Egy megzenésített nyári kaland

Kritika a SunCity - A Holnap tali!-musicalről

2018. február 09. - Jasinka Ádám

A zenés- és táncszínházi elemeket is tartalmazó A Pál utcai fiúkkal megmutatták, hogyan lehet egy kötelező olvasmányt népszerűvé tenni, a mondanivalóját nem egészen három óra alatt kicsikkel és nagyokkal is megértetni. A színházzal ismerkedők számára pedig nem is nagyon kell egy fülbemászó dallamokat hozó, látványos, egyszerre humoros és drámai előadásnál több ahhoz, hogy beleszeressenek ebbe a világba.

suncity_3.jpg

A színházat megszerettető úton csatlakozott az új ifjúsági darabok sorához tavaly ősszel a SunCity - A Holnap tali!-musical, amit a Pesti Magyar Színházban láthat a közönség. A 2016-ban indult magyar websorozatból készített előadás egy igazán fiatalos, valódi popmusical lett, ami minden néző arcára mosolyt csal.

„Cukor ment a szemedbe, hogy ilyen édesen nézel?”

Míg a Vígszínház előadása hűen Molnár Ferenc regényének stílusához és történetének korához, megmarad a klasszikusabb színházra jellemző irányvonalon, addig a SunCity alkotói az alapot adó websorozatnak is köszönhetően egy laza, látványban modernebb produkciót hoztak létre. Bár látszólag nem sok a közös pont a két előadásban, mégis mindkettő ugyanezt éri el: a nézők feltöltődve indulnak haza a színházból.

suncity_1.jpg

Amikor leültem a nézőtéren, és végignéztem a közönségen, nem tudtam elképzelni, hogy az idősebbek hogyan fogják élvezni a SunCityt. Aztán ahogy teltek a percek, kezdett kibontakozni a történet és megjelentek a színpadon a szereplők családtagjai, nagyon jól ki lehetett hallani, hogy mely poénokon nevettek a fiatalok és melyek szóltak inkább a nézőtéren ülő szülőknek.

„- Te meg mit keresel itt?
- Minimálbért.”

suncity_2.jpg

Elsőre nem gondoltam volna, de nyugodtan nevezhetjük a Holnap tali!-musicalt egy olyan előadásnak, ami a fiatalokat és a felnőtteket is egyaránt ki tudja kapcsolni. A készítők ugyanis igyekeztek olyan szereplőket, olyan élethelyzeteket bemutatni - még ha néha picit sablonosan is -, hogy minden néző valahol magára ismerhessen.

suncity_4.jpg

A SunCity azontúl, hogy a legfiatalosabb előadás amit mostanában láttam, sok tekintetben szakít a klasszikus színházi szokásokkal. Már a büfében olyat látsz, amit máshol talán sehol: nem csak a sok helyen árult perecet, hanem pattogatott kukoricát és különféle rágcsálnivalókat is vehetsz, amiket aztán bevihetsz a nézőtérre. A másik „szokatlan” dolog, hogy nem kell kikapcsolni a telefont, hiszen a végén szükség lesz rá.

„Olyan ijesztő lennék? Pedig látod, hogy a láncfűrészt is tokban hordom.”

suncity_6.jpg

Az előadás lazasága azonban nem csak ezekben mutatkozott meg: végig áthatotta valami könnyed, baráti hangulat és az élőben játszott zenének köszönhetően pillanatok alatt megidézték a nyarat, a fesztiváli és koncerthangulatot. A többfunkciós díszletnek pedig minden részét kihasználták, jelenetről jelenetre remekül mozgatva azt, bejátszva és betáncolva a színpadot. Ezt segítették a különféle animációk, vetítések: a külső és belső terek, a vonattal való utazás, a csillagos égbolt (és hozzá a felhőnyi sok fehér füst).

A címbe belecsempészett utalás pedig nem véletlen: a SunCity ugyanis történetében hasonló az Egynyári kalandhoz. Így akinek tetszett ez a sorozat is, annak meleg szívvel ajánljuk, hogy váltson belépőt a SunCityre, mert egy hosszú és fárasztó nap után feltölti az embert az a jókedv, ami az ismerős dallamokon száll a közönség felé.

Fotók: Zsigmond László és Kozma János

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.