Legalább akkora meló egy jó vicces jelenetet összehozni, mint egy drámai monológot elmondani a színpadon - interjú Lovas Rozival

2018. április 10. - Malik Andrea

A legtöbben "A mi kis falunk"-ból ismerik, amelyben a folyamatosan férjhez menni készülő Erikát alakítja, aki Pajkaszeg polgármestere mellett tüsténkedik asszisztensként, közben pedig olyan drámai szerepeket formál meg a Radnóti Színházban, mint a "Futótűz" Sawdája vagy az "Üvegfigurák" Laurája. Ja, és van egy zenekara is, a Bekvart, amely csajozós rockot játszik. A végtelenül sokoldalú Lovas Rozival beszélgettünk. 

rozi_1.jpgLovas Rozi (Fotó: Dömölky Dániel)

A Kaposvári Egyetem elvégzése után évadonként új társulathoz szerződtél, most a helyeden vagy a Radnótiban?

Úgy érzem, hogy a helyemen vagyok, igen (mosolyog).

Mi volt az oka a sűrű váltásoknak?

Soha nem a menekülés, nem én akartam kimozdulni egy helyzetből, hiszen soha sehol nem volt rossz dolgom. Olyan megkeresések jöttek, amikre úgy éreztem, hogy nem lehet nemet mondani. Alapvetően nagyon nyitott, nyughatatlan embernek tartom magam, keresem azokat a helyzeteket, ahol a maximumot tudom kihozni magamból, illetve kíváncsi vagyok magára a szakmára, így mindig éreztem, hogy merre kellene továbbmenni ahhoz, amit szeretnék még kipróbálni. Hiszek abban, hogy azok az energiák, amiket az ember kibocsát magából, úgy lépnek kölcsönhatásba a világgal, hogy végül mutatják a helyes utat, ami számomra egyre nagyobb kihívások felé vezet. A Radnóti önmagában tartogatja számomra ezeket a kihívásokat, olyan szakmai alapbiztonságot ad, aminek bátran vetem alá magam, akár huzamosabb időn keresztül.

Az egyik első feladatod a „Futótűz”-ben Sawda volt. Sem a darab, sem a szerep nem könnyű.

Az egész darab, a témája, a szerkezete nagy kihívás, ráadásul most dolgoztam először Alföldi Róberttel, fel kellett vennem a ritmust az ő sajátos munkamódszerével is. Ehhez a rendkívül érzékeny, súlyos és kicsit költői anyaghoz okosan kellett hozzányúlni, az egész történetet egyben kellett látni. Robi szándéka az volt, hogy ne legyen se érzelgős, se szentimentális vagy erőltetetten szívre-lélekre ható, hanem a lehető legszikárabban meséljük el a történetet a szereplők sorsán keresztül.

rozi_2.jpgLovas Rozi Sawdaként a "Futótűz"-ben (Fotó: Dömölky Dániel)

Hogy fogtatok hozzá?

Alapvetően a szövegből indultunk ki. Robival és Adéllal (Kováts Adél, a színház igazgatója, a Futótűzben Nawalt játssza – a szerk.) sokat beszélgettünk arról, hogy nincs helye a fifikás karakterábrázolásnak, inkább úgy kell a szöveget mondani, hogy azzal a néző mehessen, annak a segítségével azonosulhasson a történettel. Arra törekedtünk, hogy az embereket és magát a háborút próbáljuk meg megérteni. Akkor voltak pont az Aleppói borzalmak, és sajnos azóta is 100 dolgot tudnék mondani, hogy miért aktuális az előadás.

Az egész darabra jellemző a költőiség, talán egy kissé el is elemelkedik a realitástól, így fontos volt, hogy a földön tartsuk az egészet, hogy egymásból induljunk ki. Adéllal való jelenetekben is folyamatosan egymásra válaszolunk, tehát a konkrétumok, a kimondott mondatok vannak tulajdonképpen egymásra hatással. A második felvonás elején van egy monológom, ahol arról beszélek, hogy mi történt a táborban, ahol a milicisták kivégeztek mindenkit. Robi azt kérte tőlem, hogy nagy lendülettel jöjjek be és szikáran, érthetően mondjam el Adélnak, hogy mi történt, aminek szemtanúja voltam. Ez ilyen formában hat rá is, énrám is, és persze a nézőre is, akiben megszületik az az állapot, amit szerettünk volna elérni. Nehéz felkészülés volt, cizellált, árnyalt, globálisan gondolkodó, elemző és technikai egyszerre.

Sawda tulajdonképpen a szerepén keresztül a háború milyenségét ábrázolja, jól értem?

Igen, én vagyok az a múlt Nawal történetében, ahonnan menekül, amivel szembe megy, az a borzalmas háborús, gyűlölködő környezet, amibe beleszületett. Sawda életébe nem jön el a változás, ő ebben a közegben marad, így igazából párhuzam és ambivalencia is van kettőjük jelleme között. Találkozik a kétféle gondolkodásmód, próbálják egymást meggyőzni.

rozi_3.jpgLovas Rozi Sawdaként a "Futótűz"-ben (Fotó: Dömölky Dániel)

Megvisel, amikor ezt játszod?

Ma is ezt fogom játszani (mosolyog). Azok a pillanatok megviselnek, igen, de az az én magánügyem, hogy honnan dolgozom. A lényeg, hogy igaz legyek a szerepemben és az előadás adta korlátokon belül. Sokáig lehet arról beszélgetni, hogy mi a színház feladata, vagy arról, milyen a jó színház. Azt se szeretem, ha okoskodik vagy kijelent dolgokat, azt sem, ha túl erőteljesen akar az érzelmekre hatni, ezzel kicsikarva valamit. Az a jó, amikor egészséges távolságot tart. Nekem nem az a dolgom, hogy kiszenvedjem a lelkem a színpadon, hanem az, hogy ez a nézőben történjen meg a maga módján, hiszen csak úgy tud hatni a színház, ha nem veszem el az ő könnyeit. Akkor tud a közönség egy gondolat mentén elindulni a szerepemen, ezáltal rajtam keresztül, ha minél hitelesebben és jelenidejűbben mondom el a történetet, célt és irányt adva ezzel a helyzeteknek.

Az „Üvegfigurák”-ban Nagy Dániel Viktorral játszol, most már sokadszor szerelmespárt alakítva. Kivételes összhang látszik köztetek a színpadon.

Valami nagyon jól működik közöttünk, kifejezetten szeretek vele próbálni is és játszani is, őrületesen nagy bizalom van közöttünk, mindig biztonságban érzem magam vele a színpadon, egymásból dolgozunk. Soha nem ugyanolyanok a jeleneteink, nincs makacs ragaszkodás bennünk, hogy minden mondatot mindig ugyanúgy mondjuk. Jóféle figyelem van közöttünk, egyszerűen jók a kölcsönhatások (mosolyog).

rozi_4.jpgNagy Dániel Viktor és Lovas Rozi az "Üvegfigurák"-ban (Fotó: Dömölky Dániel)

Laura szerepénél is fennáll a veszély, hogy átbillen érzelgősbe, nem?

Igen. Szerencsére túlnyomórészt nagyformátumú rendezőkkel dolgozhattam, ami talán hatással volt a színészetemre is és van már valamennyi stílus- és arányérzékem, de egy ilyen darabban nehéz magadat kívülről kontrollálni. Ez nagyban a rendező feladata, és Péter (Valló Péter, a rendező – a szerk.) gyilkolta a szövegből és a jelenetekből is az érzelgősséget és az önsajnálatot. Ebben az esetben főleg azon múlik, hogy legyen egy mai szöveg és négy kristálytisztán elemzett színészi alakítás, ami végigviszi a nézőt az előadáson. Itt az elemzés alapozta meg az egészet, és Péter nagyon precízen és jól elemez. Laura egy épkézláb ember, akiben benne van a lehetőség egy egészséges életre. Nem sajnálja magát, nem szomorú. Ellenkezőleg, ő alapvetően egy vidám ember, aki nem tud úrrá lenni a frusztrációin és a szorongásain. Már lemondott magáról és egy normális élet lehetőségéről, de ő ezzel ki is békülne, ha a környezete békén hagyná.

Mitől mai ez az 1945-ben íródott darab?

Attól, mert emberekről szól. Olyan korszakban játszódik, amikor a reményvesztettség és a kiúttalanság, illetve a perspektívák hiánya a négy fal közé szorította az embereket, akik gyötörték saját magukat, a fantázia semerre nem mozgott azzal kapcsolatban, hogy mit kezdjenek magukkal. Ez a tehetetlenség rátelepedett a gondolkodásmódjukra és az alaphangulatukra is. Magyarországon is ismerős lehet a gondolatvilágnak ez a fajta szürkesége. Az alapvető emberi tulajdonságok nem változnak, a szereplők egymásra hatása, a vágyak, a be nem teljesültség, az önmarcangolás, az egymásra nem figyelés, ezek örökérvényű dolgok. Bárki családjából ismerős lehet egy-egy helyzet, amit a darabban is látni.

rozi_5.jpgLovas Rozi az "Üvegfigurák"-ban (Fotó: Dömölky Dániel)

Az egész történet egyetlen szerethető karaktere Laura, ő vált ki egyedül maradéktalan szimpátiát. Érzed, hogy a nézők veled mennek végig?

Jó, ha lehet vele menni, cél is volt, hogy szeressék. Laura nagyon fókuszban van, még akkor is sok szó esik róla, ha éppen nincs a színpadon. Az ő problémájával van elfoglalva Tom is és az anyja is. Viszonylag sokszor van egyedül, premier plánban. Ha egyedül látunk egy szereplőt a színpadon, az mindig nagyon közel kerül, mintha kilesnénk, mintha jobban megismernénk, mert nem valakihez képest viselkedik, ilyenkor tényleg őt látjuk. Tennessee Williams Laurát a nővéréről mintázta, akinek szintén volt egy betegsége, végül lobotómiát kellett végezni rajta, és emiatt az írónak örökké lelkiismeret-furdalása volt. Neki szánta ezt a darabot, nagyon nagy szeretettel írhatta.

Játszod a Hatszín Teátrumban a „Tagadj, tagadj, tagadj” című darabot, merítettél hozzá a sportmúltadból?

Igen, nem volt távoli a téma (mosolyog). Volt egy korszaka az életemnek, amikor komolyan foglalkoztam a versenysporttal, így sok minden ismerős volt, de persze utána is jártam a témának. Sok emberrel beszélgettem, sok cikket és tanulmányt olvastam a doppingolásról. Ez egy kicsit lebegtetett téma, még aki foglalkozik vele, az sem játszik nyílt lapokkal. Szeretem nézni a sportot, mert nagyon nagyra tartom azokat a sportolókat, akik ilyen őrült eredményeket érnek el. Kíváncsisággal és bensőségesen nyúltam ehhez a témához.

rozi_6.jpgLovas Rozi (Fotó: Dömölky Dániel)

Hamarosan elkezditek próbálni az „Egy piaci nap” című darabot, ami a Radnóti utolsó premierje lesz az évadban. Elég kemény témát boncolgattok megint.

Igen, ez Závada Pál kisregénye, amit korábban olvastam is. Mohácsi János rendezi, aki az osztályfőnököm volt. Közel áll hozzám az ő színháza. Az igazán mély drámai történeteket képes humorral és eltartással, közben mégis szívszorítóan elmesélni. Ráadásul nagyon kötődik ehhez a témához. Nagyon vártam ezt a próbafolyamatot.

Mit szóltál ahhoz, hogy a Televíziós Újságírok Díjára jelöltek „A mi kis falunk”-beli szerepedért? Amit azóta meg is kaptál.

Meglepődtem, de nagyon örültem neki, hálás vagyok érte. Sok kritika éri a sorozatot, ugyanakkor rengetegen nézik, mérhetetlen szeretetet és dicséretet kapok érte. Óriási meglepetés volt már a jelölés is. A vígjáték, főleg filmen, speciális műfaj. Itthon mintha még kísérleteznénk, keresgéljük, hogyan kell olyan vígjátékot rendezni és játszani, ami nem akar több lenni egyszerű szórakoztatásnál, mégis hitelesen tud ábrázolni embereket és helyzeteket.

Hogy fér el ez a könnyed műfaj a színházban játszott mély, drámai szerepek mellett?

Alapvetően ugyanonnan indul, az emberábrázolásnak egy helyen van a kiindulópontja a színészeten belül. Inkább az a nehéz, hogy a stílusokat és a műfajt kell tudni pontosan eltalálni. A filmszínészetet itthon nem is nagyon tanítják, az ember a gyakorlatban jön rá, vagy tanul bele a működésébe, ami egy nagyon összetett folyamat. A színházban egymásra hatunk, a közönség is dolgozik, azonnal kiderül, hogyan működik egy darab. A film… vágják, színezik, zenét raknak alá, a végére szinte kiesik a kezed közül. Egyébként legalább akkora meló egy jó vicces jelenetet összehozni, mint egy drámai monológot elmondani a színpadon. Örülök, hogy ilyen kihívás is van az életemben.

rozi_7.jpgLovas Rozi (Fotó: Dömölky Dániel)

Játszol egy zenekarban is, hogy indult ez az egész?

A Bekvart (Bánfalvi Eszter Kvartett – a szerk.) nagyon régóta jelen van az életemben. Még Kaposváron indult, majdnem mindenki az osztálytársam volt, kilencen vagyunk, ebből nyolcan színészek. Annak idején kiderült, hogy többen tanultunk zenélni, szeretjük is, tudunk is egymással mit kezdeni, akkor miért ne lehetne zenekar belőle… Formán Bálint és Keresztény Tamás a bástyái a zenekarnak, ők írják a dalokat és most már majdnem csak saját számokat játszunk. Nehézkes egyeztetni, de együtt maradtunk minden nehézség ellenére, túléltünk mindenféle vándorlást, nagyon erős baráti kötelék van közöttünk.

Elkészült egy albumunk, és most már két videoklippünk is, koncertezünk folyamatosan. Mindenféle éjjeli „összekukázott” időpontokban próbálunk, igyekszünk ebből a kevés időből kihozni, amit lehet. Ez nekünk egy ilyen „agyeldobás” a színházi és a civil mezsgye között (nevet), itt az a fő, hogy valami olyat hozunk létre, amibe a civil önmagunkat másféleképpen tudjuk beleadni, mint mondjuk egy szereppel kapcsolatban.

Hogy tudod a színházat, a forgatásokat, a zenekart összeegyeztetni? Nem merít ki?

Nem, élvezem (mosolyog). Rosszabbul érezném magam, ha sok szabadidőm lenne. Meg kell tanulni felvenni a tempót, és mindenbe úgy beletenni az energiákat, hogy ne emésszen fel többet, mint ami egészséges. Szerencsére minden feladatomat élvezem, nem esik nehezemre közülük egyik sem, kifejezetten szeretem a munka utáni fáradt állapotot. Jól érzem magam ebben a tempóban.

rozi_8.jpgLovas Rozi (Fotó: Dömölky Dániel)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.