszakái" (Krúdy Gyula) című műveket, valamint egy válogatást Esterházy Péter írásaiból "És mesélni kezdtem" címmel.

A ma kihelyezett automatákat a főváros hét csomópontján találhatják meg az olvasni vágyók, míg a nyolcadik egy mikrobusz hátuljában kapott helyet, amivel nem csak Budapestet, hanem nyáron a nagyobb fesztiválokat is járják majd. A további tervek között pedig szerepel az is, hogy ősztől minden egyetemi városban legyen egy POKET automata.

A budapesti automaták helyszínei:
1. Széll Kálmán tér (Petőfi Irodalmi Múzeum automatája)
2. Vígszínház (Vígszínház automatája, az Új Nemzedék támogatásával)
3. Keleti pályaudvar (Katona József Színház automatája)
4. Stadionok (Müpa Budapest automatája))
5. Móricz Zsigmond körtér (Radnóti Miklós Színház automatája, Újbuda Önkormányzat támogatásával)
6. Déli pályaudvar (MOMkult automatája, XII. kerület, Hegyvidék Önkormányzat támogatásával)
7. Madách tér (Örkény István Színház automatája Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával)

poket_sajtotajekoztato_2018_3.jpgA könyvek (fotó: Jasinka Ádám/Deszkavízió)

poket_sajtotajekoztato_2018_4.jpgA könyvek (fotó: Jasinka Ádám/Deszkavízió)

Tarts velünk a Facebookon is!

Forrás: POKET Facebook

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.