A pszichopaták kedves játékszere voltam - interjú Karafiáth Orsolyával

2018. április 05. - Malik Andrea

Karafiáth Orsolya nevével sűrűn találkozhatunk a sajtóban, hol egy megosztó tárca, egy elgondolkodtató publikáció, egy izgalmas lakásszínházi projekt, vagy egy megjelenő kötete miatt. Most az első musicaljének bemutatója kapcsán beszélgettünk, amely "A Macskadémon" címmel látható márciustól a Kálmán Imre Teátrumban, és persze szó esett a nemrég megjelent Szirénről is. 

karafiath_orsolya_4.jpgKarafiáth Orsolya (Fotó: Koronczi Endre)

A Macskadémont a Madách Színház korábbi pályázatára írtad, hogy került most mégis az Operettbe?

Az egész projekt arról szólt, hogy Bella Mátéval (A Macskadémon zeneszerzője – a szerk.) csináljunk valamit közösen, a helyszín nem volt lényeges. Annak idején ezt a darabot felolvasószínházi verzióban zongorakísérettel jópáran látták, és nagyon hízelgő módon, mindig akadt valaki, aki tovább akarta vinni. Többször, konkrétan kétszer is, egészen közel voltunk már a bemutatóhoz, de mindenféle okok miatt ezeket el kellett engedni. Aztán kiderült, hogy több szálról is bombázták az Operettet, egy ideje minden évben előkerült, hogy akkor legyen itt, és most végre eljött az ideje. Minket lepett meg a legjobban.

Egyébként felmerült benned az Operett játszóhelyként, amikor írtad?

Túl nagy falat lett volna nekem, nem gondolkodtam nagyszínpadban, kamaradarabot szerettem volna mindenképp, a Madáchban is a kisszínpadra írtam alapvetően. Volt egy olyan gondolatom is, hogy kevés szereplős, utaztatható produkciót csinálok, amit át tudnak venni több helyen, ami valahol meg is valósult, hiszen játszották a Gyulai Várszínházban és a Szentendrei Teátrumban is. Mindenhol szerették. Aztán amikor még csak szerveződésben volt a Kálmán Imre Teátrum, már akkor voltak olyan hangok, hogy ott esetleg… és így is lett. Úgy érzem, hogy nagyon jó kis zugot lelt, nagyon neki való.

Kellett alakítani még rajta?

Csak egy picit, a Macskadémon dalát áthoztuk az első felvonásba, illetve volt három jelenet, amiket egybevontunk, a jógi és a doktor például két külön jelenet volt.

karafiath_orsolya_6.jpg"A Macskadémon" alkotói csapata, középen Karafiáth Orsolya és Bella Máté (Fotó: Schumy Csaba)

Gyorsítani kellett?

Igen, én egy picit mindent túlírok, és akkor így nem fáj a szívem, ha húzni kell belőle, ha az segít az előadáson.

Más színpadra írni, mint prózát?

Igen, de ugye a Macskadémonnak megvan a könyvverziója is, ami 2013-ban jelent meg Házikedvenc címmel. Eleinte egy felnőtteknek szóló mesét kezdtem el írni, már megvolt a negyede és két dalszöveg is, amikor Máté megtalált, hogy csináljunk valamit. Én elég lassan dolgozom, egyszerre egyet tudok csinálni, ezért mondtam Máténak, hogy másra nincs kapacitásom, próbáljuk meg ezt áttenni színpadra.

Egyébként hogy kerültél kapcsolatba Mátéval?

Megkeresett teljesen ismeretlenül, hogy szeretne velem dolgozni. Az első találkozónk egy bevásárlóközpontban volt, amire vicces módon mindketten kicsit másképp emlékszünk. Ő egy picit megijedt tőlem, mert nagyon ridegnek tűntem neki, pedig én közben meg azt éreztem, hogy mennyire örülök, hogy megkeresett, hiszen nekem nagyon fontos a kortárs zene, nagyon szeretem a komoly zenét is. Szóval én ott lelkesedtem, ő meg biztatgatta magát, hogy biztos jó lesz ez. Aztán belevágtunk, és tényleg jó lett (nevet).

karafiath_orsolya_5.jpgHomonnay Zsolt, Karafiáth Orsolya és Bella Máté (Fotó: Schumy Csaba)

Valahogy így képzelted el írás közben is, mint amit most látni a színpadon?

Alapvetően igen, de nagyon sokat alakult bennem magának a Macskadémonnak a figurája. Annak idején a pályázatnak voltak lépcsőfokai, először három dalt kellett elkészíteni és megrendezni, amiben nagy segítségünkre volt Almási-Tóth András, ő segített nekem képzelni. Teljesen más volt a szereposztás, azt is nagyon szerettem, de akkor állt bennem helyre minden, amikor Szemenyei János képbe került. Már akkor ő volt a Macskadémon, sőt a könyvbemutatón is később, és mondtam is neki, hogy ez azért lehet, mert amikor én kitaláltam, hogy musicalt akarok írni, akkor ő lebegett a szemem előtt. Láttam a vizsgaelőadását, abban is Peller Annával szerepeltek, és János szerezte a zenéjét, ez volt a Kis Magyar Démonológia, tehát itt most kicsit lelepleztem magam (nevet). Ez azóta működött már bennem, hogy szeretnék egy hasonlót csinálni és a Szemenyeivel. Fantasztikusnak tartom őt, már a próbákra is úgy jött, hogy tudta a dalokat, pedig ezek nagyon nehezek, zseniális… Ezért volt nagyon fontos, hogy annak ellenére, hogy János nem az Operett művésze, mégis lehetett ő a Macskadémon Homonnay Zsolttal kettőzve, mert nekem ez egyértelműen az ő darabja. Homonnay egyébként szintén nagyon tetszett nekem, másképp fogja meg a szerepet, kicsit elegánsabb, macskásabb, nem annyira ördögien jeleníti meg.

Peller Anna meg szerintem olyan, mint én. Nagyon szeretem őt, a Démonológia hősnőjeként szerettem meg. El kell mondanom, hogy az operett, mint műfaj, nem áll annyira közel hozzám, de ő szerintem valami olyan minőséget tud belevinni, amit kevesen. Láttam a „Nők az idegösszeomlás szélén”-ben, brillírozik benne. Egyik barátnőm mondta is, hogy gesztusaiban és finomságaiban nagyon hasonlít rám, emiatt is érzem, hogy telitalálat volt Orsi szerepére. És persze a többieket is imádom! Oszvald Marika… arról álmodoztunk Mátéval, hogy ha egyszer ezt előadják, akkor majd Oszvald Marika fogja emelgetni benne a lábát, és ezen nagyon nevettünk, és most meg… voilá (nevet)!

macskademon_hir1.jpg

A Macskadémon szövegkönyve (Fotó: Gordon Eszter)

Milyen volt a bemutatón egyben látni?

Elsőre sokkoló, a főpróbán konkrétan kicsit rosszul lettem. Nekem sok volt a tánc, a kar, én egy sokkal puritánabb dolgot képzeltem el, de aztán rájöttem, hogy én már kiengedtem a kezemből, és mindenkinek az volt a célja, hogy ez szuper dolog legyen. Más az atmoszférája, de megszerettem, szerintem jó lett.

Ezek szerint nem vettél részt a próbafolyamatban?

Nem, én mindig úgy dolgozom, hogy egy ponton túl meg kell bíznom a többiekben. Mindenben ezt csinálom egyébként. A sminkesek, vagy akik a ruháimat tervezik szokták kérdezni, hogy mit csináljanak, de én mindig mondom, hogy te vagy a profi, amit jónak látsz. Ilyesmikbe soha nem szólok bele, akkor sem, ha saját projektem van egy színésszel. Én csak a víziómat mondom el, ő meg csinálja csak a legjobbat, hiszek abban, hogy a kreatív energiákat szabadon kell hagyni. Mátéval is így dolgoztunk, maximális bizalommal, ha én szorongok vagy akadékoskodok, az mindenkit csak bemerevített volna… nem akartam ott paráztatni a Göttingert (Göttinger Pál, a darab rendezője – a szerk.), ő egy nagyon jó rendező, saját gondolatokkal, tudtam, hogy meg fogja tudni oldani.

karafiath_orsolya_7.jpgA Macskadámon alkotócsapata (Fotó: Schumy Csaba)

Egy nagyon könnyed szórakoztató darabról van szó, de azért a végén elhangzik egy veretes mondat, János mondja, hogy rendben, én vagyok a rosszindulatú démon, aki összekuszált itt mindent, de ez nem ment volna nélkületek, hiszen ti is ugyanúgy benne voltatok…

Persze, én erre fűztem fel az egészet, sajnos ebben a rendezésben ez annyira nem jött át, de az egész Freud depresszió elméletére volt felépítve. Az alagsorban lakik az elfojtott szexualitás, ez András, aztán Orsinak egy manzárdszobája volt, ez a szuper ego, az emeleten található az alkoholizmus és a pénzsóvárság… tehát vettem azokat a tulajdonságokat, amik megalkotnak egy embert és szétosztottam karakterekre, amelyeket a démon irányít, gyakorlatilag befolyásol mindenkit, aki gyenge, sőt felerősíti a rossz tulajdonságaikat.

Alapvetően arról szól a darab, hogy folyamatosan áttoljuk a felelősséget magunkról másokra, hogy hagyjuk, hogy a körülmények befolyásoljanak minket, ez tesz tönkre mindent… pedig csak rajtunk áll, hogy kézben tartsuk az életünket.

Muszáj vagyok Pintér Tiborra is kitérni, tudtál róla, hogy őt „kapod” a premieren?

Dehogyis (nevet)! Korábban egy vacsoránál mondtam, hogy operett bemutatót tartani egyszerűen nem lehet Tenya nélkül, és hogy nekem az lenne a legnagyobb élmény, ha ő ott lehetne és beszélhetnék vele, akár csak egy percet is. Így került a képbe, de szeretném azt itt is hangsúlyozni, hogy kikérem magamnak, hogy őt emiatt bántsák, hiszen ő nagyon kedvesen részt vett egy tréfában, nem érdemli meg, hogy a sajtó kellemetlenkedjen vele emiatt. Ez egy nagyon jópofa dolog volt, örültem neki, ki is raktam mindenhova a közös képeket.

karafiath_orsolya_8.jpgHomonnay Zsolt, Karafiáth Orsolya és Pintér Tibor (Fotó: Schumy Csaba)

Nem olyan régen jelent meg a Szirén című könyved. Nagyon érdekes a szerkezete, miért döntöttél úgy, hogy két különböző pontból indítod a történetet?

A Szirénnel szerettem volna megmutatni, hogy egy alkohol által befolyásolt ember emlékei nem feltétlenül igazak, ehhez a fajta történetmeséléshez ez a keret illett. Ha úgy vesszük, akkor ez a széttöredezettsége ellenére is egy lineáris történet, egymásra lehet rakni a fejezeteket, olyan, mint egyfajta optika.

A könyv végén egy konfliktushelyzet után Kisanna és a húga elmennek egymás mellett. Te viszont nagyon szoros kapcsolatban vagy a húgoddal.

Persze, de ez nem teljesen az én történetem. Sok gyerekkori élményemet beleírtam, de a felnőtt rész már eléggé fiction.

Egyfajta terápia volt a megírása?

Nem gondolom, hogy az írás terápia. Én csak akkor látok neki valaminek, amikor már azt érzem, hogy feldolgoztam, egyszerűen csak akartam írni egy történetet a függésről. Erről szól a Kicsi Lili is, és erről fog a harmadik rész is, amiből már jó sok meg is van. A függés arcait akartam megmutatni. Ez nekem már-már misszióm, hogy valamit próbáljunk meg csinálni a függőségeinkkel, próbáljuk meg túlélni, lássuk meg az igazi arcát, szembesüljünk vele… én egy abszolút függő típus vagyok magánemberként, és ezt szörnyűnek tartom.

karafiath_orsolya_2.jpg

Karafiáth Orsolya (Fotó: Wavrik Gábor)

Gondolkodsz a színpadi változatában?

Nem tudom. Megkerestek filmesek, szeretném, ha lenne belőle film, de nem tudom elképzelni, hogy hogyan. Ha lesz színpadi változat, akkor azt én szeretném megírni. Úgy érzem, hogy a Szirént nagyon szeretik és sokan olvasták, én még semmire ennyi levelet, visszajelzést nem kaptam életemben, döbbenetes számomra, hogy mennyire megérintett valamit az emberekben. Ez nekem teljesen új, szokatlan.

Te írnád a filmhez a forgatókönyvet is?

Nem, én ezt négy évig írtam, számomra ez így kompakt egész, nem tudnék belenyúlni, a filmhez meg egy konkrét történetszálat kellene találni hozzá. Annyit kértem csak, hogy szupervizor lehessek, azaz vétójoggal rendelkezzek, hogy mindent ne lehessen azért benne.

Mondod, hogy négy év, az rettenetesen hosszú idő. Miért kellett ennyi hozzá?

Jött a Szépművészetitől egy felkérés, ez volt a Textúra, amiben választani kellett egy képet és írni hozzá egy szöveget. Én Rippl-Rónai Kalitkás nőjét választottam, aminek a reprodukciója egész gyerekkoromban ott lógott a lakásunk falán, sokáig azt hittem, hogy az az anyám. Az van rajta, ahogy a nő viszi az ablakhoz a kalitkát, ehhez írtam meg a könyv első fejezetének első verzióját, aminek hihetetlen sikere volt. Annyira szerették, hogy még az utcán is megállítottak, ezért úgy döntöttem, hogy félrerakom, amin akkor dolgoztam, mert abból az egy fejezetből ki lehet bontani egy egész történetet. A húgom teljesen kiakadt, mert fura volt két oldalban látni neki a családunk borzalmas történetét, vagy legalábbis egy, a miénkhez eléggé hasonló családét, az én amúgy sem egyszerű optikámban, erre én mondtam neki, hogy fogod látni hosszabban is, és nekiálltam vázlatolni.

Eredetileg 46 fejezet lett volna, ezt szedtem le végül 24-re. Amikor nekiülök valaminek, akkor én elutazom 2-3 hétre, egy hónapra, és olyankor reggel 8-tól éjfélig csak írok. Aztán hazajövök, 1-2 hónapot itthon vagyok, ami alatt finomítom a megírt részeket. Itt volt olyan, hogy fél évre teljesen félretettem, ezért is tartott ennyi ideig. Tavaly február 4-én fejeztem be a könyvet Thaiföldön, ahová levittem az összes addigi anyagot, ami már megvolt, ezeket újraolvastam friss szemmel, és végül nagyjából egy hónap alatt összeraktam az egészet.

karafiath_orsolya_3.jpg

Karafiáth Orsolya (Fotó: Koronczi Endre)

Forgattatok a könyvhöz egy videóklipet is, ami kvázi a promoja lett a Szirénnek, ez az ötlet hogy jött?

A Szirénben nagyon sok alkoholista történet van, illetve az alkohol lehúzó erejéről is szól. A baráti körömben nagyon sokan meghaltak az elmúlt 5 évben alkoholbetegségekben, ki delirium tremensben, ki májproblémákban, ki szépen lassan leépülve. Én ezt a dalt, Faltay Csaba és Legát Tibor szerzeményét, nagyon szerettem, és amikor írtam a regényt, akkor beleírtam Kisanna szájába, hogy „elénekeltem a kedvenc dalomat, az ADJ INNI-t”. Aztán arra gondoltam, hogy ha ezt mondja ez a csaj, akkor ezt meg kellene csinálni rendesen. Nem volt egyszerű, tisztázni kellett a szerzői viszonyokat, illetve financiálisan is össze kellett hozni, de amikor én elkezdek valamit, akkor már megyek előre bulldogként.

Ott volt az agyamban, hogy ezt egy alt hangú nőnek kell énekelni, nem egy férfinek, ahogy az eredetiben, és akkor megkerestem Petrik Andit, és ő végül igent mondott. Ő egy nagyon mély érzésű, gondolkodó művész. Andi csinálta a hangoskönyvet is, előtte bekérte hozzá az anyagokat, tudni akart mindent, komolyan készült az egész projektre. Jó munka volt nagyon.

karafiath_orsolya_1.jpgKarafiáth Orsolya (Fotó Wavrik Gábor)

Mesélhetsz már a harmadik részről?

Persze. Engem évek óta izgat a másoktól való függés, ami eléggé a saját élményeimből táplálkozik. Onnan jött, hogy egész életemben voltak körülöttem rám akaszkodó emberek, konkrétan pszichopaták, akiknek én kiszolgáltattam magam, hagytam, hogy az ő kényük-kedvük szerint működjek. Ennek is ugyanaz az eredője, mint a Macskadémon Orsijának, bizonytalan és könnyen befolyásolható vagyok. Közben persze foggal-körömmel igyekszem magamhoz ragaszkodni… Egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki betelepedett a hétköznapjaimba, érzelmileg sakkban tart, manipulál, és én az ő hangulatainak függvényében voltam jókedvű, de általában inkább rosszkedvű. Minden ilyen más módon vett el belőlem valamit, és én ezt hagytam. Nyilván van bennem valami olyan naivság, ami miatt ezek megtörténhettek velem. Mondhatjuk, hogy a pszichopaták kedves játékszere voltam. Ez nekem mindig arról szólt, hogy szeressenek, elfogadjanak, tetszeni akartam ezeknek az embereknek, akik egyébként látszatra nagyon klassz valakik, olyan akartam lenni, mint ők. Tehát ez ilyen kettős játék, ennek a kettős dolognak szeretnék utána járni most prózában.

karafiath_orsolya_9_sziren.jpgA Szirén borítója 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.